Megsemmisült a Sportcsillagok Fala is

Testnevelési Egyetem leégett atlétikai csarnoka
Budapest, 2015. október 15. A drónnal készült felvételen a Testnevelési Egyetem leégett atlétikai csarnoka 2015. október 15-én. A háromezer négyzetméteres csarnokban ezen a napon hajnalban keletkezett tűz, az épület teteje beomlott, a létesítmény használhatatlanná vált. MTI Fotó: Ruzsa István
Vágólapra másolva!
Több mint 160, köztük több, már elhunyt magyar sportoló kéznyoma volt annak a csarnoknak a falán, amely csütörtök hajnalban leégett a Testnevelési Egyetemen. Anyagi szempontból az atlétákat érte a legnagyobb veszteség.

"Felmérhetetlen a kár, és nemcsak anyagi értelemben. A felszereléseken kívül ott volt a Magyar Sportcsillagok Fala is, ahol többek között olyan sportolók kéznyoma szerepelt, akik már nincsenek közöttünk" – mondta az Origónak Szalma László, a Testnevelési Egyetem atlétika szakosztályának vezetője az egyetem sportcsarnokának csütörtök hajnali leégéséről.

Két és fél éve Marosi Paula, Juhász Katalin és Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívók, valamint Ságiné Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó tenyérlenyomata került fel a falra Forrás: MTI/Földi Imre


A több mint 160 világklasszis magyar sportoló kezének lenyomatát őrző Magyar Sportcsillagok Fala a sportcsarnokkal egybeépült aula falán volt. "Az életveszélyessé vált épületbe a tűzoltókon kívül senki sem léphetett még be, de

– mondta az Origónak Fogarasi György, a TE kosárszakosztályának technikai vezetője. Szájer Péter úszóedző ugyancsak úgy vélte, hogy mivel az aula is porig égett, a kéznyomokból semmi sem maradhatott.

Hemingwaynek még nem szóltak

A gyűjteményt létrehozó Hemingway Alapítvány alapítóját, George F. Hemingwayt még nem értesítették arról, hogy a gyűjteményt kár érte volna – közölte megkeresésünkre a magyar-amerikai üzletember tulajdonában lévő Budapest Honvéd kommunikációs osztálya.

A legnagyobb veszteség az atlétákat érte, a tűzoltók szerint "menthetetlen" csarnokot elsősorban ők használták.

Odalett rengeteg gát, rúd, magasugró szőnyeg és más atlétikai felszerelés.

"Sok helyről kaptunk ígéretet támogatásra, már itt volt a kerület polgármestere, most várjuk sportállamtitkárság képviselőjét, de konkrétumokat egyelőre nem tudok mondani" – mondta Szalma László.

Ennyi maradt a csarnokból Forrás: MTI/Ruzsa István


Arra a kérdésünkre, hogy hol és mikortól tudják folytatni a munkát, az egykori fedett pályás Európa-bajnok, olimpiai negyedik helyezett távolugró azt felelte: amíg lehet, a szabadban, ezért bíznak a jó időben. Későbbre az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium ajánlott fel segítséget.

Nehéz lesz pótolni

Akkora volt a csarnok, hogy egyszerre több órát is lehetett benne tartani. Nem tudom, mivel lehet pótolni – mondta az Origónak Boros Zoltán, az egyetem női kosárcsapatának vezetőedzője.

Fogarasi György szerint a kosarasok a felszerelésük egy részének megsemmisülése ellenére újra tudnak edzeni, amint újra áram alá lehet helyezni az épületegyüttest. Ők ugyanis egy másik csarnokban edzenek, amely épségben maradt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!