

Angolok és csehek szerint álruhás Fradi-szurkolók verték meg a holland drukkereket
Kubatov Gábor és a leendő ellenfél is reagált a csütörtöki botrányra.
Kubatov Gábor és a leendő ellenfél is reagált a csütörtöki botrányra.
Nehezen viselték az AZ Alkmaar drukkerei, hogy a magyar bajnok az első félidőben már három góllal vezetett.
A magyar bajnok fantasztikusan játszott és bombagólokat szerzett az egyik legjobb holland csapat ellen, akiknek a szurkolói botrányt okoztak a Groupama Arénában.
Szenzációsan kezdte az alapszakasz utolsó fordulóját a magyar bajnok.
A magyar bajnokcsapat már az első félidőben három góllal vezetett a holland AZ Alkmaar ellen.
A magyar bajnokcsapat egy győzelemmel biztosan továbbjut az Európa-ligában.
Egészen érdekes felvételt raktak össze.
Az alkmaari csapat hiába egyenlített ki a 93. percben, mégis pont nélkül maradt.
A holland csapat számára is komoly tétje lesz a budapesti mérkőzésnek.
Félbe kellett szakítani a meccset.
Ezzel még mindig nem ért véget a csütörtöki meccs utóélete.
A meccs előtt a szurkolók is összecsaptak a rendőrökkel.
A holland edző méltatlannak nevezte a bosnyák csapat játékát az európai kupasorozathoz, majd csattanós választ kapott.
A BL-selejtezőből a Fradi búcsúztató feröeri KÍ Klaksvík kikapott a Slovan otthonában.
Gyerekkori álma vált valóra.
Kiderült, mennyit fizet új csapata az Angliába igazoló Kerkez Milosért.
A balhátvéd 2028-ig írhat alá, a játékos is reagált a hírekre.
Megérkezett a BL-ben induló klub első ajánlata a 19 éves játékosért.
Az AZ Alkmaar védője a hírek szerint már igent mondott a római csapatnak
A védő szerződésébe hihetetlenül magas kivásárlási ár kerülhet bele.