Társoldalunk:

Debreceni győzelemmel rajtolt a férfikosár-bajnokság

Szakemberek előrejelzése szerint minden idők egyik legkiegyensúlyozottabb férfikosárlabda-bajnoksága lehet a 2002/2003-as idény, amely pénteken a Debrecen  Atomerőmű felett aratott győzelmével (87-80) vette kezdetét.

Nem sok változás történt a bajnok Atomerőmű együttesében. A paksi együttes, amelyet az előző szezon kezdetén legyőzhetetlennek tartott a szakma, végül igazolta a papírformát, s válogatott kezdőötösének köszönhetően megnyerte a bajnokságot. A keretben annyi változás történt, hogy Fodor Márton Debrecenbe távozott, helyére a 26 esztendős, 183 centis Pojbics Szabolcsot (SMAFC) szerződtette a klubvezetés.

Érdekes, hogy a csapat továbbra is két légióssal kíván nekivágni a bajnokságnak: a litván Jurgilas mellett, a felkészülést térdoperációja miatt szinte teljesen kihagyó Davis mellé ugyanis nem érkezett harmadik külföldi, noha a pletykák arról szóltak, hogy körmendi kitérője után visszatér Delmonte Madison.

A bajnok utolsó két felkészülési tornája nem sikerült a legjobban, igaz, Davis mellett Mészáros Zalánnak is gondjai voltak a lábával. A szlovákiai Léva városában rendezett Jana Klein-emlékversenyen úgy lett harmadik a csapat, hogy hiába győzte le a házigazdák csapatát, illetve a Komarnót, a szlovák bajnok Pezinok elleni vereség, és a körbeverések csak a harmadik helyre voltak elegendőek. A Göcsej-kupán aztán a ZTE, majd a Kaposvár is legyőzte Fodor Péter tanítványait, így ott a negyedik hellyel kellett beérnie az együttesnek. Utolsó felkészülési mérkőzésén, kedden az Albacomp otthonában léptek pályára Mészárosék, s 95-82-re kikaptak.

A 2002/2003-as keret:
Pojbics Szabolcs, Mészáros Zalán, Fodor Gergely, Sitku Ernő, Czigler László, Vaidas Jurgilas (litván), Terrence Davis (amerikai), Somodi Csaba, Érsek István, Lőrincz Viktor, Rajkó Zsolt.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK