Társoldalunk:

A Sopron elverte a Rigát az Euroligában

2008.01.16. 22:45

Az MKB-Euroleasing Sopron magabiztosan legyőzte a vendég TTT Riga együttesét a női kosárlabda Euroliga kilencedik fordulójában.

Eredmény, A csoport:
MKB-Euroleasing Sopron - Riga (lett) 78-55 (22-22, 14-9, 23-12, 19-12)
legjobb dobók: Gorbunova 22, Branzova 13, Milovanovic 9 illetve Tillis 14, Zherzherunova 11

Jól kezdte a mérkőzést a soproni csapat, amely pontos dobásokkal zárta a támadásait, így néhány perc után 10-5-re vezetett. Ezt követően a rigaiak is magukhoz tértek, és néhány ügyes labdaszerzésből indított gyors akciókkal az első negyed közepére felzárkóztak, majd a szakasz végéig tapadtak riválisukra.

A 22-22-vel zárult első negyed után a másodikban sokáig a pontatlan dobások domináltak, mindkét oldalon rengeteg volt a hiba. A lettek 29-26-os vezetése után azonban a Gorbunova vezette hazaiaké volt a félidő hajrája, így 36-31-es soproni előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második félidő magyar szempontból álomszerűen indult: Károlyiék három hárompontost süllyesztettek el a lett gyűrűben (48-31). A magyar kezdés sokkolta a letteket, akik a negyed második feléig szinte bénultan játszottak, igaz, későbbi fellángolásuk is csak ahhoz volt elég, hogy 20 ponton belül maradjanak a záró 10 perc előtt (59-43).

Az utolsó negyed már nem tartogatott komoly izgalmakat, a magyar bajnok biztosan tartotta előnyét és magabiztosan nyerte a mérkőzést. Ez a győzelem azért is volt nagyon fontos a magyarok számára, mert így az alapszakasz utolsó fordulójától függetlenül biztosan elkerülik a csoport negyedik helyét, azaz a nyolcaddöntőben az orosz Jekatyerinburgot.

Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője: "A második félidőben játszottunk igazán jól, amikor a védekezés mellé a támadójátékunk is feljavult. Ez a csapat nem lehet két arcú, mint volt decemberben, s úgy gondolom, ráálltunk egy olyan pályára, ahonnan már nem szabad letérnünk. Innentől kezdve tovább javuló védekezéssel, még határozottabb játékkal ennél csak jobbak lehetünk."

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK