Társoldalunk:

A go és shoot szavak kevésnek tűnnek - miért buktak el hetedszer is a győri kézisek?

2012.05.14. 21:58

Az elveszített Bajnokok Ligája-döntő után két korábbi szövetségi kapitány is élesen kritizálta a Győri Audi ETO kézicsapatát és edzőjét, Karl Erik Böhnt. Laurencz László szerint nem érdemelte volna meg az együttes a BL-győzelmet, mert nem tudta kihasználni az emberelőnyöket, edzője nem tudott belenyúlni a meccsbe, és a csapat egyébként sem tud védekezni. A klub elnöke és a norvég edző azonban elégedett, szerintük a Buducnost csak verekedésben győzte le őket. A KEK-döntőben a Viborgot oda-vissza verő Ferencvárosnál óriási a boldogság, Elek Gábor edző már akkor sem lesz elégedetlen, ha szerdán elveszítik a bajnoki döntőt a Győr ellen.

"A csapat a lehető legkisebb különbséggel veszítette el a Bajnokok Ligája döntőjét, azt gondolom, millió apró momentum befolyásolta, hogy így történt" - nyilatkozta az [origo]-nak Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke, miután Görbiczék 27-25-re kikaptak a döntő visszavágóján, így idegenben lőtt több góllal a Buducnost Podgorica nyerte a Bajnokok Ligáját.

A győri elnök a Final Fourért és a tiszta játékért lobbozik

"Ez a második hely a magyar női kézilabdázás egyik olyan sikere, amit meg kell tanulnunk majd értékelni. A pályán heroikus küzdelem volt látható, sajnos egy érvényben lévő szabály azonban kimondta, hogy azonos gólszám esetében az idegenben lőtt több találat számít. Nem az elkeseredés mondatja velem, de remélem, előbb-utóbb a nőknél is Final Four dönt majd a BL-elsőségről."

A klub ősszel Konkoly Csaba menesztése után azért választotta a magyar női válogatott szövetségi kapitányát, Karl Erik Böhnt, hogy a norvég szakember vezetésével végre összejöjjön az a Bajnokok Ligája-diadal, amit öt-hat éve vár a csapat.

"Ilyen messzire azért ne menjünk vissza, az a Róth Kálmán-féle csapat teljesen más helyzetben volt, mint a mostani. Nekünk Karl Erik Böhnnel és ezzel a csapattal reális esélyünk volt a BL-győzelemre. A döntő eredményeit tekintve nem vertek agyon bennünket, fizikálisan viszont igen. Az biztos, hogy nagyon rossz irány az a kézilabda, amit a Buducnost képvisel, minden lehetőséget megragadok, hogy harcoljak ez ellen. A montenegróiak által - főleg az első félidőben - bemutatott embertelen, fizikai megfélemlítés inkább küzdősportra emlékeztetett."

Forrás: MTI/Kovács Anikó
A Buducnost keményen játszott

Kelecsényi hozzátette, ettől függetlenül az érvényben lévő szabályok szerint a 2011-12-es BL-szezont a Podgorica nyerte meg. "Ez a győri csapat kiváló munkát végzett, büszke vagyok a lányokra, nagyon szeretem őket, ők kitették a szívüket a pályán. Nem sikerült nyerni, a sport már csak ilyen. Nekem ez volt az első évem a klub élén, tavalyhoz képest előreléptünk egy olyan kerettel, amit nem én, hanem az elődöm rakott össze. Az őszi edzőváltást meg kellett lépnünk, bejutottunk a BL-döntőbe, ahol így veszíteni teljesen vállalható eredmény."

Kelecsényi a jövőbeli tervekről, erősítésekről nem akart semmit mondani, mert szerinte még nincs itt az ideje. "Vár ránk szerdán a bajnoki döntő második mérkőzése a Fradi otthonában, az a feladat, hogy ebből a fizikai és mentális állapotból felállítsuk a lányokat."

Laurencz: A Győrnek happy támadójátéka van, de nem tud védekezni

A győri elnöknél sokkal szigorúbb értékelte a látottakat Laurencz László. "A Győr állítólag világklasszisokból áll. Szerintem viszont az a csapat, amely a meccs egyötödében emberelőnyben játszik - mert az ETO 6, a Buducnost 18 percnyi kiállítás kapott -, és idegenben, korrekt játékvezetés mellett nem tud ezzel élni, az nem érdemli meg a sikert" - mondta az [origo]-nak az egykori szövetségi kapitány.

Laurencz szerint talán bátrabban kellett volna belenyúlnia a meccsbe Karl Erik Böhnnek is. "Nem tudom, mire célzott Görbicz Anita azzal a Nemzeti Sportban tett nyilatkozatával, hogy talán a kispadról is érkezhetett volna több segítség. Vagy arra, hogy aki bejött, nem tudott eleget hozzátenni, vagy arra, hogy az edzőnek is jobban kellett volna meccselnie. Bár nem tudok angolul, azért az időkérések alatt elhangzó go és shoot szavak elég kevésnek tűnnek."

A mesteredző nem vitatja, hogy aktív szakvezetőként ő is követett el hibákat, de meggyőződése, hogy már a döntő első mérkőzésén voltak komoly problémák. "Ezerszer elmondtam, ez a Győr nem tud védekezni, a komoly meccseken csak kapusai tartották versenyben. Veszprémben Lunde, Podgoricában pedig Pálinger. Az ETO-nak egy happy támadójátéka van, amivel persze lehet győzni, de komoly ellenféllel szemben, komoly meccset csak jó védekezéssel lehet megnyerni."

Hiába a Himnusz, ha nincs hatással senkire

A szezon végén Böhn elhagyja a Győrt, és visszaveszi a magyar női válogatott irányítását, Laurencz szerint azonban egyelőre nem érdemes arról beszélni, hogy ott mire lesz képes. "Az edzésekkel sosincs baj, ott van idő, meg lehet állni, lehet fordítani. De a mérkőzéseken egy perc alatt kell döntéseket hozni, nincs annyi tolmács a világon, aki megoldaná ezt. Dolgoztam én is külföldön, tudom, mennyire nehéz különböző anyanyelvű játékosoknak tanácsokat adni."

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Böhnt támadják

Úgy gondolja, a motivációs szint is más volt a döntő résztvevőinél, hiszen amíg a profi szemlélet, a jó anyagi feltételek, a BL-serleg utáni vágy tekintetében egyenlőek voltak a csapatok, addig a Buducnost mellett állt az egész ország, plusz jobban hajtotta őket a délszlávokra jellemző nemzeti önérzet. "A Győrnél ez hiányzik, el lehet énekelni a Himnuszt a meccs előtt, ha ez a kezdőcsapatban csak két emberre van hatással."

Podgoricai örömszavak

"Nem tudom, mit is mondjak, erre a mérkőzésre vártunk és készültünk már évek óta. Valóra vált az álom, rendkívül büszke vagyok minden csapattársamra, szurkolóra és edzőre, akik hitt bennünk. Azt beszéltük meg, nem figyeljük az eredményt, beleadunk mindent. Fantasztikus" - nyilatkozta a hétgólos Radmila Miljanic.

 "A BL-serleg hosszú időre Podgoricában fog maradni" - ígérte meg a kilenc találatig jutó Katarina Bulatovic. "Nehéz döntő volt, olyan, amilyenre számítottunk. Persze jobb lett volna könnyebben nyerni."

"Biztos voltam abban, hogy senki sem veheti el tőlünk a győzelmet a Moracában" - nyilatkozta Ana Djokic, aki 77 másodperccel a lefújás előtt 27-24-re alakította az eredményt. "Sajnálom a győrieket, de ilyen a sport. Mi viszont szerintem még mindig nem fogtuk fel, hogy a Buducnost Európa legjobbja."

 "Életem legboldogabb napja, keményen dolgoztunk egész évben, és meg lett az eredménye" - mondta a német válogatott kapus, Clara Woltering.

"A legfontosabb a győzelem, most lesz három napunk az ünneplésre. Aztán készülhetünk a lyoni olimpiai selejtezőre" - mondta a montenegrói válogatott Ana Radovic, aki nyolc éve erősíti a podgoricai együttest.



Laurencz szerint a Viborg elleni KEK-döntőt kettős győzelemmel behúzó Fradi minden dicséretet megérdemel, a szívére hallgatva 50 százalék esélyt adott az együttesnek a Viborg elleni KEK-döntőben, az eszére hallgatva azonban kevesebbet. "Elek Gábor jobban meccselt" - mondta sommásan, de azt nem tudta megjósolni, két ilyen ellentétes életérzés után a szerdai bajnoki döntő második mérkőzésén mi lesz az eredmény.

"Nem merek semmit sem mondani, mert nem tudom, a Győrnél a BL-vereség dacot szül, vagy teljesen leereszt a csapat. De ugyanez a veszély a Fradinál is fennáll: ha túlörüli a KEK-sikert, akkor 72 gólt kap. Ha nem, akkor kiharcolhatja a mindent eldöntő harmadik összecsapást. Biztos vagyok abban, hogy szerdán nem a taktika, hanem a hétvégi eredmények kezelése dönt majd."

Vass: A Győrnél nincs meg a kommunikáció

Vass Sándor korábbi szövetségi kapitány a Digi Sport Reggeli Start című műsorában a győriek BL-kudarcával kapcsolatban szintén komoly kritikát fogalmazott meg: "Ezektől a játékosoktól jobb teljesítményt vártam, Pálingeren és Görbiczen kívül senki nem nyújtott semmit, például Lekic játéka is csalódás. Ami a különbséget jelentette a Fradi és a Győr meccse között, hogy páros kapcsolatban sokkal jobb a Ferencváros, egy Szucsánszki-Szamoránsky vagy egy Szucsánszki-Zácsik összjáték sokkal gördülékenyebb. Azt nem szabad elfelejteni, hogy európai kupát nem lehet csak úgy nyerni, hogy összeszedünk egy csapatot. Például Lekic és Radicevic csak most jött Győrbe. Ezen kívül a Fradinál főleg magyar játékosok vannak, így értik azt, amit Elek Gábor mond, azaz ha a Győrnél Karl Erik Böhn nem tanul meg magyarul, akkor a játékosoknak kell megtanulni angolul. A Győrnél nincs meg a jó kommunikáció."

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Lekicnek nincs gondja a kommunikációval

Andrea Lekic, a győriek szerb kézilabdázója az [origo]-nak elmondta, hogy nem ért egyet Vass Sándor felvetésével. "Nekem például semmi gondom nincs ezzel, mindenkivel megértetem magam. Egyébként sem lehet olyan rossz a kommunikáció a csapaton belül, ha eljutottunk egy BL-döntőig. És még azt sem mondhatom, hogy ott a jobbik csapat nyert, mert ugyanannyi gólt szereztünk, mint a Buducnost. Talán ezért is fáj annyira ez az elbukott döntő, mert annyira közel voltunk a győzelemhez."

Az [origo] elérte Karl Erik Böhnt, a győriek edzőjét is, aki bevallotta, hogy nem mindig problémamentes egymás megértése, bár szerinte nem ezen múlt, hogy a Podgorica nyerte a BL-t. "Nincs értelme tagadni, lenne még mit javítani a kommunikáción. Ugyanakkor a világ más topcsapataiban is rengeteg a külföldi, nem ezen múlik a siker, ennél vannak sokkal fontosabb szakmai dolgok, amelyek valóban eldöntenek egy-egy meccset."

Böhn szerint a sportszerűtlen játékban jobb volt a Buducnost

A norvég edző szerint nem lehet azt kategorikusan kijelenteni, hogy a jobbik csapat nyerte a BL-t. "Inkább azt mondanám, hogy a szerencsésebb. Láthatóan a két csapat ugyanolyan játékerőt képvisel, viszont a Buducnost ránk tudta erőltetni az akaratát, hat-hét méteren durván leütköztek bennünket, ebben a kicsit sportszerűtlen játékban pedig jobbak voltak nálunk."

Vass Sándor azt sem értette, hogy Ana Gros miért nem kapott több lehetőséget a visszavágón. "Legalább egy próbát megért volna, hiszen a jobbátlövőben pocsék teljesítmények voltak. Ő egy kétméteres, balkezes játékos, ha átlövésekkel próbálkozik, akkor megnyílik előtte a fal, így Lökének is több hely jutott volna, a beállós ebben a zárt hatos falban nem tudta azt játszani, amit Magyarországon szokott."

Böhn erre csak ennyit mondott: "Lehet, hogy tudott volna pluszt adni, de nem tudhatod előre, hogy hogy fog valaki játszani."

Azon felvetéssel, hogy a Győrnek rövid lenne a kispadja, a norvég edző nem értett egyet, szerinte csak szerencsétlen volt a csapat, hiszen Vérten Orsolya és Hornyák Ágnes is sérült volt. "Minden poszton világklasszisok vannak, ez a keret képes arra, hogy jövőre megnyerje a Bajnokok Ligáját" - mondta Böhn, akit azzal a nem titkolt céllal szerződtetett a győri klub, hogy már az idén az élen végezzen a BL-ben, ám Böhn nem csalódott azért, amiért nem sikerült maradéktalanul megoldani a feladatot. "Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de az elvégzett munkával igen. Büszke vagyok a játékosaimra, nagyszerűen dolgoztak az egész évben, hiszen megnyertük a Magyar Kupát, a bajnokságban döntőt játszunk, a Bajnokok Ligája döntőjében pedig csak idegenben lőtt kevesebb góllal kaptunk ki."

Böhn kérdésünkre elmondta: nem változtatta meg az elhatározását, a szezon végén távozik a klubtól, és csak a magyar válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább. "Nagyon remélem, hogy a szerdai lesz az utolsó meccsem a Győr edzőjeként, nem akarok harmadik találkozót" - utalt a szerdai, Ferencváros elleni idegenbeli bajnoki fináléra (a párharc az egyik fél második győzelméig tart, az első meccset a Győr nyerte). "Két világklasszis csapat találkozik majd. A játékosaim fáradtak, sőt, Podgoricában egy ütközés során megsérült Görbicz Anita lába is, nagyon remélem, hogy felépül a szerdai meccsre."

Elek mert a fiatalokhoz nyúlni, bejött a húzás

Akárcsak a Győrnél, a Fradinál sem a legfrissebbek a játékosok, bár a Ferencváros annyiból előnyben van, hogy hazai pályán fog játszani, és nem mellékesen nem egy elveszített kupadöntő, hanem egy megnyert KEK-finálé van a háta mögött.

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Elek Gábor ért a nők nyelvén

"A magyar nőikézilabda erejét mutatja, hogy a világ két legerősebb klubsorozatában két magyar csapat is döntőt játszott" - kezdte Elek Gábor, a Fradi edzője. "A Győr csupán hét-nyolc minőségi játékossal állt ki a Buducnost ellen, teljesen kizsigerelt volt a végére, mégis emberfelettit játszott. Nagyon sajnálom őket, szerencsétlen körülmények között kaptak ki. Mi Viborgban már felemésztettük az utolsó erőtartalékainkat is, most pihenőt adok a lányoknak. Szeretnénk nyerni szerdán, de ha kikapunk, én már akkor is elégedett leszek a szezonunkkal."

Böhnnel ellentétben Elek a kupadöntőben remekül nyúlt bele a meccsbe, a hajrában például be merte hozni két fiatal játékosát, Szádvári Krisztinát és Deáki Dórát, mindketten nagyszerűen játszottak, és szereztek három nagyon fontos gólt. "Szerencsém volt ezekkel a cserékkel" - reagált szerényen a vezetőedző.

A magyar csapat egyik legjobbja a hat gólig jutó Szucsánszki Zita volt, aki szerint Elek remek pedagógiai érzékének is köszönhető az újabb KEK-győzelem. "Elek Gábor nagyon nagy munkát végez, lelkileg is sokat jelent, hogy a csapatban mindig megtalálja, miként kell bánni az emberekkel. Valakivel durván kell beszélni, valakit simogatni kell, ő mindig tudja, kinél mi hat" - mondta a Nemzeti Sportnak az irányító.

"Azért nem hiszem, hogy örül neki, amikor kiabálok vele" - mondta erre Elek.

Az ünnepléssel nem lesz gond

Az öt gólt szerző Szamoránsky Piroska szerint az idén nehezebb volt megnyerni a KEK-et. "A Viborg tényleg klasszisokkal van tele, de tavaly és idén is sikerült legyőznünk őket. Azt gondolom, ez azt jelenti, hogy most már a Fradit is oda kell sorolni Európa élcsapatai közé, és számolni kell velünk" - mondta a Fradi.hu-nak.

Forrás: MTI/EPA/Morten Dueholm
A Fradi a KEK-trófeával

Cifra Anita azért igazolt a Ferencvárosba, hogy valami hasonlóba legyen része, de nem gondolta, hogy már az első évben átéli ezt az élményt. "Az pedig, hogy Dániába ennyi Fradi szurkoló eljött és bíztatott minket mindvégig, elmondhatatlan érzés. Amikor kimentünk melegíteni libabőrös lettem. Majdnem sírva fakadtam, hogy mennyien kísértek el és buzdítottak minket Viborgban."

Szarka Adrienn csak ennyit mondott: "Biztosan nem lesz gond az ünnepléssel."

KAPCSOLÓDÓ CIKK