23 országból érkeznek Siófokra a rangos nemzetközi strandröpi-versenyre

Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra párosa akár még érmet is szerezhet Siófokon
Vágólapra másolva!
Tíz magyar páros - közülük nyolc a főtáblán - indul a Siófokon csütörtöktől vasárnapig tartó nemzetközi strandröplabdaversenyen, amely idén már a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) égisze alá tartozik.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Bánki Ágnes, a magyar szövetség strand- és szabadidős röplabda bizottságának elnöke elmondta, az először tavaly megrendezett magyarországi viadal kiérdemelte az európai szövetség (CEV) különdíját, így magasan van a mérce.

- idézte fel Bánki Ágnes. Kiemelte: külföldi indulók is szívesen jönnek Siófokra, hiszen a közvetlenül a Balaton partján fekvő MLSZ Beach Aréna egy exkluzív helyszín.

Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra párosa akár még érmet is szerezhet Siófokon Forrás: hunvolley.hu

A verseny nemzetközi ellenőre, a török Oguz Degirmenci elmondta, hogy nagyon elégedett az előkészületekkel. Ötvenhat páros indul, csütörtökön a selejtezők zajlanak, pénteken kezdődnek a 16-os főtábla mérkőzései, míg vasárnap az elődöntőket és a helyosztókat rendezik majd - ismertette.

A magyarok közül a férfiaknál négy - a magyar bajnok Hajós Artúr és Stréli Bence, valamint Benkő Balázs és Oláh Botond, Bán Viktor és Rozgonyi Bálint, Takács Gergely és Jánossy Bálint -, a nőknél hat - a bajnok Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra, Háfra Dominika és Szabó Dorottya, Dénesi Brigitta és Győri Panna, Papp Lujza és Tátrai Nikolett, Czene Adrienn és Harmat Borbála, valamint Lutter Liza és Szombathelyi Kitti - páros szerepel, utóbbi kettő a selejtezőben bizonyíthat.
A versenyre 23 országból neveztek, az esemény összdíjazása 10 ezer euró.