Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda NB I-ben szereplő Tatabánya együttes bejelentette, hogy leigazolta a 117-szeres lengyel válogatott kapust, Piotr Wyszomirskit. A következő idény előtt ez már a hatodik érkezője Matics Vladan együttesének.

A 32 éves Wyszomirski az elmúlt közel négy évet a Budesligában töltötte, a Lemgo kapusa volt.

„Wyszomirski rutinos, világbajnoki bronzérmes kiváló kapus – emelte ki Marosi László, aki korábban ugyancsak megfordult a német csapatnál. – Három évre kötelezte el magát hozzánk. Úgy gondoljuk, hogy ő is igazi erőssége lehet átalakuló együttesünknek és remek párost alkotnak majd a kapuban Bartucz Lacival."

Piotr Wyszomirski Tatabányán folytatja a pályafutását Forrás: AFP/Javier Soriano

A 193 centis hálóőr 2009 óta tagja a hazája nemzeti együttesének. 2010-ben a lengyel válogatottal az Európa-bajnokságon a negyedik helyet szerezte meg. Wyszomirski eddig legnagyobb sikerét a 2015-ös katari világbajnokságon érte el, ahol vb-bronzérmes lett. Ezt követően részt vett a 2016-os riói olimpián is.

A lengyel kapus érkezésével immár hatra nőtt a Tatabányához újonnan igazolt kézisek száma.