A Fradi és a DEAC is idegenben győzött az Erste Ligában

Fennállása legnagyobb sikerét érte el a DEAC jégkorongcsapata
Vágólapra másolva!
A Magyar Kupa-címvédő DEAC 5-3-ra diadalmaskodott a DVTK Jegesmedvék vendégeként, míg az FTC-Telekom a vártnál nehezebben nyert a rájátszásba jutásért harcoló Dunaújvárosi Acélbikák otthonában, míg a MAC hazai jégen gyűrte le a Titánokat a jégkorong Erste Liga keddi játéknapján.

A DEAC Sági Martin két góljával lépett el, a támadó előbb fonákkal lőtte ki a bal felső sarkot, majd Dushek Dávid kapus indítását lefülelve lőtt az árván maradt kapuba. A csatár a múlt héten a válogatottban tudott két gólt lőni.

A második játékrészben már 3-0-ra vezetett a Debrecen, ám hat perc alatt egyenlített a házigazda. Erre azonban volt válasz: kevesebb mint egy perc alatt 5-3-ra húzott el a DEAC. A záró harmadban hősiesen védekeztek a vendégek, és fontos három pontot szereztek.

Dunaújvárosban a hazaiak szereztek vezetést az 5. percben Pinczés Olivér révén. A csatár a gólja után örömében kidobta a lelátóra a botját, ám a szabályok értelmében ezért végleges kiállítás jár, így nem folytathatta az összecsapást. Még ebben a harmadban egyenlített az FTC, Hajós Roland gólját Somogyi Balázs készítette elő, akinek ez volt pályafutása 400. pontja a ligában.

A hazaiak kihagytak három emberelőnyt is, ám egy támadó harmadbeli korongelhozatalt követően Nagy Gergő bombázott a kapuba. A záró harmadban is jól tartotta magát a házigazda, sokszor veszélyeztette Arany Gergely kapuját. Nagy második találata után még szépítettek az Acélbikák, ám a hajrában újabb gólt kaptak.

A MAC egy tizenkilenc másodperccel a vége előtt lőtt góllal és egy üres kapus találattal győzte le hazai jégen 4-2-re a sereghajtó Titánokat. Kétszer is vezetett a fővárosi együttes, ám másodjára például egy hatalmas védelmi hiba után egyenlített a székesfehérvári alakulat. A hajrában Dansereau Keegan kapta vissza a korongot, és a kiszolgáltatott, visszavetődő vendégkapus fölött a hálóba lőtt. A végén Schlekmann Márk üres kapus góllal állította be a végeredményt.

Eredmények:
Erste Liga:
DVTK Jegesmedvék-DEAC 3-5 (0-2, 3-3, 0-0)
Dunaújvárosi Acélbikák - FTC-Telekom 2-4 (1-1, 0-1, 1-2)
MAC HKB Újbuda-Titánok 4-2 (1-0, 0-1, 3-1)