Patrick Müller (Svájc)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Patrick Müller, a svájciak középhátvédje.
Vágólapra másolva!

Patrick Müller (Svájc)
Poszt: középhátvéd
Klub: Olympique Lyon
Születési idő: 1976. december 17., Genf
Testsúly, magasság: 182 cm/69 kg
Válogatottság: 40 mérkőzés, 2 gól

Genfi születésű révén a Servette-ben kezdte pályafutását, és még nem volt húszesztendős, amikor bemutatkozhatott a felnőttek között a patinás klubbal. Hamar meghatározó emberré nőtte ki magát a középpályán, bár nem éppen gólerősségéről volt híres: első találatát az élvonalban csak az 1997-98-as pontvadászatban szerezte meg.

A következő idényben viszont háromszor is betalált, de még a szezon közben továbbállt a Grasshoppersbe, aminek köszönhetően lecsúszott a bajnoki címről, amit előző klubja, a Servette szerzett meg.

A Szöcskéknél nem töltött el sok időt, hiszen másfél év után külföldre, egészen pontosan az Olympique Lyonba igazolt. Eleinte a francia klubnál is középpályásként vették számításba, azonban később középhátvédet faragtak belőle. Müller már ebben a pozícióban szerepelt, amikor a klub 2002-ben megnyerte a bajnoki címet, majd egy évvel később megvédte aranyérmét.

A válogatottban is a védelem tengelyében szerepel, kiszorítva a kezdők közül a Liverpoolban futballozó Stéphan Henczhoz-t. Szerződése az idény végén lejár a Lyonnál, így könnyen lehet, hogy távozni fog a klubtól.