Társoldalunk:

Visszakoznának nőikard-ügyben

Dr. Kamuti Jenő, az Európai Vívószövetség elnöke a sportágban meghatározó szerepet játszó nemzetek vezetőinek pénteki budapesti összejövetelén azt a javaslatot támogatja, hogy a női kard az előzetes tervek ellenére mégse kerüljön fel a 2004-es athéni olimpia műsorára. Így a férfikard- és a nőitőr-csapatverseny megmaradhatna az ötkarikás programban.

Mint ismert, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) kongresszusa a törökországi Antalyában tíz nappal ezelőtt törölte az athéni olimpiai műsorból a női tőrözők és a férfi kardozók csapatversenyeit, ellensúlyozva a női kard felvételét. Azt, hogy melyek lesznek a kieső szakágak, példátlan módon sorsolással döntötték el. Határoztak arról is, hogy az olimpián az egyéni számokban a nemzetenkénti eddigi három helyett Athénban már csak két vívó indulhat. A döntések ellen a sportágban vezető szerepet játszó nemzetek tiltakozást jelentettek be. Az Európai Vívószövetség elnöke, dr. Kamuti Jenő összehívására pénteken a magyarokkal az olasz, a francia, az orosz, a német, a lengyel, a román, a görög, valamint a spanyol vezetők egyeztetnek.

- A FIE döntésével szemben milyen alternatíva létezhet, ami "megmenthetné" a férfi kard és a női tőr csapatversenyét? - kérdeztük dr. Kamuti Jenőt.
- A többi nemzet elképzeléseit egyelőre nem ismerem, így a személyes véleményemet mondom el: az biztosnak tekinthető, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ad több kvótát, azaz Athénban is csak tíz számban osztanak érmeket, s csupán 200 vívó indulhat.

- Hadd vágjak közbe! Ön a FIE-döntés óta találkozott a NOB elnökével, Jacques Rogge úrral. Ezt ő leszögezte?
- Úgy fogalmazok, hogy ez nem hivatalos információ. Az alaphelyzet egyébként az, hogy nem a NOB kérte a női kard műsorba kerülését, hanem mi, a vívótársadalom. A NOB ránk bízta a döntést, de azt nem ígérte, hogy Athénban az eddigihez képest több vívó léphet pástra. Be kell látnunk, hogy a női kard felvétele nem volt helyes elképzelés. Ez a fegyvernem még nincs olyan szinten, hogy a már hosszú ideje az olimpia műsorán levő szakágak kárára kerüljön be a programba. S a "vegyescsapatok" létrehozásának ötlete sem bizonyult helyesnek. A románok például női tőrben kiváló csapattal rendelkeznek, de a férfi szakáguk gyenge, így a vegyescsapat-versenyben rosszabbak lennének az esélyeik. S még rengeteg hasonló példát mondhatnék, ami az újítás, így a sportág ellen szól. A vívósportnak stabil a helye az olimpiai mozgalomban, s mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy ez így is maradjon, ne járjunk úgy, mint az öttusázók.

- Mi lehet tehát a megoldás?
- Véleményem szerint az, hogy össze kell hívni a FIE újabb, rendkívüli kongresszusát, s itt azt a határozatot hozni, hogy a női kardot egyelőre nem kell felvenni az olimpiai programba. Ez visszakozás a részünkről, de a jövőt tekintve mindenképpen előremutatás.

- S mi a helyzet az egyéni indulók nemzetenkénti két főre történő csökkentésével?
- Ez egyértelműen a sportágban kevésbé meghatározó nemzetek érdeke. Az öt csapatversenyben Sydneyben nyolc-nyolc együttes indulhatott három-három fővel, ez alapján szakáganként egyéniben 24 vívó. Így a kis nemzeteknek tíz-tizenkét hely maradna. Ha viszont a csapatokból csupán ketten nevezhetnek az egyénire, akkor nyolc hely felszabadul a "kicsiknek". 

- A férfikard- és a nőitőr-csapatverseny visszavétele logikus döntés lenne, ezt vélhetően még a vívásban kisebb jelentőségű nemzetek is megszavaznának. Azt viszont aligha, ami az érdekeik ellen szól, vagyis Athénban egyéniben nemzetenként mégiscsak ketten indulhatnának.
- Valóban ez a realitás, de így legalább kompromisszumos megoldás születne.

Fábik Tibor

Korábban: