Társoldalunk:

Világraszóló élmények testközelből a szegedi kajak-kenu vb-n

2019.03.26. 11:02

Augusztus 21. és 25. között újra Szegedre figyel majd a világ, hiszen a kajak-kenu fővárosában rendezik meg az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. A mára méltán elismerté vált Szegedi Olimpiai Evezős és Kajak-kenu Központ, valamint az ott példaértékű korszerűséggel megszervezett világversenyek jóvoltából idén ismét testközelben zajlanak a sportág legizgalmasabb küzdelmei.

Volt idő, amikor csupán a távolból tudtuk végigszurkolni hazai bajnokaink – Tatai Tibor vagy éppen Gyulay Zsolt – nemzetközi szereplését. Idén azonban a Matyi-éri kajak-kenu pályára kilátogató szurkolóknak luxusélményben lesz részük.

A két korábbi olimpiai bajnok, Gyulay Zsolt és Kőbán Rita is ott lesz a világbajnokságonForrás: Magyar Kajak-Kenu szövetség

„Folyamatosan fejlesztik a gyaloghidat az osztószigetre, hogy az edzőket és a nézőket is ki lehessen szolgálni, valamint a televíziós közvetítés kamerái is a túloldalra költöznek, így a képernyők előtt ülőknek is látványosabb lesz az idei világbajnokság" – mondta Hüttner Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

És hogy mit érdemes tudni még a Maty-éri pályáról? Legyen elég annyi, hogy a „Kajakkirálynő" szerint a legtökéletesebb helyszín.

„Nem a 2011-es volt a legjobb vb-szereplésem, de olimpiai számban is nyertünk, és ráadásul a három szegedi vb-m közül az volt az egyetlen verseny, amely kvalifikált az olimpiára. Leírhatatlan volt a hangulat, ezért is marad emlékezetes számomra a 2011-es szegedi esemény – mondta Kovács Katalin, aki 31 világbajnoki címéből kilencet Szegeden nyert.

Kovács Katalin az első szegedi világbajnokságára készül szurkolókéntFotó: Polyák Attila - Origo

"Kicsit irigykedem is a többiekre, hogy ilyen kiváló körülmények között versenyezhetnek. Már akkor is fantasztikus volt a pálya, amikor én kajakozhattam Szegeden, mindig minden nemzet nagyon örült, ha ide kellett jönni, mert tényleg tökéletes versenyeket rendeztünk. Mindig is le volt maradva tőlünk a világ a szervezést tekintve. Ez lesz az első szegedi vébém szurkolóként, de nagyon élvezem ezt az életet is, és alig várom, hogy augusztusban a helyszínen drukkoljak a magyaroknak.

A magyar válogatott versenyzői egyhangúan állítják, hogy a Maty-éri pályán a legjobb a hangulat az egész világon. A kétszeres világbajnok, nem mellesleg tősgyökeres szegedi, Birkás Balázs a 2006-os szegedi vb miatt kezdett el kajakozni, és arra készül, hogy hazai pályán szerezze meg harmadik világbajnoki aranyérmét.

Birkás Balázs a szegedi világbajnokságon szerezheti meg harmadik vb-aranyátForrás: MTI/Kovács Tamás

„Jót tett nekem, hogy ez a sport kimozdított a négy fal közül. Elhagytam minden rossz szokásomat, és azóta a sport tölti ki az életemet. Néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen csodálatos lenne hazai pályán versenyezni és győzni. Jó lenne örömet szerezni mindenkinek, aki nekünk szurkol" – mondta a 22 éves Birkás Balázs, aki 2017-ben Balaska Márkkal K2 200 méteren világbajnoki aranyérmet szerzett a csehországi Racicében, majd 2018 nyarán, a portugáliai Montemor-o-Velhóban a címvédés is összejött nekik.

A tét pedig ezúttal nem kevesebb, mint a 2020-as olimpián való induláshoz szükséges kvóták megszerzése.

„A szegedi világbajnokság sokkal erősebb lesz, mint a két legutóbbi. Az olimpiai versenyszámokban óriási harc várható, a négyesek mezőnyére ez hatványozottan igaz, ugyanis ott lehet majd a legtöbb kvótát szerezni. Nagyon elégedett lennék tíz éremmel, de akkor lennék a legboldogobb, ha minden lehetséges kvótát megszereznénk, amire szükségünk van" – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány, akinek az irányításával a magyar csapat 5 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat harmadik helyén zárt a 2017-es racicei világbajnokságon. Majd 2018-ban a portugáliai Montemor-o-Velhóban 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem volt a mieink mérlege, akik így az éremtáblázat második helyén végeztek.

A szövetségi kapitány minden idegszálával a szegedi vb-re és 2020-as olimpiára koncentrálFotó: Polyák Attila - Origo

A várakozások szerint 100 ország legjobbjai, köztük a mi bajnokaink szállnak majd hajóba a szokásosnál is értékesebb helyezésekért. A magyar csapat – köztük az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, az ifjabb nemzedékhez tartozó Kárász Anna, Csipes Tamara vagy a férfi kajak szakág ifjú titánjai, többek közt Kopasz Bálint vagy Birkás Balázs - értünk is küzd majd, és nem kétséges, hogy minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a lehető legjobb eredményekért.

Remélem, hogy a szegedi vb-n én is fogok szerezni kvótát olimpiai távon, mert nagyon szeretnék kijutni Tokióba" - mondta a gyermeke megszületése után 2018-ban visszatérő Csipes Tamara, akinek a legnagyobb motivációját másfél éves kislánya, Olívia adja. Az olimpiai bajnok kajakos szeretné, ha a kislánya láthatná őt versenyezni a tokiói olimpián, ehhez pedig elsőként Szegeden kell majd csúcsteljesítményt nyújtania.

Csipes Tamara lehet a kajak-kenu vb egyik legnagyobb sztárjaForrás: MTI/Kovács Tamás

A kérdés talán csak annyi, hogy mit tehetünk mi értük?

A lapátot ezúttal sem húzhatjuk helyettük, de a jelenlétünkkel, a lelkesítő bíztatásunkkal óriási pluszenergiát tudunk adni számukra, ráadásul akiben buzog a tettvágy, az önkéntesként is részt vehet a szegedi világbajnokságon. A szövetség ugyanis segítőket keres a vízre szálláshoz, a hajók mozgatásához, a versenyzői területre, a rendezvényszervezéshez, az akkreditációhoz, illetve a versenyzői tájékoztatáshoz, a logisztikához, a sajtóirodába, a vendéglátás és a kísérő rendezvények területére, továbbá a sportprezentációhoz és az eredményhirdetéshez.

A szegedi közönségnek felejthetetlen élmény lesz az augusztusi vbFotó: Szabó Gábor - Origo
A verseny helyszíne

Az 1981-ben átadott Maty-éri versenypálya, hivatalos nevén a Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ Szeged belvárosától néhány kilométerre dél-nyugatra található. A pálya közvetlen szomszédságában fekszik a szegedi repülőtér, északi oldalról az 55. számú (Szeged-Baja), délről az 5. számú (Szeged-Röszke) főút határolja.


Teljes hossz: 2400 méter
Szélesség: 140 méter
Vízmélység: 2,5-3 méter


Mivel a pálya mesterségesen, duzzasztással lett kialakítva, áramlás nincs, és széltől is kellően védett a vízfelület. A bójázás Albano-rendszerű, és a 9 versenysáv mellett egy külön, osztószigettel elválasztott rész áll a bemelegítő versenyzők részére. Az időmérés és a célfotó a rajtgéppel összekötött egységes rendszerben működik. A létesítmény minden tekintetben megfelel a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség által előirányzottaknak.


2018-tól kezdődően egy nagyobb beruházás keretében a pályához vezető utak felújításra kerülnek, illetve nő a helyszín parkolóinak kapacitása. A fedett lelátó, a sajtóközpont és a versenypálya infrastruktúrája is megújul.

A magyar kajak-kenu válogatott tagjai május 11-12 között Szolnokon szállnak vízre a rangsoroló versenyen, majd május 24-26 között jön az első válogató, végül június 18-20 között kerül sor a második fordulóra, amely után Hüttner Csaba kijelöli az utazó keretet a minszki Európa Játékokra és a szegedi kajak-kenu világbajnokságra.

Éljünk a teljesítménynövelés egyik legnemesebb formájával: szurkoljunk együtt a magyar csapat sikeréért.

A „Tokió előszobája"- ként is emlegetett viadal érmeinek sorsa 2019 augusztus 21. és 25. között, a helyszínen dől majd el.

Ami azonban már most is biztos: a közönség abszolút győztese lesz majd a versenyeknek. 

A jegyek megvásárolhatók a linkre kattintva az esemény hivatalos honlapján.