Villamossínek és kockakövek. Emlékezés a 70 éve született Sipos Jánosra

Vágólapra másolva!
A Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az Europsort egykor volt népszerű kommentátora, a válogatott és ötszörös magyar bajnok kerékpárversenyző 1951. március 8-án született, azaz hétfőn lenne 70 éves. Egy, a szubjektivitást nem nélkülöző írással emlékezünk most rá.

Petőfi rádió, Budapest. 19 óra 55 perc.
Kedves hallgatóink, most összefoglalót hallhatnak a budapesti Arany Mokka nemzetközi kerékpáros körversenyről.
A riporter: Sipos János.

És megszólalt a dobozból az a nyugodt hang, a Sipi (mert őt aztán tényleg mindenki így hívta), öt percen át beszélt az öreg betonteknő, a Millenáris mellől, hogyan hajtottak a srácok, az utódok, mert Sipos János egykoron válogatott kerékpárversenyző is volt, szóval, tényleg a kisujjában van az egész szakma. 1971-ben tagja volt a világbajnoki 7. helyzést elért magyar válogatottnak, amely a 100km-es országúti versenyen indult. Nyert öt magyar bajnokságot.

Sipos János (a képen elöl) válogatott sportolóként Forrás: Facebook

Ahogy magyarázott, még az olyan, a sportág ellen beoltott analfabéta, mint én is megértettem, mi az a keirin-verseny, mi történt aznap a Ligetben, miért Somogyi Miklós volt a legjobb. Ez az 5 perc mindig az ő 5 perce volt a rádióban. Néha ott volt mellette Török Laci, vagy a Molnár Dani, a két jóbarát, de csak azért, hogy aznapra is meglegyen mindenkinek a beosztása a rádió sportszerkesztőségében. Azt ugyanis mindenki tudta, hogy a kerékpárhoz Sipos Jánosnál senki sem ért jobban. Aztán a Magyar Tévében is tudták, mert Dávid Sándor őt vette maga mellé, hogy együtt közvetítsék a Csepel Kupát. Sipi közvetített, Dávid Lapaj pedig megnyugodva konstatálhatta, hogy jól választott.

Jól választott az Eurosport magyar nyelvű szerkesztősége is, ahol Sipos János éveken át szakkommentátorként dolgozott. Ifjabb Knézy Jenővel nyomták a Vueltát, a Girót, a flandriai körversenyt, na meg a legfontosabbat, a Tour de France-ot. Ez a két ember, a Sipi, meg a Kisjenő ott és akkor iskolát csinált. Azt mind a ketten jól tudták, hogy naponta 6-7 órát, három héten keresztül nem lehet végigszakmázni. Sipos kinyitotta a sztoriládát, a Kisjenő megnézte, merre halad aznap a peloton, milyen kastélyok, várak, borok, éttermek vannak arrafelé. E kettőből olyan sportos esztrádműsor kerekedett, ami sem előtte, sem azóta nem volt a magyar sporttelevíziózás történetében. Előtte azért nem, mert lehetőség nem volt rá, később meg azért nem, mert – nem megbántva a kései utódokat – senki sem tudta azt megcsinálni, amit éveken át a Sipi és a Kisjenő.

Ahhoz ugyanis, hogy a Sipi meg tudja csinálni, neki is ott kellett izzadnia a szocialista országok által kreált Békeversenyeken, egészen pontosan kilencen. A magdeburgi villamossíneken és kockakaköveken. A pozsonyi rázatón, a Mazuri-tavak mellett elsuhanó országúton. Ott kellett tekerni, ott kellett mindazt átélni és tapasztalni, amit aztán Sipi a Tour, a Giro vagy éppen a Vuelta közvetítésekor el tudott mondani. Meg elmesélni, miért fontos a pofaszél (ennek különösen az Atlanti-óceán közelében lévő versenyhelyszíneken volt nagy jelentősége), miért és hogyan fogják befogni a korai szökevényt. Sipos János már akkor tudta, hogy az időnek előtte megszökő bringás nem fog hazaérni, ezt be is mondta a tévében, s 100-ból 100 alkalommal neki lett igaza.

A 2000-ben, Sydney-ben rendezett olimpián a pályakerékpáros Szabolcsi Szilvia ötödik helyzezését neki kellett volna közvetítenie, s nem nekem. De ő akkor Budapesten vezette az olimpiai stáb itthon maradt részét. Miközben ültem a Velodrome felé menő sajtóbuszon, a fülemre tapasztottam a telefont, mert a vonal túlsó végén, a világ másik végéről Sipi magyarázott, fejből nyomta, hogy a versenyhelyszínen lévő pályát szibériai vörösfenyőből készítették, elmesélte, hogy mire figyeljek oda, de nagyon, hol dőlhet el a verseny, majd sok sikert kívánt.

A közvetítés elhangzott, majd ő volt az első, aki felhívott és gratulált, én megszólalni sem tudtam, mert tudtam, hogy ezt ő ezerszer jobban csinálta volna, de erre meg azt mondta, hogy ne hülyéskedjek már, jöjjek haza és akkor a Dánóval (a Molnár Danival) lemegyünk a Háry-ba (a Háry borozó a Bródy Sándor utca egyik jeles műintézménye volt), s ott megisszuk a bambit. Annak örömére, hogy mi ott voltunk az olimpián, hogy egy magyar kerékpáros pontot szerzett, hogy ő segíthetett nekünk, meg úgy, egyáltalán, hívjuk oda az öreg Knézyt, meg mindenkit, aki éppen ráér.

Ilyen ember volt ő. A sors megadta neki a lehetőséget, hogy két nyári és két téli olimpián is kiküldött munkatársként dolgozhasson. Téli olimpiára (1998, Nagano) előbb jutott el, mint a nyárira (2004, Athén, 2008, Peking.) Utóbbin az ökölvívás volt az egyik sportága. Imádta a bokszolókat, bölcsen elhallgatott, mikor a rekedt hangú szövetségi kapitány, Szántó Imre taktikai tanácsokkal látta el az egyik magyart, csak épp arra nem gondolt, hogy ez a taktikai tanácsadás kimerül egy cifra káromkodásözönben. Ami kiment élő adásba. Sipinek a szeme sem rebbent, mert közölte: amit hallottunk, az az ökölvívás speciális nyelvezetén elővezetett szóáradat volt. Pont. Senki sem telefonált, a szigorú rádióelnök sem kérte ki magának, mert mindenkinek hullott a könnye a röhögéstől. De ő volt az (a Sipi), aki Athénban egy taxistól kunyerálta el a görög ember marmonkannáját, hogy abba benzint vételezve segítse meg az út szélén várakozó rádiósokat, mert azoknak annyi eszük sem volt, hogy tankoljanak, mielőtt kifogyott volna a kocsiból a benzin.

Úgy volt, hogy a 2012-es londoni olimpiára is utazik velünk, rádiósokkal, de egy évvel előtte, 2011-ben úgy döntött, hogy elhagyja a rádiót, mert inkább az Eurosportra koncentrál. Akkor már ott jobban megbecsülték, mint az anyaintézményében, ahol nála többet kevesen töltöttek el külsősként. Ezer fokon égett és készült a 2012-es nyári olimpiára, amelynek az első versenynapján még ő közvetítette a kerékpározók országúti mezőnyversenyét. Profi módon, ahogyan csak ő tudta. Majd hazament, s otthonában agyvérzést kapott. Néhány nap múlva örökre elaludt.

„Sipikém, akkor ne feledd, holnap már Magdeburgból jelentkezem a kézilabda Eb-ről" – mondom neki a telefonban, mire ő rögtön felélénkül.
„Magdeburg, jaj tudom, hol van az a csarnok. Ott tekertem előtte párszor a Békeversenyeken. Azt nem lehet elfelejteni, ahogy a villamossíneken és a kockaköveken rázattuk. Majd nézd csak meg" – ezzel bontottuk a vonalat.

Másnap megérkeztem Magdeburgba. Az első utam a csarnokba vezetett. A kollégáknak mondtam, majd figyeljétek csak, ott kanyarodik előtte el a villamos és szétrázza a lelkünket a busz a kockaköveken. Csak bámultak rám, mint egy gramofont sosem látó ember a készülékre. Csodálkozásuk akkor tetőzött, amikor a lelkünket tényleg szétrázták az ottfelejtett kockakövek és amikor a kanyarodó villamos nekünk csengetett.

Sipos János 1951. március 8-án született Forrás: Facebook

„Honnan tudtad?" – kérdezték.
Bölcsen hallgattam, s gondoltam arra az emberre, aki mindezt előre megmondta nekem.
Sipos János 1951. március 8-án született. Ma lenne 70 éves.