Társoldalunk:

Nincs magyar női kvóta a budapesti olimpiai kvalifikációs birkózótornán

2021.03.19. 15:08

Barka Emese elveszítette negyeddöntőjét, így a szabadfogásúak után a magyar női csapatnak sem sikerült kvótát szereznie az európai birkózók BOK Csarnokban zajló olimpiai kvalifikációs versenyén.

A pénteki negyeddöntők egyedüli hazai érdekeltje a nyitófordulóban imponáló győzelmet aratott, a nyolc között viszont a tavalyi Európa-bajnokság ezüstérmesét nem tudta megingatni.

Az ukrán Alena Akobija Hrusina ellen az Eb- és Európa-játékok győztes Barka volt a kezdeményezőbb az elején, fejlefogásaiból azonban nem tudott indítani, majd amikor az első menet közepén mégis megpróbálta fogásból lecsavarni riválisát, Hrusina másodpercekig megtartotta a csavarást, majd az alá ragadt Barka mögé ment, onnan pedig billentett (0-4).

Barka Emese (pirosban) és a spanyol Graciela Sanchez Diaz küzdelme a nők 57 kilogrammos súlycsoportjában a birkózók európai olimpiai kvalifikációs versenyén a budapesti BOK Sportcsarnokban 2021. március 19-énForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ez a jelentsor, mint később kiderült, el is döntötte a meccs sorsát. Hrusina ezt követően is stabilan védekezett, Barka nem tudta jól összefogni és lábra sem tudott támadni, így pedig magabiztos ukrán siker született, melyet a második menet végén egy mögékerüléssel tett fölényessé (1-6) a 21 éves ukrán birkózó.

Barkát megelőzően Szekér Szimonetta (53 kg), Szabados Noémi (68 kg) és Németh Zsanett (76 kg) a nyolcaddöntőben szenvedett vereséget, így egyikük sem szerezhet már kvótát, mivel a versenyen minden súlycsoportban csak az első kettő biztosítja helyét a tokiói játékokon.

Az olimpiára a női válogatottból Sastin Marianna (62 kg) már kijutott a 2019-es világbajnokságon szerzett ötödik helyével. A többieknek erre már csak egy lehetőségük maradt, a májusi szófiai világkvalifikációs viadalon.