Vágólapra másolva!
Az idény végén befejezi pályafutását a négyszeres olimpiai bajnok sífutó, Dario Cologna.

"Eldöntöttem, hogy a szezon végén visszavonulok. Az elhatározásomat azért az idény előtt hoztam meg, hogy annak tiszta fejjel és százszázalékos koncentráltsággal vágjak neki" - áll a 35 éves sportoló közleményében, amelyből az is kiderül, hogy elsősorban karrierje negyedik olimpiáján szeretne csúcsformában lenni.

Dario Cologna a pekingi téli olimpián sporttörténelmet írhat Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Daniel Karmann

A svájci sífutó februárban, a pekingi ötkarikás játékokon sporttörténelmet írhat, amennyiben sorozatban negyedszer is megnyeri a 15 kilométeres versenyt.

Ezen kívül 2014-ben, Szocsiban még a 30 kilométeres síatlonban diadalmaskodott, amelyben egy évvel korábban egyetlen világbajnoki címét is nyerte.

Cologna négyszer lett összetett világkupagyőztes, a sorozatban pedig 26 viadalon lett első.