2-0-ás meccsek napját hozta a péntek, két ötös pedig már a továbbjutás küszöbén várja a folytatást

Vágólapra másolva!
A péntek nem csak azt jelentette, hogy az iskolások soha nem látott gyorsasággal sietnek haza vagy, hogy a munkanap után jöhet mindenki számára a jól megérdemelt pihenő. Egy lépcsőfokkal közelebb kerültünk a 2021-es BLAST Premier Fall Showdown végéhez is, hiszen tegnap nemcsak véget értek a nyitómeccsek, de már a top 8 küzdelme is elkezdődött.

Elsőként a hónapok óta bukdácsoló EG és a lassan fejlődő MAD Lions lépett szerverre. Papíron egy a végletekig kiélezett meccs is lehetett volna, ismerve azonban a két csapat elmúlt 3 hónapos formáját, a MAD Lions előnyből indult.

Hiába jutott tovább egy nem túl erős mezőnyből az EG a Majorre, tegnapi meccsük ismét bizonyította, hogy amíg hazai közegben játszanak, amerikai csapatok ellen, addig talán van esélyük.

Európai ellenfelekkel szemben azonban egyszerűen nem állják meg a helyüket, még akkor sem, ha az adott csapat az alsóbb kategóriákból érkezik, pont ahogy a MAD Lions is. Közel sem volt tökéletes az oroszlánok játéka, hibáik ellenére mégis 2-0-val ejtették ki az EG-t.

Az EG és a MAD Lions összecsapásának (2:0) pontos eredményei:

  • Nuke 16-13 a MAD Lions javára
  • Dust2 16-12 a MAD Lions javára

A MAD Lions volt tehát az utolsó csapat, amelyik a 16 fős mezőnyből első körben bejutott a legjobb nyolc közé. A rákövetkező Heroic vs Dignitas meccs már egy fokkal előrébb járt, az ottani győztes már a top 4 közé jutott.

Nem egyszerű a Dignitas életútja sem. A szervezet egyszer már búcsút intett a CS:GO-nak, végül azonban visszatértek, ráadásul egy legendás, rekordtartó svéd veterán csapattal. Hamar be kellett látniuk azonban, hogy hiába a nagy nevek, a veterán felállás egyszerűen nem működik.

Hosszú hónapok árán jutottak el a mostani csapathoz, amivel már vissza lőtték magukat a világranglista legjobb 30 csapata közé és amivel éppen a nagyokat szorongatják. Ott azonban még nem tartanak, hogy meg is verjék őket. Karnyújtásnyira voltak a Heroic elleni győzelemtől is, az utolsó centiken azonban jobbak voltak a dánok.

A Heroic és a Dignitas összecsapásának (2:0) pontos eredményei:

  • Nuke 19-16 a Heroic javára
  • Overpass 16-13 a Heroic javára

Az igazi feketeleves azonban még csak ezután jött! Tény, hogy a Complexity sincs túl jó formában, ahogy az is biztos, hogy az OG még keresi a stabil játékát. Ettől függetlenül igenis oda tudnak csapni az asztalra, még legnagyobb ellenfeleik előtt is. Arra azonban senki sem számított, hogy mit adnak majd a Complexity csapatának.

30 kör egy normál CS:GO mérkőzés és győztest akkor hirdethetünk az alap játékidőben, ha valamelyik csapat eléri a 16. nyertes kört.

Az OG-nak ez Mirage-on alig több, mint fél óra alatt sikerült, hiszen egyetlen egy kört sem engedtek ellenfeleiknek. 16-0-ra nyerték a pályát, ami sokkal ritkább eredmény, mint gondolnánk, a Complexity számára pedig nagyobb pofon, mint valaha.

Ráadásul hiába próbáltak szépíteni a második pályán, Dust2-n, a pálya adottságait, a védekező oldalnak kedvező felépítését kihasználták az első játékrészben, a térfélcsere után azonban újfent nem tudtak labdába rúgni.

Az OG ellenben remek összhangban tudott játszani, folyamatosan hibákba kergették a Complexity játékosait, Aleksib pedig ismét bizonyította, hogy minden helyzetben higgadt fejjel tud irányítani és óriási játéktudásával elképesztően okos köröket tud megjátszani a csapatával.

A Complexity és az OG összecsapásának (2:0) pontos eredményei:

  • Mirage 16:0 az OG javára
  • Dust2 16-12 az OG javára

Az ágrajz egyik oldalán tehát Heroic vs OG mérkőzés lesz az első továbbjutást érő helyért, a másik oldalon azonban még négy csapat van játékban. Őket ma délután láthatjuk játszani:

  • 15:30 - Virtus.pro vs Liquid
  • 18:30 - G2 vs MAD Lions