"Ami történt, az a Forma-1 történetének eddigi talán legnagyobb előrelépése" - mondta Lauda. "Az új tankolási szabály a legjobb módosítás, amit valaha láttam, mégpedig azért, mert valóban izgalmasabbá fogja tenni a futamokat. Mostantól nem azokat az unalmas versenyeket fogjuk látni, mint tavaly, végre lesz egy kis izgalom is, nem dől el minden már a rajtnál. Max Mosley és az FIA véleményem szerint tehát remek munkát végzett, s előbb-utóbb a csapatok is meg fognak nyugodni."
Lauda beszélt arról is, hogy éppen ideje volt betiltani a különböző számítógépes segédeszközöket is, azt már korábban kijelentette, hogy manapság egy majom is el tudna vezetni egy Forma-1-es autót. "Mindig hangoztattam, hogy a számítógépekkel csínján kell bánni, szinte már a gépek irányították az autókat a pilóták helyett. Múlt hét végén egyébként találkoztam Michael Schumacherrel, s beszélgettem vele erről a problémáról. Ő is azt mondta, hogy amennyiben elég jó pilóta (márpedig az), akkor magától is képes lesz olyan tökéletesen vezetni, mint egy számítógép."