Következő mérkőzések
Szlovákia
15:002024. június 21.
Ukrajna
Lengyelország
18:002024. június 21.
Ausztria
Vágólapra másolva!
Úgy érzi, alig 100 gramm üzemanyaga maradt a Német Nagydíj végére. Buttonnak is sokat kellett spórolnia.

Sokáig úgy tűnt, hogy a McLaren a nem túl jól sikerült időmérő után kettős pontszerzéssel távozhat Németországból, de végül csak Jenson Button fért be a legjobb tíz közé. A brit versenyző a 12. helyről a 9.-re katapultált az első körben, ezzel alapozta meg az eredményét, ami végül a 8. pozíció lett, ez szerinte "nem rossz."

"Nagyon jól sikerült a rajt, a legtöbb pozíciót ott nyertem. Utána figyelnem kellett a gumikra, mert erősebben koptak, mint vártam, és sokat kellett spórolnom a benzinnel is" - árulta el. "A fékek kőkemények lettek egy idő után, mert nem tapostam őket erősen. Sokat kellett babrálnom a fékerő-elosztással és a motorfékkel, hogy úrrá legyek a problémákon."

ráadásul Fernando érkezett mögöttem. Valamikor még 6-7 másodperce volt, de hirtelen mögöttem termett. Úgy éreztem, nem lehet, hogy ő is takarékoskodik, de aztán eltűnt a tükrömből, miután rájött, hogy neki is muszáj."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A spórolás ellenére mégis utolérte Valtteri Bottast, akivel a Williams megpróbálta a kétkiállásos stratégiát, de a 33. körben megkapott lágy gumijai kifogytak a szuflából a táv végére. "Rohamosan közeledtem hozzá, de nem felejthettem el, hogy spórolnom kell az üzemanyaggal. Szerencsére az előző körben eleget megtakarítottam, így meg tudtam előzni" - mondta Button a manőverről.

Abban igaza volt, hogy Alonso sem nyomhatta kedve szerint a gázt: a spanyol úgy érezte, a végletekig kicentizte a fogyasztást. "Sokat kellett spórolnom a táv utolsó szakaszában, miután sokat csatáztam a verseny első felében" - jelentette ki.

"100 kilót lehet felhasználni, ebből szerintem 99,900-at használtunk fel, úgyhogy elég necces volt." A szabályok előírják, hogy az autókból bármikor lehessen legalább 1 liter üzemanyagmintát venni, ennek vélhetően azért sikerült eleget tenni.

Miközben Button pozíciót nyert az utolsó körökben, Alonso 3 körrel a leintés előtt áldozatául esett Sergio Pérez támadásának, miután elfékezte magát a hajtűkanyarnál, így lecsúszott az utolsó pontszerző helyről. Végül Esteban Gutiérrez is megelőzte az utolsó körben, aki előtte körönként 4-5 másodperccel gyorsabb volt nála.

A spanyolnak egyébként nem volt ínyére, hogy megint csak azokat a rádióüzeneteket játszották be a hivatalos közvetítésben tőle, melyekben szarkasztikusan fogalmaz – egyszer például arról beszélt csapatának, hogy ne aggódjanak, mert a következő bokszkiállásánál elvesztett pozíciókat is fogja szerezni.

"Úgy tűnik, van egy bizonyos tendencia abban, hogy milyen rádióüzeneteket játszanak be tőlem. A verseny végén gratuláltam a csapatnak az elvégzett munkáért, és nem hiszem, hogy ezt is szerepeltették a közvetítésben."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről