Vágólapra másolva!
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint csapata a következő években dobogós helyezésekért küzdhet, miután 2023-ra és az azt követő évekre egy új, jelentős támogatót szerzett, akik segíthetnek az istállónak, abban, hogy egy nagy lépést tegyenek előre. 

Az Egyesült Államok Nagydíja előtt derült ki, hogy a Haas többéves szerződést kötött a határokon átnyúló pénzátutalási szolgáltatással, a MoneyGrammal, amely a csapat új címszponzora lesz.
Az F1-be való 2016-os belépése óta a Haas még soha nem végzett az első háromban egy nagydíjon, a legjobb eredményük Romain Grosjean 2018-as ausztriai negyedik helye volt.
Az észak-karolinai székhelyű alakulat azt a szégyent is elszenvedte, hogy 2021-ben a konstruktőri bajnokság utolsó helyén végzett, egyetlen pont nélkül.

A partnerséget bejelentő sajtótájékoztatón Steiner azonban elmondta, hogy a MoneyGram beáramló pénze segít majd feljebb repíteni a Haast a tabellán, és biztosítja, hogy az F1 egyetlen amerikai csapata a közeljövőben dobogós helyekért küzdhessen.

- mondta Steiner a médiának.

A Haas kudarcba fulladt megállapodásai a főszponzorokkal
Az F1-ben eltöltött idő alatt a Haas két korábbi címszponzorral kötött szerződést, mindkettő idő előtt ért véget.

A Rich Energyvel 2019-ben aláírt többéves megállapodást az akkori Olasz Nagydíjon bontották fel, miután az ellentmondásokba keveredett energiaital-gyártó cég arra hivatkozott, hogy felül kell vizsgálnia globális stratégiáját.

A Haas-nak nem volt szerencséje eddig a Forma-1-ben, ami a főszponzorokkal való együttműködéseket illeti Forrás: Rich Energy Twitter

Mivel a csapat a 2021-es szezon előtt pénzhiánnyal küzdött, a Haas szponzori szerződést kötött az orosz Uralkali vegyipari céggel, ami egyben arra is kötelezte a csapatot, hogy Nikita Mazepint, az Uralkali tulajdonosának, Dmitry Mazepinnek a fiát tegye be a csapatba az egyik pilótának.

Ez a partnerség 2022-ben is folytatódott volna, de Oroszország ukrajnai inváziója és az ezt követő, Dmitry és Nikita Mazepin elleni európai uniós szankciók miatt felbontották az üzletet.

Mazepin helyét a Haasnál a visszatérő Kevin Magnussen vette át, aki rögtön az elmúlt három év legjobb eredményét érte el a Haasnál, amikor ötödik lett a bahreini szezonnyitón.
Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!