Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton az utolsó szezonját kezdi meg a Mercedesnél, ugyanis 2025-től a Ferrarinál folytatja F1-es pályafutását. A hétszeres világbajnok elmondta a véleményét az új autóról, miután Bahreinben a szezon előtti teszten vezette azt.

Botrányosan kezdődött a csütörtöki nap Hamilton számára, a brit ráhajtott egy vízelvezetőre, ami nem volt megfelelően rögzítve, és meg is sérült az autója. A hétszeres világbajnok a délelőtti teszten így kevesebb időt töltött a pályán, ám végül 123 kört tett meg, a mezőnyben a harmadik leggyorsabb volt, 1,1 másodperccel lemaradva a ferraris Carlos Sainztól.

Hamilton így értékelte a W15-öst

"Produktív napunk volt, rengeteget tanultunk a W15-ről, mind egy körön, mind a hosszabb etapokon. Hatalmas köszönet mindenkinek Brackleyben és Brixworthben a befektetett munkájukért, nagyon hálás vagyok érte" - mondta Hamilton az első tesztelése után.

Lewis Hamilton
Lewis Hamilton szerint az idei Mercedest jobb vezetni, mint a tavalyit
Fotó: AFP (Photo by Andrej ISAKOVIC / AFP)

Még sokat kell fejlődnünk, de ez egy jó alap, amire lehet építeni. Leszegjük a fejünket és dolgozunk tovább, hogy még találjunk valamit, amivel fejlődhetünk,

mind a teszten, mind a jövő héten. Már várom, hogy holnap reggel visszaülhessek az autóba és még többet tudhassak meg" - mondta a hétszeres világbajnok, aki szerint az idei autót jobb vezetni, mint a tavalyit.

A Forma-1 2024-es szezonja március első hétvégéjén kezdődik a Bahreini Nagydíjjal.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!