Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján a McLaren brit pilótája, Lando Norris teljesítette a leggyorsabb kört, így ő indulhat az élről a szombati sprintfutamon. A sanghaji sprintidőmérő kaotikusra sikerült: volt egyre nagyobb esőzés, újabb kigyulladt fűrész, óriási hazai boldogság, koccanás, körelvétel és meglepetés is.

2024 első sprintfutamos hétvégéje a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációjával folytatódott azon a sanghaji pályán, ahol 2019 óta nem járt a Forma-1 mezőnye, és a pilótáknak csak egy szabadedzésük volt tesztelni a körülményeket. A sprintidőmérő előtt ráadásul az eső is megérkezett a pályára, ami egyrészt lemosta a gyakorlás során felvett gumiréteg nagyját, másrészt még a sprintkvalifikációt is valamelyest befolyásolta a még nedves pálya.

Forma-1, Kínai Nagydíj 2024, Csou Kuan-jü
A Kínai Nagydíj történetének első hazai pilótája, Csou Kuan-jü kiválóan szerepelt pénteken
Fotó: PEDRO PARDO / AFP

A 12 perces SQ1-ben a szabályok értelmében közepes keverékű gumikat kellett használniuk a pilótáknak, ez első körök után Sergio Pérez volt az élen, és Alexander Albon, George Russell, Esteban Ocon, Logan Sargeant és Cunoda Juki állt kieső helyen. Végül az utolsó másodpercekben George Russell megmenekült, helyette Pierre Gasly búcsúzott. Az első szakasz végeztével aztán a szabadedzéshez hasonlóan megint, ezúttal szemerkélő esőben is kigyulladt a fű egy kanyar mentén, emiatt pedig néhány percet csúszott az SQ2 kezdete.

Megjött a nagyobb eső a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációjának közepén

A 10 perces második szakaszban aztán szintén közepes abroncsokon köröztek a pilóták, akikkel ekkor már közölték, hogy az SQ2 végén jóval hevesebb esőt jósol a meteorológia. Így aztán az első gyors körökkel nagyon sietett a mezőny, és ezek végén Russell, Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo és Lance Stroll állt kieső helyen. Ezután pedig valóban 

megérkezett az egyre intenzívebb eső, így az állás már nem változott, 

azaz a Red Bullok, a Ferrarik és a McLarenek mellett Fernando Alonso, Lewis Hamilton és a két Sauber jutott be a harmadik szakaszba – a kínai közönség hatalmas örömére Csou Kuan-jü is továbbjutott tehát.

A 8 perces SQ3-ban lágy abroncsok helyett átmeneti esőgumik kerültek fel az autókra, ennek ellenére Charles Leclerc úgy megcsúszott a kivezető körén, hogy a falnak koccantotta a Ferrariját – ám komolyabb sérülés nélkül vissza tudott hajtani a monacói a bokszban. Az SQ3-as körök tele voltak kicsúszásokkal és körelvételekkel, Verstappen és Norris részéről is egy kiváló köridőt vettek el pályaelhagyás miatt. Sokáig Pérez állt az élen a McLarenek előtt, de egy perccel a vége előtt Alonso, majd a leintés pillanatában Hamilton vette át a vezetést. Végül Lando Norris ugrott az első helyre, de ezt is elvették tőle, majd mikor már a Mercedesnél ünnepeltek, mégis visszaadták Norris sprintelsőségét érő körét. 

A sprintfutamon Norris indulhat tehát az élről Hamilton és Alonso előtt, mögöttük Verstappen, Sainz, Pérez, Leclerc, Piastri, Bottas és Csou lett a sorrend.

A Kínai Nagydíj hétvégéje magyar idő szerint szombaton 5 órától a 19 körös sprintfutammal folytatódik. Szombaton 9 órától a vasárnapi verseny rajtrácsát meghatározó időmérőt rendezik, az 56 körös futamra pedig vasárnap, magyar idő szerint 9 órától kerül majd sor.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!