Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Kínai Nagydíj első és egyetlen szabadedzésén az Aston Martin kanadai pilótája, Lance Stroll teljesítette a leggyorsabb kört.

A 2024-es szezon első sprintfutamos hétvégéje a Kínai Nagydíj hétvégéje, azon a sanghaji pályán, ahol 2019 óta nem járt a Forma-1 mezőnye. Így aztán az egyetlen szabadedzés a sokak számára ismeretlen pályán, nehéz tapadási viszonyok között különösen eseménydús volt, hiszen mindenki hamar ki akarta próbálni a körülményeket. A két Ferrari kivételével mindenki már az első öt percben a pályára gurult, de Charles Leclerc és Carlos Sainz sem várt tíz percnél tovább. Az első negyedórában tapogatóztak a pilóták, mielőtt 

piros zászlóval félbeszakadt a szabadedzés, egy egészen elképesztő okból: felgyulladt a pálya melletti füves rész a 7-es kanyarnál. 

Hárompercnyi tűzoltás után azonban hamar folytatódni tudott a gyakorlás.

A folytatásban egyre izgatottabb volt a mezőny, gyakran a nagy forgalomban egymást akadályozták, pályahatárokat teszteltek – az autójára panaszkodó Lewis Hamiltont egy alkalommal egészen a bokszutcába tessékelt ki egy McLaren az utolsó kanyarban. Később Fernando Alonso és Oscar Piastri is hasonlóan járt, nekik is nehezükre esett megtalálni a megfelelő féktávot a bokszbejárat előtt.

Forma-1, F1 Kínai Nagydíj 2024, Lewis Hamilton
 Lewis Hamilton volt a Kínai Nagydíj szabadedzésének egyik főszereplője
Fotó: PEDRO PARDO / AFP

A pilótáknak egy órájuk volt egyszerre az időmérős- és a versenykörülményeket kipróbálni, ráadásul eltérő gumikeverékeken tették mindezt, így aztán rendkívül változatosan telt a szabadedzés nagy része – mindenki legalább 17 kört teljesített. Tíz perccel a vége előtt a williamses Alexander Albon három lila szektorral vette át a vezetést Leclerc-től, ezzel beindítva a végjátékot, amikor szinte mindenki a sprintidőmérőre kezdett készülni.

Végül Albon egészen a 8. helyig esett vissza, 

az élen pedig az Aston Martin kanadai pilótája, Lance Stroll zárt 1:36,302-es idővel, 

de úgy, hogy a mclarenes Lando Norris két lila szektor után a forgalom miatt a bokszba hajtott. Stroll mögött Oscar Piastri és Max Verstappen végzett az egyetlen sanghaji gyakorláson. A két Mercedes és Alonso a mezőny második felében zárt, de lágy abroncsok kipróbálása nélkül.

A Kínai Nagydíj hétvégéje magyar idő szerint pénteken 9:30-tól a sprintkvalifikációval folytatódik. Szombaton 5 órától a 19 körös sprintfutamot, 9 órától a vasárnapi verseny rajtrácsát meghatározó időmérőt rendezik. Az 56 körös futamra vasárnap, magyar idő szerint 9 órától kerül majd sor.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!