Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Monacói Nagydíj utolsó, harmadik szabadedzésén a Ferrari hazai pilótája, Charles Leclerc teljesítette a leggyorsabb kört.

A 2024-es F1-es Monacói Nagydíj első edzését Lewis Hamilton, második gyakorlását Charles Leclerc nyerte. A harmadik szabadedzést a péntekiektől eltérően nem fenyegette esőzés, napos időben próbálkozhattak a csapatok szombaton kora délután. Emiatt aztán nem is volt akkora kapkodás a gyakorlás elején, a mezőny fele az első tíz percben nem is jött ki a pályára, és mért körideje is csak két pilótának volt ekkor. Ezután a Sauberek is megjelentek, Valtteri Bottas pedig az első gyors körén pont úgy találta el a falat az autója jobb elejével, hogy eltörte az első futóművét. Nem tudott emiatt bekanyarodni, így nem tudott visszatérni a bokszba sem, néhány percre piros zászlóval megszakadt tehát az edzés.

Forma-1, F1, Monacói Nagydíj, 2024, Valtteri Bottas
Valtteri Bottas a hibája miatt mért kör, és lényegében gyakorlás nélkül zárta az F1-es Monacói Nagydíj harmadik szabadedzését
Fotó: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto

Az újraindítás után már gyorsan kihajtott (Bottas kivételével) minden pilóta a pályára, a többség lágy keverékű abroncsokon próbálkozott először, de még inkább versenyszimulációs körökkel. A nagy forgalom miatt rengeteg feltartást és veszélyes pillanatot hoztak a következő percek, de baleset végül sem ebből, sem az elfékezésekből nem volt, amelyek miatt sokan a bukótérbe gurultak ki a monte-carlói utcákon.

Charles Leclerc nyerte az F1-es Monacói Nagydíj harmadik szabadedzését

Az időmérős szimulációk megkezdése előtt a Ferrari és a McLaren pilótái mellett a Haas versenyzői, Cunoda Juki és Max Verstappen voltak az élmezőnyben, de az igazán gyors körök ekkor még hátravoltak. Húsz perccel a vége előtt aztán fokozatosan elkezdődtek a köridőjavítások, és 

gyorsan kiderült, hogy Charles Leclerc mindenkinél gyorsabb, az 1:11,369-es legelső körét sokáig megközelíteni sem tudták. 

Ezen az időn pedig már nem is akart javítani a monacói, aki hamar visszatért a bokszba, és szinte végig onnan figyelte az eseményeket. 

Végül alig három perccel a vége előtt tudtak fél másodpercen belül kerülni hozzá képest, így egyértelműen az időmérő topfavoritjává lépett előre Leclerc. Mögötte nagy csata zajlott, és végül Max Verstappen és Lewis Hamilton zárt még a legjobb háromban. A Red Bull-os Sergio Pérez az egész edzésen szenvedve csupán 13. volt a leintéskor, de még ezen tudott javítani, így ötödik lett.

A Forma-1-es Monacói Nagydíj hétvégéjén szombaton 16 órától az időmérőt rendezik meg, míg a 78 körös monte-carlói futamra vasárnap 15 órától kerül majd sor.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

Mindent egy helyen az Eb-ről