Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj futama a két Red Bullról szólt, ugyanis Max Verstappen megnyerte a versenyt, míg csapattársa, Sergio Pérez az időmérő után a futamon is szerencsétlenkedett.

Sergio Pérez a számára balul sikerült időmérőn már a Q2-ig sem jutott el, a futamot pedig be sem tudta fejezni. Mindez azért is kellemetlen a mexikói számára, mert nemrég kapott új szerződést a csapattól, másrészt pedig csapattársa, a háromszoros világbajnok Max Verstappen végül megnyerte a futamot.

Pérez már Imolában és Monacóban sem jutott el a Q3-ig, de a vesszőfutása Kanadában is folytatódott. A futam első körében Pérez ütközött az Alpine pilótájával, Pierre Gasly-val, ami után az első légterelője sérült, majd később a hatos kanyarban a korlátba csapta az autóját. Pérez később még a boxba vitte a Red Bullt, de már nem tudta folytatni a futamot.

Sergio Pérez felejthető hétvégén van túl
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU / AFP

A manővernek komoly ára lett, hiszen Pérezt még 25 ezer euróra meg is büntették azért, amiért nem megfelelően biztonságos állapotban közlekedett az autójával a pályán. Pérez a Kanadai Nagydíj 51. körében egy vizes folton megcsúszva csapta neki az autója hátulját a falnak. A Red Bull hátulja teljesen megrongálódott, ám Pérez így is folytatta a futamot, és a sérült kocsival visszahajtott a garázsba, törmelékeket hagyva maga után. Amiért azonban a versenyzésre alkalmatlan járművét a pályán tartotta, az FIA szerint veszélyes pillanatokat okozott.

Pérez ezt követően nyilvánosan, a Twitteren kért bocsánatot: "Nagyon sajnálom a csapatot, cserben hagytam ma őket. Vissza fogok térni, efelől nem lehet kétség. Hosszú út van még előttünk" - írta a mexikói.
 

A 2024-es Forma-1-es szezon jövő hét végén, június 21. és 23. között a Spanyol Nagydíjjal folytatódik. Kilenc versenyhétvége után a 194 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 138 pontos Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny harmadik helyén a 131 pontos Lando Norris áll, mögötte Carlos Sainz 108, Sergio Pérez pedig 107 ponttal rendelkezik.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 


 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!