Társoldalunk:

Régen a Securitate kémkedett a Dinamónak

A román labdarúgás a diktatúra hanyatlásának évtizedében, a nyolcvanas években élte virágkorát, amikor a klubcsapatok tiszteletet parancsoló hírnevet szereztek maguknak az európai porondon. Noha BEK-et nyerni csak egyszer sikerült a Steauának 1986-ban, de három évre rá ismét ott volt a fináléban, míg elődöntőig gyakran masírozott román együttes (Craiova 1983, Dinamo 1984 és 1990, Steaua 1988). Az pedig elvétve fordult elő, hogy valamely klubcsapat ne jusson el legalább a második-harmadik fordulóig az európai kupákban. Abban az időben Románia előkelő helyet foglalt el a kupaszereplések alapján összeállított toplistán.

Az utóbbi évtizedben viszont látványosan visszaesett a román klubcsapatok teljesítménye, elsősorban a tehetséges(ebb) futballisták külföldre szerződése következményeként. A román futball-iskola nem képes pótolni a "féléretten" is külföldre igazoló játékosokat. Ha a válogatottat ez nem is annyira érinti, a klubok európai értéke immár harmadrangú az előbbi évtizedhez viszonyítva. Egyedül a Steaua tartja még úgy-ahogy a zászlót, amely az elmúlt tíz esztendő alatt háromszor is felkerült a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Ma már szinte elérhetetlen álomnak tűnik egy német, spanyol, olasz, francia vagy angol ellenfél a kupákban, helyüket felváltották az örmény, albán, litván, lett, macedón, vagy jobb esetben bolgár és ciprusi ellenfelek. És még ezek is képesek gondot okozni az egykor szebb napokat látott románoknak: 1991-ben az Apollon Limassol, '94-ben a Dinamo Tbiliszi ütötte el a Craiovát a továbbjutástól; a Bukaresti Dinamo 1996-ban nem tudott átjutni a Levszki Szófián (0-1, 1-1), rá egy évre pedig a kimondhatatlan nevű izlandi Knattspyrnufelag hálóján akadt fenn (0-2, 1-2); a bukaresti "vasutasgárda", a Rapid sem büszkélkedhet értékes trófeával, hiszen 1988-ban a norvég Vaalerenga (2-2, 0-0), rá egy évre pedig a Skonto Riga (3-3, 1-2) állította meg idő előtt a szerelvényét.

Csütörtökön három román együttes lép pályára az UEFA-kupában. A Bukaresti Dinamo a tiranai "testvércsapatát" fogadja otthonában, amelyről nemigen sikerült hasznos információkat szereznie. A belügyisek csapatának főmenedzsere, Cornel Dinu meg is jegyezte: "Jobb volt a nyolcvanas években, amikor a Securitate a legtitkosabb adatokat is megszerezte az ellenfeleinkről."

A ravasz albánok arra hivatkoztak, hogy elromlott a fax, és nem tudják elküldeni a csapat felkészülési programját. A bukarestiek mégis elküldték emberüket Tiranába, ahol azonban az albánok a tartalékokat sorakoztatták fel az edzésen, noha a listára az eredeti neveket írták fel. A román replika sem maradt el: az albán "kémek" nem kaptak beutazási vízumot Romániába.

A román kupagyőztest képviselő Bukaresti Rapid (a serleget a Dinamo nyerte, ám a bajnoki táblázaton elért UEFA-kupás pozíciója miatt, a Rapid léphetett a porondra helyette) a litván FC Atlantas otthonába látogat, a kupa-újoncnak számító Brassói FC pedig az örmény Mika Astarak együttesét fogadja, azt az örmény csapatot, amelyen épp a Rapid gázolt át tavaly (3-0, 0-1). Papírforma szerint mindhárom román csapat továbbjutási eséllyel rajtolhat az UEFA-kupában.

Balla István

Korábban:

Bukaresti riválisok sikeres rajtja