Vágólapra másolva!
Hétfőn eldőlt, hogy jövő szerdán Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ül az olimpiai csapat kispadján a Szlovénia elleni zalaegerszegi Alpok-Adria-kupa találkozón. Az új edző kilétéről legkorábban november közepére várható döntés.

"Mivel nem jelölték ki az utódomat, számomra természetes, hogy az együttes korábbi szakvezetőjeként én készítem fel a játékosokat erre a meccsre" - mondta Gellei. "A felnőttek csak november 14-én játszanak Macedóniával, így a zalaegerszegi mérkőzés nem zavarja meg az A válogatott felkészülését. A segítőimet csak ezután kívánom megnevezni."

Bozóky Imre, az MLSZ elnöke szerint Gellei már korábban, a november 9-i közgyűlést követő elnökségi ülés után kiválaszthatja munkatársait. Az utánpótláscsapatok szakvezetőjére az edzőképző központ és az edzőbizottság tesz javaslatot. Gellei Imre szerint olyan fiatal szakembert kell választani, aki játékosként szerepelt a válogatottban, és külföldön is sikereket ért el. Eddig Bognár György, Détári Lajos és Róth Antal neve merült fel.

Korábban: