Társoldalunk:

Simon Tibor a védekezéssel elégedett

Hazaérkezett Ciprusról a Matáv Compaq Sopron futballcsapata. Simon Tibor együttese másfél hetet töltött kint, ezalatt napi két edzéssel készült, négy felkészülési mérkőzést is játszott.

 - Milyen munkát végeztek kint?
- Az edzések taktikai jellegűek voltak, az igazi terheléseket a meccsek adták, amelyeken a szokottnál nagyobb volt az iram, hiszen minden csapatban a kezdőbe kerülés volt a cél, tehát kemények, nagy iramúak voltak a találkozóink.

- Mivel volt elégedett és mivel nem?
- A védekezést és a védekezésből a támadásba való minél gyorsabb átmenetet gyakoroltuk. Úgy érzem, az előbbi kezd összeállni, ám ami az utóbbit illeti, abban akadozott a gépezet.

- A csapategységre hogyan hatott az, hogy közel két hétig együtt volt a társulat?
- Megítélésem szerint a három új fiú beilleszkedésére jó hatással volt az edzőtábor. A labdarúgók hozzáállására nem lehetett panasz, szerintem tovább javult a közösségi szellem.

Szombaton lehetőség nyílik arra, hogy hazai közönség előtt bizonyítson a Matáv. Az ellenfél 14 órától a szlovák bajnok Inter Bratislava lesz, a találkozóra a Vasas-pályán kerül sor. A mérkőzésre 300 forintos belépőket szed a klub. A jegyek közül a vezetőség és a játékosok a hírek szerint közel 100 darabot vesznek majd, és az így befolyó pénzt a klub a szurkolók utatzatására fordítja.

Botár László

Korábban:

Fórum:

Foci volt, foci lesz. És most?