Társoldalunk:

A Diósgyőr nem indulhat az NB I-ben

A Magyar Labdarúgó Liga elsősorban a tervezett költségvetések biztos, szerződésekkel igazolt lefedettségének hiánya miatt utasította el hat-hat élvonalbeli és másodosztályú csapat nevezését - ezt Szieben László ligaelnök mondta el a keddi döntés hátterét megvilágítani szándékozó szerdai sajtótájékoztatóján.

A ligatanács, az MLL elnöksége, illetve versenybizottsága közösen határozott arról, hogy nem ad indulási jogot a bajnok és kupagyőztes Ferencvárosi TC-nek, valamint a Balaton FC-nek, a Videotonnak, a Békéscsabának, a DVTK-nak és a Bp. Honvédnak, továbbá a második vonalban szereplő Balassagyarmatnak, Kecskemétnek, Mosonmagyaróvárnak, Makónak, Pápának és Szegednek.

Szieben nem kívánta egyesével taglalni a hiányosságokat, ám annyit elárult, hogy a nem megfelelő gazdasági háttér valamennyi érintett klubra vonatkozik, továbbá van olyan együttes - például a Diósgyőr -, amely még klublicenccel sem rendelkezik, több csapatnál pedig gondot jelent a tartozásmentesség igazolása is.

A ligaelnök úgy vélekedett, sokaknál az a probléma, hogy nem kellő komolysággal készültek a fel a nevezésre, amelyet idén már rendkívül szigorúan kezeltek, ugyanis csak olyan csapatok jelentkezését engedték át a "rostán", amelyek egyértelműen igazolták, hogy be tudják majd fejezni a szezont.

Az utólagos kibúvók keresésének elkerülése végett az MLL ezúttal külön dossziét vezetett minden klubról. Ezekben dokumentálta az egyeztetéseket, gyűjtötte az elküldött - többek között a klublicencre vonatkozó - tájékoztatókat, ezzel véve elejét az utólagos reklamációknak. Az elnök jelezte, szerda reggel ő és kollégái már több érintett együttes vezetőivel beszéltek, s próbálták részletekbe menően kifejteni nekik a nevezéssel kapcsolatos problémákat.

Szieben az FTC elöljáróival egyeztetett, s elmondta, a zöld-fehér klubnak a tervezett költségvetés csökkentését vagy a bevételek növekedését javasolta megoldásnak. Ehhez hozzátette, hogy a csapat legjobbja, Gera Zoltán eladásából rendezhetné a hiányosságokat a Ferencváros.

Újságírói kérdésre az is elhangzott, hogy könnyen elképzelhető, az új szezon nem a tervezett 16 csapattal, hanem annál kevesebb részvételével zajlik majd, hiszen az elutasítottak közül többeknek nagyon nehéz, szinte kilátástalan a helyzete.

A nevezésekkel kapcsolatos elsőfokú eljárás ezzel kedden a ligában lezárult, a döntések korrekciójára a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) soron következő elnökségi ülésén az érintett klub kérésére kerülhet sor. Az MLSZ eredetileg csütörtökön tárgyalta volna a nevezéseket, ám az elnökségi ülést elhalasztották.

"Azért kellett elhalasztanunk az ülést, mert az MLL-ben csak kedden hozták meg a döntést" - mondta az nb1.hu-nak Berzi Sándor, a szövetség főtitkára. "Fizikai képtelenség lett volna két nappal később tartani, hiszen a ligának még hivatalosan értesítenie kell a klubokat, amelyek közül a most elmarasztaltak aztán nyilván fellebbeznek, a pótlólagosan benyújtott anyagokat pedig ellenőrizni is kell. Lehetséges, hogy korábban, beszélgetés szintjén fölmerült egy esetleges csütörtöki MLSZ-ülés, de könnyen belátható, hogy ezt nem lehetett tartani. A cél persze az, hogy minél hamarabb tisztázódjon a helyzet, ha jól tudom, ezt kérte a liga is a csapatoktól. Biztos időpontot éppen ezért még nem tudok mondani, de valószínűleg a jövő héten kerülhet sor az elnökségi ülésre."

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK