Társoldalunk:

Az őszi-tavaszi bajnokságok végeredményei - 2005

2005.07.13. 12:19

A jelenlegi pontvadászatban szokás szerint a Fenerbahcét, a Galatasarayt, illetve a Besiktast tartották aranyesélyesnek, ám miközben a Besiktasról gyorsan kiderült, hogy ezúttal nem lesz versenyben az elsőségért, a másik két isztambuli együttes mellé felzárkózott a Trabzonspor, amely főleg azt követően jött lendületbe, hogy novemberben a volt szövetségi kapitány, Senol Günes került a kispadjára.

A csapat öt győzelemmel kezdte az esztendőt, ám márciusban kisebb hullámvölgybe került, három mérkőzés alatt csak egy pontot szerzett, és úgy tűnt, hogy ezzel ki is esett a versenyből. A trabzoniaknak azonban ezután rögtön idegenben sikerült nyerniük a Galatasaray ellen, és ezt követően sokáig nem veszítettek pontot. Eközben a Fener egy drámai mérkőzésen vereséget szenvedett a Besiktastól (a találkozó hajrájában a Besiktas kapusát, Óscar Córdobát kiállították, és mivel a csapatnak nem volt több cseréje, a román csatár, Daniel Pancu állt a kapuba, és első megmozdulásaként kivédett egy tizenegyest, az ellentámadásból pedig a Besiktas megszerezte a győztes gólt). Így aztán a 30. fordulóban sorra került Fenerbahce-Trabzonspor 90 percnek ismét nagy tétje lett.

Ezt a találkozót a Fener megnyerte, és ezzel a trabzoniakat sikerült leráznia, a Galatasarayt viszont nem, ráadásul az utolsó előtti fordulóban a két ősi rivális egymás ellen lépett pályára. Ezt a meccset végül a címvédő a brazil Márcio Nobre találatával megnyerte 1-0-ra, és ezzel egyrészt bebiztosította a bajnoki címet, másrészt pedig visszavágott a Galatának a kupadöntőben elszenvedett 5-1-es vereségért.

Christoph Daum csapatában egyébként a brazilok vitték a prímet, a középpályás Alex 23 alkalommal, Márcio Nobre pedig 18-szor talált be - a télen igazolt Nicolas Anelka csak négy gólig jutott. A Galatában az öreg harcos Hakan Sükür ismét megtalálta góllövő cipőjét, hiszen 17 gólt ért el, ennek ellenére kiszorult a válogatottból - ami tulajdonképpen tökéletesen érhető, hiszen az a Fatih Tekke került a helyére, aki 31 találattal lett gólkirály.

A bajnokság végeredménye

1. Fenerbahce 34 26 2 6 77-24 80
2. Trabzonspor 34 24 5 5 73-29 77
3. Galatasaray 34 24 4 6 64-25 76
4. Besiktas 34 20 9 5 70-39 69
5. Genclerbirligi 34 14 9 11 52-41 51
6. Denizlispor 34 13 10 11 46-45 49
7. Ankaraspor 34 13 9 12 52-48 48
8. Konyaspor 34 11 12 11 62-62 45
9. Gaziantepspor 34 13 5 16 49-55 44
10. Rizespor 34 11 10 13 36-37 43
11. Malatyaspor 34 12 7 15 47-53 43
12. Samsunspor 34 10 8 16 40-55 38
13. Ankaragücü 34 10 8 16 37-61 38
14. Diyarbakirspor 34 9 7 18 31-53 34
15. Kayserispor 34 8 10 16 42-65 34
16. Sakaryaspor 34 9 5 20 51-72 32
17. Istanbulspor 34 5 12 17 32-59 27
18. Sebatspor 34 3 10 21 40-78 19

A góllövőlista élmezőnye: 31 gólos: Fatih Tekke (Trabzonspor), 23 gólos: Alex (Fenerbahce), 18 gólos: Márcio Nobre (Fenerbahce), Zafer (Konyaspor), 17 gólos: Cenk (Ankaragücü), Hakan Sükür (Galatasaray), Jabá (Ankaraspor).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK