Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét rangadóit a Premier League-ben rendezték, ahol az első négy helyezett egymás ellen lépett pályára - mindkét mérkőzésről egy-egy játékos került be álomcsapatunkba. A Bolton Wandererst 5-1-re legázolt Middlesbrough FC viszont két labdarúgót is delegált együttesünkbe, a középpályásoknak pedig legalább két szerzett gól kellett a jelöléshez.
Geoffrey Jourdren (francia, Montpellier SC): A szebb napokat is megélt klub jelenleg a másodosztályban sem áll valami jól, így aztán a francia kupában az élvonalbeli OGC Nice kiverése bravúr volt a Montpellier-től. A találkozó hőse a fiatal kapus, Jourdren volt, aki a büntetőpárbajban két tizenegyest is hárított.
Abel Xavier (portugál, Middlesbrough FC): Fél évvel korábban aligha gondolhatta bárki is, hogy az extrém külsejű védő még rendszeresen pályára léphet a Premier League-ben, de a Boro kitartott mellette, és miután lejárt a doppingolás miatt kapott eltiltása, szerződést ajánlott neki. Abel Xavier ezt remek játékkal hálálta meg, a hét végén a Bolton Wanderers ellen gólt is fejelt, és rendre kiválóan segítette a támadásokat.Jamie Carragher (angol, Liverpool FC): A Vörösök saját nevelésű középhátvédje a Chelsea FC elleni rangadón ismét megmutatta, hogy miért számít a liverpooli drukkerek egyik első számú kedvencének. Carragher hibátlanul játszotta végig a meccset, és levette a pályáról a Premier League egyik legjobb formájában lévő csatárát, Didier Drogbát.Daniele Portanova (olasz, Siena): A sienai klub immár három hete veretlen a Serie A-ban, és ennek köszönhetően egyre távolabb kerül a kiesési zónától. A hét végén a Chievo Verona ellen hazai pályán sikerült fordítania az együttesnek, és a három pontot érő találatot a középhátvéd Portanova fejelte, aki a 90 perc legjobbja volt.Gael Clichy (francia, Arsenal FC): Az Ágyúsoktól többen is remek teljesítményt nyújtottak a Manchester United elleni bajnokin, de közülük alighanem a balhátvéd Clichyt szokták a legkevésbé emlegetni - pedig a bekk szinte hibátlan teljesítményt nyújtott. A bombaformában lévő Cristiano Ronaldo egyszer sem tudott elmenni mellette, és a SkySports ezt nyolcas osztályzattal honorálta.
Carmel Meriem (francia, AS Monaco): A nagyhercegség csapata a francia kupa hét végi fordulójának egyik olyan meccsét játszotta, amelyen két élvonalbeli gárda csapott össze, és a Monaco azt a Toulouse FC-t győzte le, amely egy héttel korábban a bajnokságban az Olympique Lyont verte. A meccs főszereplője a hazaiak középpályása, Meriem volt, aki a találkozó mindkét találatát szerezte.Mikael Arteta (spanyol, Everton FC): A liverpooli együttes a hét végén idegenben gyűjtötte be a három pontot a Wigan Athletic ellen, és ennek köszönhetően feljött a hetedik helyre a tabellán. A találkozón az Everton mindkét találatát a spanyol középpályás, Arteta érte el, aki ebben a szezonban a csapat egyik legjobb játékosa.Francisco Punal (spanyol, CA Osasuna): A pamplonai együttes a hét végén ugyan kikapott az Atlético Madridtól a bajnokságban, de a hét közben a kupában 2-0-ra legyőzte a fővárosiakat, és így bejutott a legjobb nyolc közé. Punal a bajnokin nem lépett pályára, a kupameccsen viszont főszereplő volt, elvégre az Osasuna az ő két góljával nyert.Morten Gamst Pedersen (norvég, Blackburn Rovers): Mark Hughes gárdája a múlt heti, hazai vereséget most idegenben hozta helyre, hiszen vendégként 3-0-ra diadalmaskodott a Manchester City ellen. A balszélső Pedersen alaposan kivette a részét a győzelemből, hiszen csapata első két találatát ő érte el.
Mark Viduka (ausztrál, Middlesbrough FC): A Boro sokat köszönhet az ausztrál támadónak, aki a múlt héten két mérkőzésen négyszer is eredményes volt. A Hull City elleni kupameccsen ez bizony nagyon kellett ahhoz, hogy az együttes továbbjusson, majd a hét végén a Bolton Wanderers Javier Saviola (argentin, FC Barcelona): A katalánok támadója a lehető legjobb módon igyekszik bebizonyítani, hogy helye van a kezdők között: amikor csak lehetőséget kap, gólt szerez. A spanyol kupában a Deportivo Alavés ellen elért mesterhármas elég volt ahhoz, hogy a Gimnástic Tarragona elleni bajnokin is kezdhessen, és természetesen ott is betalált.



Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.