Vágólapra másolva!
Kiskirálynak érzi magát a válogatottnál, nagyon szerencsés, magabiztos, de buta és bunkó ember – ezeket győri fociszurkolók mondták a magyar–finn meccs előtt Pintér Attiláról, aki harminc év után bajnokcsapatot faragott az ETO-ból. Összefutottunk a portásként dolgozó volt válogatott focistával, Korsós Attilával is, aki szerint Pintér csak pénzspóroló megoldás, és az MLSZ már megegyezhetett egy külföldi szakemberrel. A meccs után sem lett jobb a szurkolók véleménye Pintérről.

Három órával a magyar–finn meccs előtt tárva-nyitva voltak a stadion kapui, a közelben egy lélek sem járt, messze nem volt meccshangulat. Szabadon sétálgathattunk a pálya szélén, a kutya nem nézett ránk, akár be is lóghattunk volna a meccsre, ha nincs jegyünk. Az ETO Park melletti Stadion Sörözőben csak egy búskomor, a kisfröccsét szürcsölgető 50-es férfit találtunk, megkérdeztük hát őt Pintér Attila győri renoméjáról.

"Pintérrel az a nagy baj, hogy most a válogatottnál kiskirálynak érzi magát. Nem kedvelem, mert elment az ETO-tól. És biztos forrásból tudom, hogy van olyan győri játékos, akit meghívott volna a keretbe, de a focista nem akart vele újra találkozni, ez is sokat elárul arról, hogy mennyire szeretik őt" – mondta V. István, aki 25-30 éve az akkor NB III-as MÁV-DAC igazolt focistája volt. Ígértünk neki fűt-fát, sört és pálinkát, de csak ennyit mondott: "Nem árulom el, hogy ki az, mert ez nem publikus. Két pálinkáért sem. Menjenek el a Barátság Parkba, a portán ott lesz Hajszán Gyula, majd ő elmondja, ha akarja."

"Pintér egy szerencsés ember"

A Győr korábbi válogatott játékosa mindenesként dolgozik az említett sportközpontban, ám amikor odaértünk, kiderült, hogy pont szabadnapos. Találtunk azonban egy másik volt válogatott focistát a portásfülkében, Korsós Attilát, aki sportszervezőként dolgozik a Barátság parkban. A 43 éves, 11-szeres válogatott Korsós ma is focizik, a megyei I. osztályú Csanak csapatában, ahol az elmúlt két évben 36 és 38 gólt lőtt szezononként. Amikor Pintér Attiláról kérdeztük, először nem akart nyilatkozni, mert – mint mondta – csak köszönő viszonyban van vele, és nem szeretne konfrontálódni, de annyit azért elárult, hogy szerencsés embernek tartja.

Korsós szerint túl erős, amit Pintér a válogatottnál csinál Forrás: Juha Pál

"Nem tudom, hogy képes-e arra, hogy jól irányítsa a magyar válogatottat, de azt tudom, hogy nagyon szerencsés ember, játékosként is az volt, és edzőként is az volt a Fradinál és a Győrnél is. Azt hiszem, szövetségi kapitányként is az, hiszen akkor került a válogatott kispadjára, amikor a lebonyolításnak és a könnyű sorsolásnak köszönhetően reális esély van arra, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. Szerintem sikerülni is fog neki, és kívánom is, hogy sikerüljön!"

Korsós ugyanakkor nem tartja jó dolognak, hogy Pintér ilyen bő kerettel dolgozik, illetve úgy fogalmazott, hogy szerinte egy válogatottnál túl erős, hogy folyamatosan fegyelmezi és katonasorrendbe állítja a játékosokat. A válogatott összetartásait is furcsállja. "Amikor én játszottam, kizárt, hogy csak úgy elengedtek volna a válogatottba a bajnokság közben mondjuk egy Fradi–Újpest előtt, de amikor bajnokok lettünk az Újpesttel, akkor egyetlen meccs előtt sem engedtek volna el, mert akkor minden egyes találkozóra úgy készültünk, mint egy élet-halál harcra. Pintérnek ebben is szerencséje van, hogy így mögötte áll az MLSZ" – fogalmazott Korsós.

"Csak pénzspóroló megoldás"

A volt válogatott focista szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség már megegyezett egy másik, külföldi edzővel, aki azonban most még nem tudta elvállalni a posztot, és Pintér csak addig lesz szövetségi kapitány, ameddig ez a szakember meg nem érkezik. Korsós azt is elképzelhetőnek tartja, hogy közvetlenül a szeptemberben rajtoló selejtezősorozat előtt megtörténik a kapitányváltás. "Pintér Attila csak pénzspóroló megoldás."

Pintér hiába mutatja, hogy minden okés, kevesen szeretik Győrben Forrás: MTI/Beliczay László

"Az biztos, hogy a legolcsóbb választás volt" – ezt már az a taxis, Csepi Dániel mondta, aki a sportközpontból a stadionba vitt bennünket. "Nem lepődtem meg, amikor kinevezték őt kapitánynak, hiszen az eredményei alapján jogos volt, de azért maradjunk annyiban, hogy Győrben a bajnokcsapatot nem ő csinálta. Csertői Aurél tette le az alapjait, ezért sem szeretik itt annyira Pintért, mint amennyire egy bajnok edzőt kellene. Amikor kinevezték kapitánynak, akkor Győrben az a mondás járta, hogy örülnek és sírnak is miatta. Örültek, mert elment innen, és sírtak, mert az ő kezébe került a magyar válogatott. Egy biztos, Pintér-szobor nem lesz az ETO-park mellett."

A taxis beszélt a győri focielnök, Tarsoly Csaba és Pintér Attila kapcsolatáról is. "Tarsolynak szíve csücske Pintér, miután elküldte, visszahívta Győrbe, és neki olyan dolgokat is megengedett, amiket előtte Csertőinek nem. Bár olyan pletyka is ment itt Győrben, hogy Pintérnek valamilyen sara volt Tarsollyal szemben, aki azért vette vissza őt, hogy ledolgoztassa vele, de hogy pontosan mi volt kettőjük között, azt nem tudom."

Hasonlót említett Korsós Attila is, ő azt hallotta, hogy Tarsoly tartozott Pintérnek, és sikerült úgy megállapodniuk, hogy azzal törlesztett az elnök, hogy visszavette a csapathoz a szakembert, de sietett hozzátenni: mindez csak pletykaszinten terjedt a városban.

"Pintér, takarodj!"

Amikor a taxiból kiszálltunk, azonnal letámadott bennünket Karcsi, aki minden válogatottmeccsen ott van, Nyíregyházáról érkezett, hogy megnézze Pintér Attila debütálását. "Én bízom Pintérben, mert bajnok lett a Fradival és a Győrrel is – adott megkérdőjelezhetetlen magyarázatot. Közölte, hogy nincs jegye, segítsünk neki szerezni, bármennyit fizet érte. "Akár 1500 forintot is" – lőtte be a csillagos eget határként.

Karcsi azért bízik Pintérben Forrás: Juha Pál

"Pintér, takarodj!" – hallatszik mögöttünk a rigmus egy négyfős szurkolói csoportból, majd amikor odafordulunk, kiderül, hogy egy Fradi-szurkoló száját hagyta el a mondat.

"A Győr mostani edzője, Horváth Ferenc szerintem jobb szakember. Nem szeretnék Pintér Attiláról rosszakat mondani, de egy buta, elfogult, bunkó embernek tartom, viszont magabiztos és határozott, és itt a lehetőség a számára, hogy bizonyítson szövetségi kapitányként" – mondta a négyfős társaság szószólója, Bazsó Máté.

Nem sikerült bizonyítania Pintérnek, legalábbis a mutatott játékkal és az eredménnyel messze nem voltak elégedettek a szurkolók, a 2-1-es finn győzelmet hozó meccs hatalmas füttykoncerttel ért véget (ezt csak Pintér Attila nem hallotta, a sajtótájékoztatón meg is köszönte, hogy a szurkolók végig buzdították a csapatot, és szerinte a végén megtapsolták őket). A második finn gól után, néhány perccel a lefújás előtt a drukkerek egy része elindult haza.

A meccs előtt a szurkolók még bizakodtak Forrás: Juha Pál

Nagyot csalódtam Pintér Attilában. Úgy jöttem ki, hogy látok majd egy küzdő csapatot, de egyáltalán nem harcoltak a játékosok. Nem tudom, mi lesz így ezzel a válogatottal – fogalmazott csalódottan a 72 éves István bácsi. Egy nála jóval fiatalabb győri szurkoló, László Attila szókimondóbb és még elkeseredettebb volt: "Akkor sem szerettük Pintért, amikor az ETO-ból bajnokcsapatot csinált, de a mai játékra sem tudok semmi jót mondani. Ez egy nagy szar volt. A megyei foci is jobb ennél. Többet nem megyek Pintér-meccsre!"