Vágólapra másolva!
Lionel Messi futotta a legkevesebbet a Barcelona mezőnyjátékosai közül az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn. Igaz, így is lőtt két gólt, amivel lehet, hogy a továbbjutást is eldöntötte.

Erősen kezdte a 2016-os évet Lionel Messi,

aki az év eleje óta 14 mérkőzésen lépett pályára a Barcelonában, és ezeken 16 gólt termelt,

ezzel ő eddig 2016 legeredményesebb játékosa, megelőzve csapattársát, a 15-nél járó Luis Suárezt.

Messi legutóbb az Arsenal elleni BL-nyolcaddöntőben duplázott, előbb akcióból, majd büntetőből talált be Petr Cech kapujába, pedig a cseh kapusnak korábban nem tudott gólt lőni.

Suárez és Neymar 10 km fölött teljesített

A Sport nevű spanyol lap az Arsenal elleni meccs után lehozta, hogy a Barca játékosai közül ki mennyit futott, és az derült ki, hogy a mezőnyjátékosok közül Messi tette meg a legkevesebb kilométert, szám szerint 8,4-et.

A legtöbbet Andrés Iniesta loholt, ő 11,49 kilométerrel zárt,

de Messit két csatártársa, Suárez és Neymar is megelőzte, az uruguayi 10,21, a brazil 10,25 kilométert tett meg.

Messit mindig mindenben a Real sztárjával, Cristiano Ronaldóval hasonlítják össze, és a Messivel kapcsolatos statisztikákat összegyűjtő Twitter-oldal szerint a Barca argentinja a BL-ben ebben a szezonban 360 perc alatt 31 625 métert futott, Ronaldo 629 perc alatt 64 085 métert. Ami azt jelenti, hogy Messi 7,9, Ronaldo 9,1 kilométert tett meg meccsenként átlagban.

Persze a számok önmagukban még nem feltétlenül mérvadóak, igaza volt az 1978-ban Argentínával világbajnoki címet nyerő César Luis Menottinak, aki azt mondta, Messi akár a családjával is telefonálhat meccs közben a pályán, aztán ha hirtelen megkaparintja a labdát, akkor megnyeri a meccset a csapatának.