Társoldalunk:

Messi és az apja is 21 hónap börtönt kapott adócsalásért

2016.07.06. 13:25

Az ítélet szerint három év alatt mintegy 4 millió eurót rejtettek el az adóhatóság elől. Börtönbe vonulniuk azonban nem kell.

Egy barcelonai bíróság Lionel Messit és az édesapját, Jorge Messit is 21 hónap börtönbüntetésre ítélte adócsalás miatt – írja a La Vanguardia című lapra hivatkozva a BBC.

Az indoklás szerint a bíróság bizonyítottnak látta, hogy Messiék 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót titkoltak el az adóhatóság előtt, amit belize-i és uruguayi adóparadicsomokban rejtettek el. A börtönbüntetés mellett Messinek 2, míg az apjának 1,5 millió eurót kell befizetnie.

Mindenkiben megbízott

Messi az adócsalás tényét nem vitatta, azt viszont továbbra is állítja, hogy nem volt tisztában azzal, hogy mi történik az általa megkeresett pénzzel, ő „csak a futballal foglalkozott” – idézik a lapok.

Messi elmondta, hogy korábban volt egy olyan rossz szokása, hogy elolvasás nélkül írt alá hivatalos papírokat, miután megbízott az apjában és az ügyeit intéző jogi tanácsadókban.

Az RT.com orosz híroldal szerint a spanyol törvények értelmében a két Messinek aligha kell börtönbe vonulnia, miután a két évnél rövidebb idejű büntetéseket próbaidővel ki lehet váltani.