Társoldalunk:

A Majomszínház függönyét Maradona húzta le

2020.06.29. 10:27

"A Majomszínház a döntőbe jut". Ezzel a nem túl hízelgő mondattal kommentálta saját csapatának teljesítményét az NSZK válogatottjának kapusa, Toni Schumacher 1986-ban, amikor a nyugatnémetek vb-döntőt játszhattak Mexikóban Argentína ellen. Hogy mi volt ez a Majomszínház? Az NSZK csapata, amelynek tagjai végigveszekedték, balhézták a mexikói négy hetet. Erről is szólt Schumacher könyve, meg arról, hogyan juthatott el a vb-döntőbe egy olyan válogatott, amelynek egyes tagjai nyíltan gyűlölték egymást, amelynek szövetségi kapitánya - edzői papírok híján - csak csapatfőnök lehetett. Az Argentína-NSZK finálét 34 éve ezen a napon, 1986. június 29-én játszották le.

0-6, tészta, magaslati edzőtábor, Maradona feje, vagy Isten keze. Többnyire ezek ugranak be elsőre egy olyan magyar embernek az 1986-os labdarúgó-világbajnokságról, aki olyan korban volt, hogy már tudta értékelni az eseményeket. Aztán felrémlik még a varázslatos Maradona-szóló az angolok és a belgák ellen, Butraguéno mesternégyese Dánia kárára, Platini, Zico és Socrates kihagyott tizenegyese, valamint a három büntetőpárbaj a negyeddöntőkben. 

A német válogatottról meg talán annyi, hogy még mindig ott volt a négy évvel korábban Battistont kinyíró rém, Toni Schumacher.  (Az 1982-es vb elődöntőjében, a Franciaország elleni sevillai drámai meccsen Schumacher egy kifutása alkalmával letaglózta a francia csapat játékosát, aki súlyos sérülést szenvedett.) Ám azt szinte mindenki elfelejti, hogy az a csapat akkor és ott döntőt vívott. Vagyis a hivatalos értékelés szerint a világ második legjobb válogatottja címet birtokolhatta. Egy olyan korban, amikor megindult a labdarúgás gyökeres megváltozása.

Toni Schumacher az 1986-os világbajnokságonForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Dpa

A nyolcvanas években csapott össze igazából a látványos, technikás stílus az erőfutballal. Gentile bizony legyőzte Zicót, Briegel meg Platinit. A Rimet Kupa utáni modernkor talán legszebben játszó csapata, a '82-es brazil elbukott a legjobb 12 között, európai változata, a francia meg az elődöntőben. A '82-es vb-fináléban Gentile, Scirea, Cabrini nézett farkasszemet Försterrel, Dremmlerrel, Briegellel.

Az átalakulás visszafordíthatatlanul elkezdődött. Fogyott a csatárok száma, nőtt a védekezés jelentősége, megkezdődött a harc a középpálya birtoklásáért. Egyre nagyobb szerepet kapott az erőnlét, és aki nem tudott 90 percen át robotolni, az lemaradt.  Minden szempontból. A zsonglőrök helyett jöttek az erőemberek. A német válogatott kapuját a nyolcvanas években védő Toni Schumacher az évtized második felében kiadott önéletrajzi könyvében a következőket írja: „11 művész nem elegendő ahhoz, hogy megnyerjen egy mérkőzést. Egy korszerű csapat rendelkezzen néhány zseniális labdaművésszel és sok szolid iparossal."

Lothar Matthäus beszélget a dán Soren Lerbyvel a világbajnokságonForrás: Picture-Alliance via AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Werek

A németek tökéletesen értették az idők szavát. Sőt, talán azt is lehet mondani, hogy ők döntötték el, mikor mit mutasson az óra. 1980-ban magától értetődő természetességgel nyerték meg az első olyan Európa-bajnokságot, amelyen nyolc csapat szerepelt. A hat évvel korábban Beckenbauer, Netzer, Overath, Hoeness lábain mosolygó labda ekkor már csak fogát csikorgatva engedelmeskedett Briegelnek, Dietznek, Hrubeschnek. Utóbbi, aki a döntő mindkét gólját szerezte, a saját értékítélete szerint egy széket sem biztos, hogy ki tudott volna cselezni. Ám a sikereket soha nem kell megmagyarázni. Erről is elmélkedett kapusa a már említett Anpfiff című könyvében: „Gyakran hangoztatják, hogy a németek csak rohanni tudnak. Na és? Ha ezt hallom, hízelgésnek tekintem. Ilyen erényekkel nőttem fel. Rohanni! Mindent bele! Az elegancia és finomság, a sziporkázás és esztétikum terén talán nem vagyunk olyan tehetségesek, mint a brazilok vagy a franciák, de lényegesen nagyobb az akaraterőnk."

Ez az akaraterő, küzdeni tudás 1982-ben ezüstérmet ért a németeknek. Majd két évvel később az Eb-n egy igazi futballgyilkos csoportban korai kiesést. Így aztán 1986-ban alig valaki várta a nyugatnémet válogatottól, hogy komoly eredményt érjen el. Még az edzői papírok hiányában nem szövetségi kapitánynak, hanem csapatfőnöknek kinevezett legenda, Franz Beckenbauer sem bízott a sikeres szereplésben. „Ezzel a csapattal soha nem leszünk világbajnokok" - mondta.

Carlos Bilardo vezette sikerre az argentin válogatottatForrás: AFP/Staff

Argentínát nagy játékosok gyülekezetének tartották és nem csapatnak. Carlos Bilardónak a szemére hányták, hogy teljesen kicsúszott az irányítás a kezéből. Persze, mit tehet egy edző, aki olyan csapatot gardíroz, ahol egy Maradona a meghatározó ember. Pályán, és azon kívül is. Ezt a világbajnokságot nem egyedül nyerte meg Maradona, de nélküle biztosan nem ért volna a csúcsra az argentin válogatott. Bár az útkeresés, a gazdaságból kölcsönzött kifejezéssel élve, a szerkezetváltás korát élő csapatok vetélkedésében nehéz volt egyértelmű esélyest megnevezni az induláskor. Nyilván mosolyra fakasztott mindenkit még itthon is, aki a magyar válogatottra voksolt (nem is viccesen, hanem komolyan), de Mezey György csapata egy könnyű csoportból akár tovább is juthatott volna. Abból, amit sorsoltak neki, nyilván nem könnyen, de ha ezt a két mérkőzést nem 0-9-cel abszolválja, hanem 0-6-tal, akkor folytathatta volna a legjobb 16 között. Reálisan felmérve az erőviszonyokat, ezt a célt kellett volna kitűzni. Nyilván a nyolcaddöntőben Argentína ellen annyi esélye lett volna, mint négy évvel korábban, de ha odaér, akkor legalább nem emlegetnénk 34 éve „labdarúgásunk Mohácsaként" a mexikói vb-t.

Argentína még a csoportmérkőzések alatt sem indult be igazán. Két szolid győzelem (Dél-Korea és Bulgária ellen), valamint az olaszok elleni döntetlen nyitotta a sort. Jött a nyolcaddöntő, amely bánatos, 1-0-s argentin győzelmet hozott Uruguay ellen. Emlékszik még valaki ennek a meccsnek a gólszerzőjére? Nem, nem Maradona volt. Hanem Pasculli.

Németország viszont még ennél is gyengébb produkcióval jutott a nyolc közé. A csapat az edzőtábor elkezdésétől kedve egy szedett-vedett társaság volt. Klikkesedés, állandó belviszályok, hatalmi harcok mérgezték a hangulatot. Külön csapatot alkottak a hamburgiak, a kölniek és a müncheniek. Még az újságokon keresztül is üzengettek egymásnak. A dolog odáig fajult, hogy a kölniek majdnem hazautaztak vb közben. A legszebb az volt, amikor a csapat tartalékkapusa, Uli Stein fúrni kezdte Schumachert. A németeknél korábban is előfordultak kisebb-nagyobb viszályok az összezártság idején, de hol voltak a '86-osok tudásban Gerd Müllertől, Heynckestől, Overathtól, Netzertől, Beckenbauertól. Utóbbi a kispadról irányította utódait, de a már idézett Schumacher szemléletesen ezt mondta róla: „Franz arra a művészre emlékeztet, aki finom művű fafaragásokat készít, aztán kiáll a tanítványai elé, akik a fát addig véső helyett baltával munkálták meg."

Rudi Völler ünnepli a skótok ellen szerzett góljátForrás: Origo

Pedig abban a német válogatottban még ott volt Rummenigge, Magath, és már ott volt Völler, Littbarski, Matthäus vagy Brehme. Ám a zseniális fazonszabász, Félix Magath mellett Matthäus még csak testőrként robotolt, és Brehme is csak a csonttörő szerepében tetszelgett. Szenvedett a csapat Uruguay ellen az 1-1-ért, a teljesen futballanalfabéta Skócia ellen 0-1-ről nehezen fordított 2-1-re, Dániától pedig viszonylag simán kikapott. A legjobb 16 között pedig egy hajrábeli góllal jutott túl Marokkón. Amit az addig kiváló teljesítményt nyújtó Zaki kapus elnézett kissé.

Két könyv - majdnem ugyanarról
Toni Schumacher Anpfiff (magyar fordításban Sípjel - Fütyülök rátok) című könyve óriási vihart kavart a világbajnokság után. A magyarul is megjelent műben az NSZK válogatott kapusa kíméletlen őszinteséggel rántotta le a leplet - saját csapatáról. Idehaza azonban egy másik könyv is napvilágot látott. A Képes Sport akkori főszerkesztője, Pintér István által jegyzett Van aki bevallja című könyv csak halvány utánzata volt Schumacher művének. A korabeli sajtó nagyon sajnálta Pintért, mert a két könyv szinte egy időben jelent meg. A hivatalos narratíva szerint Pintér István csupán eszközként használta fel Schumacher történetét, mert az ő célja az volt, hogy a magyar futball megnyilvánulásait mutassa be. Hogy ehhez miért kellett felhasználni az NSZK kapusának történetét, az jó kérdés. Pintér könyvének egyik fejezetcíme amúgy ez: A Majomszínház a döntőbe jut. (Lantos Gábor)

Addig a fázisig egyébként nem nagyon lehetett sziporkázó gárdát látni. Jellemző, hogy a legjobb meccset Belgium és a Szovjetunió vívta a nyolcaddöntőben, amikor a román Igna játékvezető két lesgólt ítélt meg a belgáknak. A vége 4-3, a szovjetek mehettek haza. A címvédő Olaszország úgy esett ki a legjobb 16 között (Franciaország ellen 0-2), hogy szánalmas volt nézni. A negyeddöntők közül három is csak büntetőpárbaj után dőlt el, az egyetlen 90 percig tartó pedig a történelem legismertebb bírói tévedésével. Maradona kézzel szerzett gólja mára klasszikussá vált, a sztár cinikus magyarázatával együtt: „A gólban benne volt Maradona feje és Isten keze."

Az argentinok így jutottak az elődöntőbe, a németek pedig a házigazdák elleni 0-0 után jobb idegrendszerüknek köszönhetően. Az elődöntők ezen izgalmak után tükörsimák és unalmasak voltak. Ha nincs Maradona zseniális szólógólja a belgák ellen, semmire nem emlékezne ezekről az utókor. Mert a német-francia a négy évvel korábbi sevillai dráma után csalódás volt.

Andreas Brehme szabadrúgása is kellett: az elődöntőben 2-0-ra nyertek a németek a franciák ellenForrás: AFP/Staff

A döntő viszont jó. Tíz ember vívta tíz ellen, és még volt egy Maradona-Matthäus párharc is. Ezt a német sztár nyerte, a vb-t viszont Argentína. A németek botrányos kapusteljesítményének köszönhetően. 

Végtelenül szégyellem magam az első gól miatt, és mi tagadás, a harmadik előtt is későn indultam el. Ezt a mérkőzést én vesztettem el  – mondta Toni Schumacher. A világ nagy része pedig kárörömmel hallgatta ezt, hisz a négy évvel korábbi Battistonnal való ütközése miatt minden idők egyik legutálatosabb labdarúgójának lett kikiáltva az NSZK határain kívül.

Diego Maradonát próbálja megfékezni Karlheinz Forster és Lothar MatthäusForrás: Origo

Brown és Valdano góljaival szerzett jelentős előnyt a dél-amerikai csapat, majd a hajrában Rummenigge és Völler egyenlített, ám Maradona kis túlzással egyetlen labdaérintésével adott passza után Burruchaga döntött. Ők ketten gördítették le a Majomszínház függönyét.

Pintér István könyvében egy teljes fejezetet szentelt a Majomszínház döntőbe jutásánakForrás: Origo

A helyszínről tudósító 920 újságíró óriási fölénnyel választotta a sorozat legjobbjának Maradonát. A legjobb tíz játékos közé nem került német mezőnyjátékos, csak Schumacher kapus. Beckenbauer tárgyilagosan vonta meg a mérleget: „Nem szomorkodom a döntő elvesztése miatt, elégedett vagyok a csapattal."

A futballművészek és a futballgyilkosok korszaka közötti nyolcvanas években így egy zseni által vezetett, jó játékosokból álló, de már küzdeni is tudó csapat ülhetett a világ trónjára. 1986. június 29-én.