A listavezető Ferencváros 2021-ben már több pontot veszített, mint ősszel összesen, míg a Budafok kilenc mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban. A két csapat mindhárom eddigi élvonalbeli találkozója Fradi-győzelemet hozott.
Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzést jól kezdte a vendégcsapat, a legnagyobb lehetőség a 11. percben Marcel Heister előtt adódott, távolról megeresztett bombáját azonban Póser Dániel a kapufára tolta. Nem sokkal később szép tamadás után Tokmac lekészítése után Myrto Uzuni lövését is védte a Budafok kapusa. A játék képe alapján egyre közelebb került a Fradi a vezetés megszerzéséhez.
A 25. percben 11-est kapott a Ferencváros, Uzuni lőtt volna újra kapura, de szabálytalanul akadályozták meg benne.
A sértett állt a labda mögé, és magabiztosan helyezte be a bal alsó sarokba.
A 37. percben kényszerű cserét hajtott végre az FTC, Lasha Dvali nem tudta folytatni a játékot, a helyére a 19 éves Csontos Dominik állt be.
A vendég együttes kicsit később újabb gólhelyzetet puskázott el, az egész meccsen remekül védő Póser megint kivédte Uzuni lövését.
A Budafok egy-két kisebb lehetőségtől eltekintve nem tudott túl sok veszélyt kelteni ellenfele kapuja előtt, a védekezés felemésztette a legtöbb energiáját.
A második félidőt nagy elánnal kezdte a Budafok, Szabó Máté elől viszont az utolsó pillanatban menteni tudott Heister.
A Fradi aztán hamar visszavette az irányítást, és meg is szerezte a második gólját.
Egy szabadrúgás után a felsőlécre pattant a labda, a csereként pályára lépő Csontos számára pedig nem okozott nehézséget az üresen maradt kapuba találni.
A 66. percben újabb büntetőhöz jutott a Fradi, Zeke Márió kezét érintette a labda a 16-oson belül.
Igor Haratin Uzunihoz hasonlóan higgadtan értékesítette a 11-est.
Úgy tűnt végleg eldőlt a mérkőzés.
Újabb találat már nem esett, a Fradi két nyeretlen mérkőzést követően ezúttal magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, és a Fehérvár vereségének köszönhetően immár 10 pont az előnye a tabellán. A Budafok továbbra is kiesőhelyen áll, helyzete egyre rosszabb, nehéz tavasz vár Csizmadia Csaba együttesére.
Labdarúgó NB I:
Budafok - Ferencváros 0-3
Gólszerzők: Uzuni (25. - 11-esből), Csontos (58.), Haratin (67. - 11-esből)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 78-30 | 48 | 71 | GY D GY GY V |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 9 | 7 | 49-41 | 8 | 55 | V V GY D D |
3. | Fehérvár FC | 32 | 16 | 11 | 5 | 55-40 | 15 | 53 | GY D V GY V |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 8 | 10 | 56-34 | 22 | 52 | GY GY V GY GY |
5. | DVSC | 32 | 14 | 12 | 6 | 48-44 | 4 | 48 | GY V GY V GY |
6. | DVTK | 32 | 12 | 12 | 8 | 50-56 | -6 | 44 | D GY D V GY |
7. | MTK Budapest | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-61 | -19 | 43 | D GY V V V |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 13 | 7 | 53-58 | -5 | 43 | V D GY GY D |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 14 | 6 | 43-44 | -1 | 42 | V GY D D GY |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 17 | 4 | 45-65 | -20 | 37 | V V V GY V |