Vágólapra másolva!
Szalai Ádám, az FSV Mainz és a magyar válogatott labdarúgója megkapta a szükséges orvosi engedélyeket, így ismét teljes értékű edzést végezhet és akár pályára is léphet a csapatában.

A 34 éves csatár a klubja honlapjának adott interjúban köszönetet mondott a sok támogatásért, melyet a nehéz időszakban kapott.

A heidelbergi egyetemi kórház idegsebészei karácsony előtt hajtottak végre fejműtétet a futballistán, aki január 2-án állt újra edzésbe, de csak korlátozásokkal. A beavatkozásról Szalai annyit árult el, hogy "valamit el kellett távolítani, ami később jóindulatúnak bizonyult". Hozzátette: más egy fejműtét mellett dönteni, mint boka- vagy térdoperáció mellett, amire már volt korábban példa, már csak azért is, mert "nem volt világos, hogy utána mindent meg tud-e majd csinálni a futballpályán", amit azelőtt.

Szalai elmondta, hogy a kórházakat és gyermekjóléti szervezeteket támogató alapítványán keresztül nehéz sorsokkal is találkozott, ez pedig erőt adott neki ahhoz, hogy könnyebben kezelje a saját helyzetét.

Műtétje után Szalai Ádám már ismét teljes értékű edzést végezhet Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / Hasan Bratic/Hasan Bratic

Az interjúban felidézték, hogy a műtét után közösségi oldalán egy fotót közölt magáról, és azt írta: "olyan, mintha új életet kaptam volna", majd arra kérdésre, hogy a visszatérést miként élte meg, úgy fogalmazott:

Elmondta még, hogy a műtét után fittnek érezte magát, de várnia kellett az eredményre, mielőtt zöld jelzést adtak számára a folytatáshoz. Az edzéstapasztalatairól elárulta, az állóképességével nem volt gond, mostanáig azonban nem szerelhetett és fejelhetett, mert kis idő kell, amíg a csont összenő a beültetett titán darabbal.

Szalai kapott fejpántot, amit viselnie kell majd, az orvosi engedélye megvan, így már hétvégén pályára küldhető lenne volt csapata, a Hoffenheim elleni bajnoki találkozón.

A Bundesligában 10. helyen álló Mainz szombaton 15.30-tól fogadja a Hoffenheimet, amelyben a 78-szoros magyar válogatott Szalai 2014 és 2019 között futballozott.