Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Kisvárda Claudiu Bumba büntetőjével 1-0-ra legyőzte a Debrecent a Várkerti Stadionban. A Kisvárdának így már 49 pontja van, amivel klubrekordot döntött élvonalbeli szereplését illetően.

A találkozót ugyan a Kisvárda irányította, a Debrecen azonban láthatóan jól megszervezte a védekezését erre a délutánra, nem engedte kibontakozni riválisát. Mezőnyben fölényben futballozott a hazai gárda, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani az első félidőben.

Nem sokkal a fordulást követően a hazai csapat egy büntetőből szerzett góllal előnybe került, ezután pedig megfordult a játék képe, a Kisvárda az eredmény őrzésére rendezkedett be, a Debrecen pedig a gólért hajtott.

A hajrában a hajdúsági együttesnek óriási lehetőségei maradtak ki, így a Kisvárda végül megszakította négymeccses nyeretlenségi sorozatát.

A várdaiak ezzel a sikerrel feljöttek a tabellán a második helyre, de hogy ott maradnak-e, az a 20 órakor kezdődő MOL Fehérvár-Puskás Akadémia összecsapás eredményétől függ.

1. félidő
45Herdi Prenga
2. félidő
91Sylvain Deslandes
91David Babunski
88Jasmin Mesanovic
85Claudiu Bumba
83Artem Odintsov
75Péter Baráth
72Jasir Asani
72Bohdan Melnyk
67Ádám Bódi
67József Varga
60Rafal Makowski
53Claudiu Bumba
51Sylvain Deslandes
Összeállítások
Kisvárda4-3-3
DVSC4-2-3-1
Football Pálya
12
Artem
Odintsov
3
Lazar
Zlicic
8
Yanis
Karabelyov
7
Driton
Camaj
4
Anton
Kravchenko
5
Lazar
Cirkovic
6
Bence
Ötvös
9
Rafal
Makowski
10
Claudiu
Bumba
17
Jasir
Asani
71
Ionut
Peteleu
8
David
Babunski
5
Bence
Pavkovics
42
Alex
Hrabina
6
Marko
Nikolic
18
Attila
Szujo
20
Ágoston
Bényei
22
Bence
Sós
25
Nimród
Baranyai
28
Balázs
Rácz
30
Patrick
Tischler
31
Zsombor
Bévárdi

Kisvárda

Kezdők
12Artem Odintsov
83
3Lazar Zlicic
8Yanis Karabelyov
7Driton Camaj
4Anton Kravchenko
5Lazar Cirkovic
6Bence Ötvös
9Rafal Makowski
60
10Claudiu Bumba
85
53
17Jasir Asani
72
71Ionut Peteleu
19Herdi Prenga
45
27Jasmin Mesanovic
88
2Viktor Gey
18Bohdan Melnyk
72
20Jaroslav Navratil
21Andras Gosztonyi
25Matheus
33Tamás Rubus
67Krisztián Nagy
80Zden Pereganets
Cserék

DVSC

Kezdők
8David Babunski
91
5Bence Pavkovics
42Alex Hrabina
6Marko Nikolic
18Attila Szujo
20Ágoston Bényei
22Bence Sós
25Nimród Baranyai
28Balázs Rácz
30Patrick Tischler
31Zsombor Bévárdi
11János Ferenczi
19Balázs Dzsudzsák
86Tomas Kosicky
27Ádám Bódi
67
4Sylvain Deslandes
91
51
33József Varga
67
29Erik Kusnyir
77Péter Baráth
75
23Dorian Babunski
69Mihály Korhut
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista