Huszti Szabolcs: Nem biztos, hogy mindig az edzővel van a gond, lehet, túlértékeljük a játékosainkat

HUSZTI Szabolcs DVSC Debrecen
Debrecen, 2021. augusztus 21. Huszti Szabolcs, a Debrecen edzője az OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Debreceni VSC – ZTE FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. augusztus 21-én. A Zalaegerszeg 2-1-re győzött. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A nem rég edzőváltáson átesett Mol Fehérvár továbbra is gyengén szerepel. Huszti Szabolcs irányításával még nyeretlenek a piros-kékek, kiestek a Magyar Kupából, szombaton pedig az utolsó pillanatban bukták el a győzelmet a Paks ellen. A fehérvári együttes edzőjének nem sok oka volt az örömre, a meccs utáni nyilatkozatában pedig finoman odaszúrt játékosainak.

"Nagyon nehéz értékelni, sokat gondolkodtam, mit mondjak. Ez a döntetlen vereséggel ér fel. Szerencséje csak annak van, aki megdolgozik érte. A csapat sorozatban az utolsó percekben kap gólt, úgy tűnik, nem dolgozunk meg a szerencséért.

Át kell beszélni a vezetőkkel, hogy milyen irányba indul el a klub, nem kérdés, a cél az, hogy jó és sikeres csapat legyen" - fogalmazott Huszti Szabolcs.

Huszti Szabolcs csalódott és dühös volt a Fehérvár újabb pontvesztése miatt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Fehérvár minden sorozatot figyelembe véve hat meccs óta nyeretlen és csupán a csalódást keltő kilencedik helyen áll a tabellán, három pontra a kiesőzónától.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista