

Kinevezte a kirúgott Huszti Szabolcs utódját a MOL Fehérvár
A 44 éves szakember legutóbb a svéd bajnokságban dolgozott.


A 44 éves szakember legutóbb a svéd bajnokságban dolgozott.


Kedden is rengeteg érdekesség történt a sportvilágban. Visszapillantó.


Az új edzőt már szerdán kinevezhetik.


Toldi Gábor is távozik a székesfehérvári együttestől.



Debrecenben megbukott, a fehérvári sztárcsapatot mindjárt kiejti. És még mindig nincs edzői papírja.


Huszti Szabolcs októberi kinevezése óta 12 meccsből csak hármat nyert meg a csapat, és kieső helyre került az NB I-ben.


Az edző szerint a játékosok nem érzik át a helyzet súlyát.


A sportigazgató, Juhász Roland a magyar válogatott kapusról is szót ejtett.


Egy jó felkészüléssel tavasszal szeretnének visszatérni az élmezőnybe.


A sportigazgatón majd sok fog múlni a vezetőedző szerint.


A Fehérvár edzője dühös és csalódott volt az újabb pontvesztés után.


A Puskás Akadémia elleni vereség után a MOL-Fehérvár új edzője keményen kritizálta a játékosait.


A kirúgott Michael Boris helyett Huszti Szabolcs veszi át a csapat irányítását.


Dombi Tibor és Herczeg András is segít az MTK ellen.



Huszti Szabolcs csapata akár nagyobb különbséggel is legyőzhette volna Lipcsei Péter együttesét.


A Debrecen szakmai munkájának irányítója a gógánfai gyerekkorról, a hajnalban induló Volán-buszokról, a magyar edzőkről, a válogatottságról, majd annak lemondásáról és edzői hitvallásáról is beszélt az Origónak.


Erre az MLSZ adott neki engedélyt.


A Debrecen hétfőn este hazai pályán szenvedett vereséget a Gyirmót együttesétől.