Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

Ellepték az országot a szúnyogok a sok eső után

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok esőzései után elszaporodtak a szúnyogok, egyre több a kifejlett rovar. Noha az irtásuk folyamatos, a védekezést nehezíti, hogy azt csak szélcsendes időben, az esők elmúltával lehet folytatni. Az előrejelzések szerint azonban a következő napokban is várható eső.
Vágólapra másolva!

A héten kilenc vármegye százkilencvenöt településén, csaknem harminchétezer hektáron folytatódik a központi szúnyoggyérítés - írta honlapján a Katasztrófavédelem. 

A következő napokban a Duna mentén a fővárosban és Pest vármegyében végeznek földi lárvagyérítést a szakemberek, míg a Kőrösök térségében a légi eljárást alkalmazzák - írták. 

Egyre több helyen kell már védekezni a kifejlett szúnyogok ellen, ezeket a

 kezeléseket azonban csak szélcsendes időben, a csapadék elvonulását követően lehet elvégezni. 

A következő időszakban a Balaton és a Velence-tó környéki településeken, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében, továbbá Csorna környékén és a Rába menti régiókban terveznek beavatkozásokat. Ezekről az érintett önkormányzatok egyedi értesítést kapnak, majd a kezelések pontos időpontjáról tájékoztatják a lakosságot is - áll a tájékoztatásban. 

Az időjárás előrejelzések szerint a következő napokban is várható több-kevesebb eső, ma országszerte várható zápor-zivatar, kedden eleinte a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől elszórtan máshol is eshet, míg szerdán elsősorban a Dunától keletre várható zivatar, vagy zápor.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről