Vágólapra másolva!
José Nestor Pekerman, az argentin labdarúgó-válogatott szakvezetője, technikai és adminisztratív stábja, valamint az egyetlen, odahaza játszó válogatott labdarúgó, German Lux, a River Plate kapusa már szombat reggel óta Budapesten (közelebbről a Várban, a Hotel Hiltonban) tartózkodik, a többi játékos azonban csak vasárnap érkezett meg a szerdán este 17.30 órakor, a Puskás Ferenc-stadionban esedékes, nemzetek közötti találkozóra. Pekermanék vasárnapi programjában egy edzés is szerepelt - 18 órakor, a Vasas Fáy utcai sporttelepén -, majd este a szövetségi kapitány hivatalos a Real Madrid este nyolckor kezdődő gálameccsére, ugyancsak a Puskás-stadionba.

Pekerman 2004. szeptember 16-án vette át az argentin felnőtt válogatott irányítását, miután Marcelo Bielsa váratlanul lemondott - az athéni olimpia megnyerése után -, az első számú jelölt, Carlos Bianchi pedig visszautasította az AFA (Argentin Labdarúgó Szövetség) vezérkarának felkérését.

Pekerman korábban tíz éven át az utánpótlásért volt felelős, s tette mindezt olyan hatékonyan, hogy Argentína az ő irányításával 1995-ben, 1997-ben és 2001-ben is ifjúsági (U-20) világbajnokságot nyert. (Idén nyáron már nem Pekerman vezette diadalra a hollandiai ifi vb-n a Messi és Zabaleta dirigálta argentinokat.)

- Mekkora a jelentősége a szerdai, Magyarország elleni válogatott mérkőzésnek?
- Óriási, számunkra ugyanis minden összecsapás létfontosságú. Nincs kialakult válogatottam, húsz-huszonöt játékos közül bárki bekerülhet. Ebben rejlik az erőnk és a gyengeségünk is: sok jó labdarúgónk van, de nincsenek olyan kiemelkedő képességű megasztárjaink, mint a braziloknak Ronaldo, Adriano, Robinho, Ronaldinho vagy éppen Kaká.

- Miért nem jött Riquelme, Mascherano, Coloccini és Galletti, holott valamennyien rajta voltak az előzetes listán?
- Mert valamennyien pénteken mondták le a szereplést, sérülésre hivatkozva. Nagy baj, mert például Riquelme és Mascherano a legbiztosabb csapattagok közé sorolható.

- Hogyan állítaná össze az ideális tizenegyet?
- Fogalmam sincs, tényleg! Nincs például olyan kiemelkedő tudású kapusunk, mint korábban Fillol vagy Pumpido volt. A védelem közepén Ayala és Heinze biztos pont, a középpályán Mascherano, Riquelme és talán Sorín, elöl pedig Crespo. Hozzátéve: ha egészségesek.

- És Aimar?
- A tudása alapján ott lenne a helye. Először 1997-ben, a malajziai világbajnokságon játszottak együtt a középpályán, tehát jól megértik, kiegészítik egymást, és mindkettejüknek helyük lenne a kezdő tizenegyben, hiszen kivételes képességű, kreatív futballisták. Csakhogy Aimar képtelen öt meccset végigjátszani sérülés nélkül.

- Mit vár a két ifjúsági világbajnoktól, Messitől és Zabaletától?
- Nagyon sokat. Messi akkora futballista lehet, mint Maradona volt, Zabaleta pedig leginkább Sorínt vagy a fiatal Javier Zanettit idézi. Izgatottan várom bemutatkozásukat a felnőtt válogatottban.

Időközben a fent említett Lionel "Leo" Messi is megérkezett a Hiltonba, de a tizennyolc éves kamaszfiú mérhetetlen zavarában, lángvörös arccal csak ennyit volt képes kinyögni: "Óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy meghívtak a felnőtt válogatottba, szeretném meghálálni a bizalmat, ha pályára kerülök." Nos, ha Pekerman beküldi, garantálható a látványosság...

Az argentin keret:
kapusok: Leonardo Franco (Atlético Madrid), German Lux (River Plate)
védők: Roberto Ayala (Valencia), Facundo Quiroga (VfL Wolfsburg), Gabriel Heinze (Manchester United), Gabriel Milito (Zaragoza)
középpályások: Lucas Bernardi (Monaco), Martin Demichelis (Bayern München), Andrés D'Alessandro (VfL Wolfsburg), Mario Alberto Santana (Palermo), Lionel "Leo" Messi (Barcelona), Lionel Scaloni (Deportivo), Pablo Zabaleta (Espanyol), Maximiliano "Maxi" Rodríguez (Espanyol), Juan Pablo Sorín (Villarreal)
csatárok: Lisandro López (Porto), Hernán Crespo (Chelsea), Luis "Lucho" González (Porto), César Delgado (Cruz Azul), Luciano "Lucho" Figueroa (Villarreal)

Ch. Gáll András