Egyre több a halálos áldozatok száma a brutális indonéziai áradások miatt

Vágólapra másolva!
Indonéziában ötvenre emelkedett az árvizek és a vulkánról lezúduló sárlavinák okozta halálos áldozatok száma. Huszonhét ember eltűnt, és több mint 3000 embert evakuáltak.
Vágólapra másolva!

A mentési munkálatok továbbra is folytatódnak Indonézia Nyugat-Szumátra tartományában, ahol a Merapi vulkán szombati kitörése erős földcsuszamlásokat idézett elő - jelentették a helyi hatóságok - írja a Reuters.

árdás, Indonézia
Villámárvíz pusztításának nyomai a Nyugat-Szumátra tartománybeli Tanah Datar körzetben
Fotó: Givo Alputra / MTI/EPA

A heves esőzések során kavicsból és vulkanikus kőzetből álló veszélyes iszapár zúdult le a vulkán oldalán. 

A katasztrófavédelmi hatóságok folyamatosan kutatnak a túlélők után, hiszen amíg vannak családtagok vagy hozzátartozók, akik kutatását kérvényezik, addig muszáj folytatni keresést - közölte a helyi katasztrófavédelmi ügynökség vezetője.

árvíz, Indonézia
Villámárvíz hordalékánál mennek emberek a Nyugat-Szumátra tartománybeli Tanah Datar körzetben
Fotó: Givo Alputra / MTI/EPA

A Barron's szerint a törmelék eltakarításával felszabadítják az elzárt közösségeket, hogy sátrakat, ételt, tisztálkodási felszerelést és egyéb logisztikai segítséget biztosítsanak a számukra.