Óriási izgalmakkal zárulhat le az atlétikai vb, jönnek az utolsó döntők

Események

INGEBRIGTSEN, Jakob
A spanyol Mohamed Katir (j) a férfi 5000 méteres síkfutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 24-én. Balról a norvég Jakob Ingebrigtsen
Vágólapra másolva!
A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság vasárnap délelőtti programjában utolsó magyar versenyzőként a 23 éves Szemerei Levente mutatkozott be férfi maratonfutásban, aki a vb-történelem első magyarjaként képviselte az országot ebben a számban és zárt a 40. helyen. Az esti zárószakaszban két ügyességi- és öt futódöntővel fejeződik be Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye. Kövesse velünk a világbajnokság kilencedik napjának összes eseményét, hogy ne maradjon le egyetlen győzelemről vagy világcsúcsról sem!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül100 bejegyzés
09:02
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Jön a zárónap

A férfi maratonnal kezdődött meg a budapesti atlétikai világbajnokság utolsó napja.

09:03
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Egy magyar is a mezőnyben

A 84 fős mezőnyben egy magyar szerepel, Szemerei Leventének a 2:16:35-ös egyéni csúcsa a nevezési ideje.

09:04
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Máris kiváló a hangulat

A legnagyobb hőség elkerülése miatt is tették ilyen korai órára a kezdést, ennek ellenére sokan látogattak ki az utak mellé. Az első kör 2,195 méteres, majd jön négy darab 10 kilométeres kör az atléták számára.

09:09
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Minden idők legszebb útvonala

Túl az első "minikörön" a mongol Ser-Od Bat-Ochir vezet, aki jóval nagyobb tempóban indította el a maratont. A következő négy kört a Hősök Tere – Andrássy út – Bajcsy-Zilinszky út – Roosevelt tér – Lánchíd – Alagút – Várkert bazár útvonalon teszi meg a mezőny, amely minden idők legszebb maratonútvonalának számít.

09:13
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Szemerei Levente történelmet ír

A 23 éves szekszárdi futó az első magyar, aki részt vehet ebben a számban vb-n, egyben az utolsó hazai induló Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseményén.

09:16
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Miklósa Erika hangjára futhatnak

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő a tegnapi naphoz hasonlóan dalra fakadt, amikor a mezőny az Operaház mellett futott el. Bat-Ochir 5 kilométernél 35 másodperccel vezet, hatalmas tempóban kezdett a mongol.

09:20
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

A Lánchídról az Alagútba

Bat-Ochir és a mezőny is már a Lánchídon, most futnak be az Alagútba.

Szemerei Levente 59 másodperces lemaradással a 77. helyen haladt át az 5 kilométeres ellenőrzőpontnál.

09:26
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Képeken Szemerei és a mezőny többi tagja

Szemerei Levente a férfi maratonfutás mezőnyében Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi maratonfutás mezőnye a rajt után a Hősök terén Fotó: Csudai Sándor - Origo
09:33
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Elszállt az éllovas

Már visszafelé fut a mezőny az Andrássy úton, hamarosan ismét a Hősök terére érnek. Bat-Ochir előnye elfogyott, 10 kilométernél már nem is a mongol vezetett, aki 10,5 kilométernél görcs miatt félre is állt, és nagyon szenved. 47-en vannak lényegében teljesen együtt, a kenyai Timothy Kiplagattal az élen.

Folyamatosan szükség van a frissítőkre a melegben Fotó: Csudai Sándor - Origo
09:35
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

A magyar versenyző is átért 10 kilométeren

Szemerei Levente 1:32 hátránnyal a 77. helyen állt 10 kilométernél.

09:39
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Ismét a Hősök terén

Túl az első nagy körön a bő harmincfős élmezőny, 30 kilométer van hátra a férfi maratonfutás versenyéből.

09:48
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Nagyon szoros az eleje

40-en vannak 15 másodpercen belül 15 kilométernél, az élen a kenyai Belet és az ugandai Kwemoi.

Ugandaiak és kenyaiak vezetik a mezőnyt Fotó: Csudai Sándor - Origo
09:51
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Szemerei jól tartja magát

Szemerei 2:02 hátránnyal 74. volt 15 kilométernél, azaz még előre is lépett a mezőnyben.

09:58
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Ismét a Lánchídon a hőségtől egyre jobban szenvedő mezőny

Féltávhoz közeledve, már visszafelé futnak a Lánchídon az atléták az egyre nagyobb melegben.

10:02
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Egyedi holland szurkolás

Ha valaki most narancssárga füstfelhőt észlel Budapesten, az nekik köszönhető. Így drukkolnak Abdi Nageeyének, az egyetlen holland indulónak.

10:04
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Kitart a kenyai vezetés

32-en még 20 kilométernél is 10 másodpercen belül vannak, továbbra is Kiplagat vezetésével haladnak.

10:05
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Megint előrébb lépett a magyar induló

Szemeei Levente 2:54 hátránnyal, 1:04:30-as idővel a 72. helyen állt 20 kilométer után.

10:08
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Túl féltávon

1:05:02-es idő alatt teljesítették a maraton első felét a legjobbak, a 31 fős élboly. Szemerei ideje a táv felénél 1:08:03, ezzel ő a 71. volt.

Szemerei Levente harmadszor is visszatért a Hősök terére, még két köre van hátra Fotó: Csudai Sándor - Origo
10:16
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Szemerei Levente a Lánchídon - kép

Szemerei Levente az első magyar induló maratonfutásban az atlétikai vb-k történetében Fotó: Csudai Sándor - Origo
10:22
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Olasz vezetés

Az olasz Yohannes Chiappinelli ért elsőként 25 kilométerhez, a Lánchídon is ő vezeti a mezőnyt. 31-en továbbra is teljesen együtt, Szemerei 3:31-gyel a 66. helyen állt.

10:30
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Ismét visszaért Pestre a mezőny

Újra átértek a Lánchídon a legjobbak, jelenleg ugandai vezetéssel.

A férfi maratonfutás mezőnye a Lánchídon Fotó: Csudai Sándor - Origo
10:35
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Növelték a tempót az afrikaiak

Szakadoznak le az élmezőnyről az atléták, 30 kilométernél már csak tízen vannak 10 másodpercen belül: 3 etióp, 2 kenyai, 2 ugandai, 1 ruandai és 1 tanzániai mellett egy japán versenyző képviseli a többi földrészt.

10:38
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Nagyszerű magyar teljesítmény

Szemerei 1:37:01-es idővel, 56. helyen ért át 30 kilométernél, azaz folyamatosan zárkózik felfelé.

10:40
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Egy esés az élmezőnyben

Az ugandai Stephen Kissa rálépett a kenyai riváisa lábára, de ő vesztett rajta, mert a földre esett. Tudja folytatni, de nagy hátrányba került. Még 10 kilométer van hátra, kezdődik az utolsó kör.

10:51
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Bravúros zárkózás, felbolydult az élmezőny

Kissának sikerült visszazárkóznia a negyedik helyig 35 kilométernél, de közben ketten elléptek a többiektől: az ugandai Victor Kiplangat és az etióp Leul Gebresilase között dőlhet el a világbajnoki cím sorsa.

10:54
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Szemerei az egyéni csúcsért is fut

A magyar versenyző az idei bécsi maratonon 2:16:35 alatt ért célba, most 35 kilométernél 1:53:25 az ideje, amivel a 47. helyen áll.

10:59
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Most dőlhet el a világbajnoki cím

A tavalyi Nemzetközösségi Játékok győztese, a 23 éves, ugandai Victor Kiplangat néhány másodperccel még a tavalyi londoni maratonon ezüstérmes, 30 éves, etióp Leul Gebresilasétól is ellépett, úgyhogy úgy tűnik, ugandai aranyérem lehet ebből.

11:03
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

40 kilométeren is túl

Kiplangat előnye 15 másodperc volt Gebresilaséval szemben 2,195 kilométerrel a vége előtt. A harmadik helyet az izraeli Maru Teferi szerezheti majd meg.

11:09
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Szenzációs fogadtatás a Hősök terén

Megtelt lelátók a Hősök terén Fotó: Csudai Sándor - Origo
11:10
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Megvan a zárónap első világbajnoka

A 23 éves, ugandai Victor Kiplangat minden idők leggyorsabb magyarországi maratonjával, 2:08:53-as idővel lett világbajnok. Teferi végül megelőzte Gebresilasét, így izraeli ezüst- és etióp bronzérmet hozott a verseny.

11:13
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Szemerei is a célegyenesben

Szemerei 40 kilométernél 2:10:17-tel 44. volt. Közel lehet az egyéni csúcsához.

Szemerei Levente hatalmas biztatást kap Fotó: Csudai Sándor - Origo
11:15
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Nagyon változatos az élmezőny

Az első tíz között kilenc ország versenyzői zártak, csak etióp futóból volt kettő a legjobbak között.

11:18
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Szemerei Levente a célban

A 2:16:35-ös legjobbjától ugyan elmaradt, de így is hatalmas bravúrt hajtott végre és óriási tapsot kapott Szemerei Levente, aki 2:17:20-as időeredménnyel a világbajnokság 40. helyén zárt.

Szemerei Levente 40. lett Fotó: Csudai Sándor - Origo
11:21
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

A győztes öröme

11:32
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Ez vár ránk még a zárónapon

A Hősök terén az utcai versenyek programjának vége, legközelebb este folytatódnak a versenyek a Nemzeti Atlétikai Központban. Este 19 órától jön a férfi maraton és a tegnap esti döntők eredményhirdetése, majd megkezdődik a vb utolsó etapja.
A pontos időrend:
20.05: női magasugrás, döntő
20.15: férfi gerelyhajítás, döntő
20.20: férfi 5000 m, döntő
20.45: női 800 m, döntő
21.05: női 3000 m akadály, döntő
21.37: férfi 4x400 m, döntő
21.50: női 4x400 m, döntő

11:57
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Egy kis összefoglaló

Az ugandai Victor Kiplangat diadalmaskodott a férfi maratonfutók versenyében vasárnap reggel a budapesti atlétikai világbajnokságon, melyen Szemerei Levente a 40. helyen ért célba.

A klasszikus 42,195 kilométeres távnak 83-an vágtak neki 7 órakor. Az útvonal a nők szombati viadalához hasonlóan a Hősök teréről indult és Budapest belvárosán haladt végig, a futóknak egy rövidebb kör után négy tíz kilométeres kört kellett megtenniük az Andrássy út-Erzsébet tér-Akadémia-Lánchíd-Alagút-Attila út-Várkert bazár-Lánchíd-Andrássy út útvonalon.

Szemerei Levente a férfi maratonfutás mezőnyében a Lánchídon Fotó: Csudai Sándor - Origo

A korai kezdés ellenére már szép számú szurkolósereg gyűlt össze a rajtra, a nézők pedig folyamatosan érkeztek és biztatták az atlétákat, akik kifejezetten tempósan indították a versenyt, az első öt kilométert 15 perc alatt tették meg. Ezt követően némileg visszavettek az iramból, így egészen a táv feléig egy kifejezetten sok, mintegy 30 futó volt tagja az élbolynak, melynek elején többnyire az ugandai, kenyai és etióp futók diktálták az iramot.

Féltáv után egyértelműen iramot váltottak az esélyesek, 30 kilométernél már csupán hatan voltak a közvetlen élmezőnyben, majd azt követően Kiplangat és az etióp Leul Gebresilase még magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, a következő öt kilométert 14:40 perc alatt teljesítették. Ezt a tempót senki más nem bírta, így a címvédő, szintén etióp Tamirat Tola sem, aki sokáig a harmadik helyért harcolt az izraeli Maru Teferivel, de aztán folyamatosan lassult, majd feladta a versenyt.

Az élen az ugandai és az etióp atléta csatája a Várkert bazár után nem sokkal, még a Lánchíd előtt kezdett eldőlni, a 23 éves ugandai leszakította Gebresilasét, és pesti oldalon folyamatosan növelte előnyét, ahol a kordonok mögött ekkor már mindenhol hatalmas volt a tömeg.

Kiplangat győzelmét később már senki és semmi sem veszélyeztette és végül 2:08:53 órás eredménnyel diadalmaskodott, ezzel egyúttal ő lett az első, aki 2:10 órán belüli idő alatt teljesítette a maratont Magyarországon.

Az utolsó Andrássy úti szakaszon Gebresilase egyre nehezebben mozgott, amit az erejét kiválóan beosztó Maru Teferi kihasznált és a Hősök terére érve megelőzte őt, így ő lett az ezüstérmes (2:09:12 ó).

A mezőny egyetlen magyarja, Szemerei Levente jó versenyt produkált, saját tempóját jól tartotta és végül egyéni csúcsától (2:16:35 ó) alig elmaradva, 2:17:20 órás idővel a 40. helyen futott célba.

Eredmények:
férfi maraton, világbajnok:
Victor Kiplangat (Uganda) 2:08:53 óra
2. Maru Teferi (Izrael) 2:09:12
3. Leul Gebresilase (Etiópia) 2:09:19
...40. Szemerei Levente 2:17:20

12:28
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Fantasztikus magyar szereplés

A budapesti atlétikai világbajnokságon rekordszámú, 63 fős magyar csapat vett részt, amely a kalapácsvető Halász Bence révén egy bronzérmet szerzett.

A magyarok eredményei (a helyezések az adott futamra, illetve csoportra értendők):

Férfi 100 m:
selejtező: 2. Boros Bence 10.70 másodperc
előfutam: 8. Boros Bence 10.70 mp

Férfi 200 m:
előfutam: 5. Wahl Zoltán 20.90 mp

Férfi 400 m:
előfutam: 3. Molnár Attila 44.84 mp - országos csúcs
elődöntő: 6. Molnár Attila 45.02 mp

Férfi 800 m:
előfutam: 6. Huller Dániel 1:47.41 perc
előfutam: 5. Vindics Balázs 1:47.18 p

Férfi 1500 m:
előfutam: 11. Szögi István 3:37.57 p

Férfi 5000 m:
előfutam: 21. Kovács Ferenc Soma 14:11.99 p

Férfi maraton:
40. Szemerei Levente 2:17:20 ó

Férfi 110 m gát:
előfutam: 8. Szeles Bálint 13.77 mp

Férfi 400 m gát:
előfutam: 8. Bánóczy Árpád 50.31 mp

Férfi 3000 m akadály:
előfutam: 7. Palkovits István 8:29.37 p

Férfi magasugrás:
selejtező: 16. Török Gergely 2,14 m

Férfi távolugrás:
selejtező: 10. Németh Mátyás 7,79 m

Férfi hármasugrás:
selejtező: 18. Szenderffy Dániel 15,38 m

Férfi súlylökés:
selejtező: 19. Tóth Balázs 17,37 m

Férfi diszkoszvetés:
selejtező: 14. Szikszai Róbert 60,64 m

Férfi kalapácsvetés:
selejtező: 2. Halász Bence 78,13 m
selejtező: 8. Rába Dániel 73,17 m
selejtező: 15. Varga Donát 72,02 m
DÖNTŐ: 3. HALÁSZ BENCE 80,82 M

A kalapácsvető Halász Bence bronzérmet nyert a budapesti atlétikai világbajnokság második napján Fotó: Csudai Sándor - Origo

Férfi gerelyhajítás
selejtező: 13. Herczeg György 76,18 m

Férfi 20 km gyaloglás:
23. Helebrandt Máté 1:21:16 óra

Férfi 35 km gyaloglás:
30. Venyercsán Bence 2:40:34 óra

Férfi 4x100 m váltó:
előfutam: 6. Magyarország (Illovszky Dominik, Boros Bence, Szabó Dániel, Pap Márk) 39.55 mp

Férfi 4x400 m váltó:
előfutam: 9. Magyarország (Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán, Kovács Árpád, Molnár Attila) 3:02.65 p - országos csúcs

Női 100 m:
előfutam: 3. Takács Boglárka 11.18 mp
elődöntő: 8. Takács Boglárka 11.26 mp

Női 200 m:
előfutam: 6. Sulyán Alexa 23.47 mp
előfutam: 4. Takács Boglárka 23.24 mp

Női 400 m:
előfutam: 7. Rapai Fanni 52.73 mp

Női 800 m:
előfutam: 4. Kéri Bianka 2:00.20 p
elődöntő: 8. Kéri Bianka 2:01.68 p

Női 1500 m:
előfutam: 13. Vindics-Tóth Lili Anna 4:11.08 p

Női 5000 m:
előfutam: 16. Wagner-Gyürkés Viktória 15:29.42 p

Női maraton:
24. Szabó Nóra 2:33:28 óra
57. Kovács-Garami Katalin 2:44:02 óra

Női 100 m gát:
előfutam: 7. Kerekes Gréta 13.09 mp
előfutam: 6. Tóth Anna 12.95 mp
előfutam: 3. Kozák Luca 12.71 mp
elődöntő: 4. Kozák Luca 12.73 mp

Női 400 m gát:
előfutam: 7. Molnár Janka 56.21 mp

Női magasugrás:
selejtező: 15. Fekete Fédra 1,80 m

Női rúdugrás:
selejtező: 8. Klekner Hanga 4,50 m

Női távolugrás:
selejtező: 11. Bánhidi-Farkas Petra 6,37 m
selejtező: 18. Lesti Diana 6,25 m

Női hármasugrás:
selejtező: 18. Szabó Beatrix 12,79 m

Női súlylökés:
selejtező: 10. Márton Anita 17,85 m

Női diszkoszvetés:
selejtező: 18. Kerekes Dóra 54,41 m

Női kalapácsvetés:
selejtező: 17. Gyurátz Réka 66,81 m

Női gerelyhajítás:
selejtező: 12. Szilágyi Réka 56,21 m
selejtező: 11. Moravcsik Angéla 55,10 m

Női hétpróba:
4. Krizsán Xénia 6479 pont
10. Nemes Rita 6232 pont

Női 20 km gyaloglás
33. Oláh Barbara 1:35:55 óra
34. Madarász Viktória 1:36:13 óra

Női 35 km gyaloglás
döntő: 16. Madarász Viktória 2:53:30 óra
döntő: 57. Kovács-Garami Katalin 2:44:02 óra

Női 4x100 m váltó:
előfutam: 7. Magyarország (Kerekes Gréta, Csóti Jusztina, Takács Boglárka, Kocsis Anna Luca) 43.38 mp - országos csúcs

Női 4x400 m váltó:
előfutam: 5. Magyarország (Nádházy Evelin, Kéri Bianka, Rapai Fanni, Molnár Janka) 3:27.79 perc - országos csúcs

Mix 4x400 m váltó:
előfutam: 5. Magyarország (Molnár Attila, Kéri Bianka, Wahl Zoltán, Molnár Janka) 3:14.08 perc - országos csúcs

13:05
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Youhuu is célba ért

A vb kabalafigurája, Youhuu, a rackajuh is célba ért Fotó: Csudai Sándor - Origo
13:16
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

A világ legszexibb sportolónője Budapesten

14:17
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

A maraton legjobb pillanatai

15:11
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Nehéz a fej, amely a koronát viseli

15:43
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

A vb egyik legemlékezetesebb pillanata

Ki ne emlékezne arra, amikor Carey McLeod nem kicsit elrontotta az ugrását...

16:29
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Népünnepély a maratonfutás útvonalán

70 ország 6000 futója, köztük ismert sportolók és egy igazi legenda is kipróbálta magát a világbajnokság maratoni útvonalának legszebb részén.

YouHuu nélkül nincs buli a vb-n! Forrás: Budapest 2023 Zrt.
17:05
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Uganda büszkesége

Victor Kiplangat 2:08:53-as időeredménnyel nyerte a férfi maratont.

17:37
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Óriási népünnepély az atlétikai vb zárásaként

---- separator ----gallery-content-type:6fad0d53-6db5-4744-9b3d-ca2c190cbc4c---- separator ----

A képre kattintva galéria nyílik.

18:11
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Emberfeletti teljesítmények

18:25
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Énekléssel ünnepeltek a brit váltó tagjai

Imani-Lara Lansiquot és Daryll Neita, a bronzérmes brit váltó tagjai a női 4x100 méteres váltófutás döntője után dalra fakadtak a mix zónában.

18:44
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Így készülődik a világbajnok Alison dos Santos

19:08
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Így készülnek a férfi 5000 m döntősei

Őrületesen erős a mezőny: este rajthoz áll a Nemzeti Atlétikai Központban többek között a címvédő norvég Jakob Ingebritsena, a világcsúcstartó ugandai Joshua Cheptegei, és az egyik legnagyobb esélyes, a világranglista-vezető etióp sztár, Berihu Aregawi is.

19:42
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

A nap képe

Hassan Chahdi vizes szivaccsal próbálta frissiteni magát az Andrássy úton. A francia futó végül a hetedik helyen ért célba a férfi maratonfutáson.

A maratonfutó Hassan Chahdi hetedik lett a budapesti atlétikai világbajnokságon Forrás: MTI/Vasvári Tamás
20:11
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Kevesebb mint 2 óra a délutáni programig

Mutatjuk, milyen döntők várnak még ránk az atlétikai világbajnokság utolsó napján:

20.05: női magasugrás, döntő
20.15: férfi gerelyhajítás, döntő
20.20: férfi 5000 m, döntő
20.45: női 800 m, döntő
21.05: női 3000 m akadály, döntő
21.37: férfi 4x400 m, döntő
21.50: női 4x400 m, döntő

20:41
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Chepkoech Chepkoech ellen

A női 3000 méteres akadályfutás vasárnap esti döntője jó eséllyel két Chepkoech között fog eldőlni, vagy csak kérdés, hogy a világcsúcstartó Beatrice, vagy a világranglista-vezető Jackline ér majd fel a csúcsra. Előbbi már 32 éves, és ugyan már nem tudja megközelíteni a csúcsát (8:44.32), de az idei rangorsban így is harmadik. A még mindig csak 19 éves Jackline idén egyedüliként tudott kilenc perc alá kerülni. Vannak azonban még mások, akik felboríthatják a ppírformát, például a kenyai Winfred Yavi vagy az U20-as evb-ezüstérmes etióp Sembo Almayew, akitől ugyancsak kilenc perc körüli időt várhatunk.

A kenyai Jackline Chepkoech a női 3000 méteres akadályfutás döntőjének egyik nagy esélyese a budapesti atlétikai világbajnokságon Forrás: MTI/Illyés Tibor
20:48
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek az eredményhirdetések

A Medál Plázában először a mai férfi maratonfutás dobogósait díjazták, hamarosan jönnek a tegnapi döntők legjobbjai.

20:54
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Előttem az utódom

A férfi 800 méter kétszeres olimpiai bajnoka, David Rudisha akasztotta a szám friss világbajnokának, a kanadai Marco Aropnak az aranyérmet a nyakába.

21:00
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Kenyai boldogság

Faith Kipyegon lett az első nő, aki egy vb-n megnyerte az 1500 és az 5000 métert is. Az imént az utóbbi számban szerzett aranyéremért hallgathatta meg hazája himnuszát a Medál Plázában.

21:07
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Zsivoczky-Farkas Györgyi gratulálhatott

Az amerikai súlylökő, Chase Ealey 2022 után 2023-ban is meghallgathatta a himnuszt egy világbajnoki dobogó tetején. Neki Zsivoczky-Farkas Györgyi adta át a virágot.

21:12
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Kanada a csúcson

A tízpróba friss világbajnoka Pierce LePage, aki ráadásul honfitársával, Damian Warnerrel együtt ünnepelhetett a dobogón. Kanada történetének legjobb szereplése a budapesti az atlétikai vb-ken, 4 arany mellett 2 ezüstöt szerzett az észak-amerikai ország.

21:20
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

A 4x100 dobogósai

Az Egyesült Államok tagjai arany-, az olaszok ezüst-, a jamaicaiak bronzérmet vehettek át a férfiak versenye után.

21:29
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Csalódott jamaicaiak

A hat sík sprintszámból ötöt az amerikaiak nyertek, köztük a két váltót. A nők között most vették át az aranyérmeket a sprintváltó tagjai.

21:35
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Világcsúcs nincs, nagy öröm van

Armand Duplantis nem ért el újabb világcsúcsot, de így is megvédte a címét férfi rúdugrásban.

21:43
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Már nagyban zajlik a bemelegítés

Egyre gyűlik a tömeg a lelátókon, és már láthatják is az atlétákat, hiszen a női magasugrók és a férfi gerelyhajítók is készülnek a döntőjükre.

21:51
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Youhuu, az új Csubakka

A stadionban már megy a hangolódás, az óriáskivetítőn hasonlósági játéket láthatnak a nézők, hogy egyes drukkerek melyik világsztárra hasonlítanak. A rackajuh kabalafigura, Youhuu mellé a Csillagok háborújából ismert Csubakka arcát rajzolták ki.

21:55
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Íme a rendkívül sűrű program

Zárásként két óra alatt hét döntőre kerül sor:
20.00: női magasugrás, döntő
20.15: férfi gerelyhajítás, döntő
20.20: férfi 5000 m, döntő
20.45: női 800 m, döntő
21.05: női 3000 m akadály, döntő
21.37: férfi 4x400 m, döntő
21.50: női 4x400 m, döntő

21:59
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Magyarország az éremtáblázaton

20 ország szerzett eddig aranyérmet, 42 pedig érmet. Hamarosan kiderül, csatlakozik-e valaki ehhez a 42 fős listához. Magyarország Halász Bence bronzérmével a 34. helyen áll.

22:02
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Az élőzenés bemutatás után kezdődik az első döntő

Bemutatták a női magasugrás 15 döntősét, elkezdődik a budapesti vb utolsó napjának esti programja.

22:14
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Az első magasság nem okozott gondot

A 15 indulóból egyedül az amerikai Vashti Cunninghamnek kellett kétszer nekifutnia a 185 centinek. Jöhet a 190 centiméter.

22:17
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Bemutatták a férfi gerelyhajítás történelmi mezőnyét

Ami attól vált történelmivé, hogy a vb-k 40 éves történelmében először van három indiai sportoló a döntőben. A hármak egyike az olimpiai bajnok Neeraj Chopra!

Neeraj Chopra Budapestre is győzni érkezett Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev
22:21
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Felsorakozik a férfi 5000 méter mezőnye is

Természetesen ott van az 1500-on csúnyán megtréfált norvég zseni, a címvédő Jakob Ingebrigtsen is, akinek viszont ezúttal sem lesz könnyű dolga a spanyol Európa-csúcstartó Mohamed Katir, az idény legjobbját futó etióp Berihu Aregawi és a többiek ellen.

Jakob Ingebrigtsennek egy lassabb tempó jobban fekszik Forrás: NurPhoto via AFP/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik
22:25
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Akcióra reakció

A kenyai Kipkurui fogta magát, és 800 méternél elhúzott a mezőnytől, amelynek tagjai előbb csak nézték egymást, majd ugandai Chelimo vezetésével a nyomába eredtek.

22:30
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Egy búcsúzó már van a női magasugrás döntőjében

A francia Soléne Gicquel nem jutott át a 190 centin. A többi 14 ugró 194 centin folytatja.

22:32
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Kiesett a kezéből a gerely

De hajlunk rá, hogy inkább így akarta: a cseh Jakub Vadlejch 84.18-méterrel átvette a vezetést a finn Oliver Helandertől (83,38).

22:36
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Óriási versenyt hozott a férfi 5000 méter

Az etiópok hiába voltak hárman a döntőben, nem vállalták be a nagy tempót, sőt az utolsó körben lezárni sem tudták az utat Ingebrigtsen előtt, aki az utolsó tíz méteren lehajrázta a spanyol Mohamed Katirt. A kenyai Jacob Krop lett a harmadik.

22:39
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Neeraj Chopra elintézte a döntőt!

Az indiai gerelyhajító szupersztár másodikra 88,17 métert dobott 4 méterrel nagyobbat, mint az addig élen álló cseh Jakub Vadlejch!

22:40
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

YouHuu a vizesárokban

A vb körülrajongott kabalafigurája most éppen a 3000 méteres akadályfutás vizesárkában tűnt fel egy gumicsónakban.

22:52
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Kikapott a címvédő női 800 méteren

A címvédő amerikai Athing Mu az utolsó kanyarig vezetett, ott azonban az idei Brit Nemzetközösségi Játékok győztese, a kenyai Mary Moraa elhúzott mellette, majd a brit Keely Hodgkinson is lehajrázta. A vébé előtt az sem volt biztos, hogy Mu egyáltalán rajthoz áll Budapesten egy sérülés után, de vállalta a versenyt.

22:54
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Ennyi döntött férfi 5000 méteren

Jakob Ingebrigtsen és Mohamed Katir célba érése 5000 méteren Fotó: Csudai Sándor - Origo
22:56
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Stílusa szép, technikája kiforrott

Íme a finn Ella Junnila hibátlan technikája a női magasugrás döntőjében Fotó: Csudai Sándor - Origo
23:03
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Mary Moraa határtalan öröme

A női 800 métert megnyerő kenyai sztár adott nekünk egy instant klasszikus célba érést:

Mary Moraa és Athing Mu a 800 méter végén. A kenyaiak 800 és 5000 között mindent nyertek a nőknél Fotó: Csudai Sándor - Origo
23:12
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a női 3000 méteres akadályfutás is

Az afrikaiakkal csak a bahreini Yavi tudja tartani a lépést.

23:15
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Bahreini világbajnoki cím

Winfred Yavi 8:54.30 perccel megnyerte a női 3000 méteres akadályfutást a két kenyai, Beatrice Chepkoech és Faith Cherotich előtt.

23:21
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Négyen maradtak a női magasugrók

199 cm-re a címvédő ausztrál Eleanor Patterson, honfitársa, Nicola Olyslagers, a tavalyi vb-n ezüstérmes ukrán Jaroslava Mahucsik és a brit Morgan Lake mehet tovább.

23:26
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Érem nélkül zárnak a németek

Julian Weber volt az utolsó reményük, de 85,79 méterrel csupán a negyedik helyen zárta a férfi gerelyhajítást.

23:30
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Indiai győzelem a férfi gerelyhajítóknál

Neeraj Chopra az olimpia után a világbajnokságot is megnyerte, így indiai aranyérem született férfi gerelyhajításban, 88,17  méterrel. Második a pakisztáni Arshad Nadeem (87,82 m), harmadi a cseh Jakub Vadlejch (86,67 m) lett.

23:32
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Jön a férfi 4x400 döntője

Az amerikaiakkal, a britekkel, Jamaicával és a többiekkel.

23:36
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

201 centin a magasugró lányok

Elsőre a négyes egyik tagja sem vitte át a lécet.

23:43
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Nem maradnak érem nélkül a franciák!

Hatalmas fölénnyel, 2:57.31 perccel nyerték az amerikaiak a férfi 4x400-as váltót az országos csúcsot futó franciák és a britek előtt. Jamaica csak a negyedik lett Indiát megelőzve, a franciáknak pedig egy évvel a párizsi olimpia előtt nem úgy kell haza utazniuk, hogy nem szereztek érmet.

23:46
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Ukrán aranyérem női magasugrásban

Két ezüstérem után megcsinálta Jaroszlava Mahucsik! Egyedüliként vitte át a 201 centimért. Második és harmadik helyen két ausztrál, a 2022-es győztes Eleanor Patterson, ill. Nicola Olyslager.

Jaroszlava Mahucsik a női magasugrás új világbajnoka Forrás: AFP/Andrej Isakovic
23:49
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Jön a vb utolsó döntője!

Kilenc csapattal méghozzá. Az írek a rosszul váltó amerikaiak, míg a franciák az őket akadályozó Nigéria kizárása miatt lehetnek most itt a fináléban.

23:55
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Úristen! Ez meg mi volt, Femke Bol?!

Ha nem látjuk, nem hisszük el! 

23:57
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Holland aranyéremmel zárul a budapesti vb!

A női 400 méter gátfutás világbajnoka, Femke Bol jókora hátránnyal kapta a botot az utolsó körre, és az utolsó 80 méterig úgy tűnt, nem fogja tudni behozni a jamaicaiak és a britek előnyét. Ehhez képest előbb a brit, majd a teljesen elsavasodó jamaicai futót is megelőzte.

23:59
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Igen, ő az a Femke Bol...

A holland futó hozta az első nap drámáját, amikor az élen haladva a cél előtt méterekkel orra esett a 4x400-as vegyes váltó utolsó tagjaként. És most ő az, aki megcsinálta a csodát!

Femke Bol a vb egyik legnagyobb sztárja Fotó: Csudai Sándor - Origo
00:03
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Véget értek a versenyek

Utoljára Jaroszlava Mahucsik még tett két kísérletet 207 centin, de nem járt sikerrel, így minden sporttevékenység véget ért a Nemzeti Atlétikai Központban. Már csak a záró ünnepség és Sebastian Coe beszéde van hátra.

00:04
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Ez lesz a vb utolsó programja

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe és a vb-t szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Németh Balázs tart beszédet; majd hivatalosan is átadják a következő világbajnokság, Tokió képviselőinek a WA hivatalos zászlaját.

00:09
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Kezdődik a záró ünnepség

Néméth Balázs és Sebastian Coe mögött Halász Bence, a kalapácsvetés bronzérmese hozta a vb zászlaját, de jönnek a sportolók, az öntkéntesek, a versenybírók, az edzők, a segítők. És persze nagyon sokan maradtak még a lelátókon is.

00:15
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Németh Balázs beszéde

A vb-t szervező Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója angolul szól a jelenlévőkhöz.

"Azt ígértük, hogy egy különleges, emlékezetes és abszolút nem átlagos világbajnokságot fogunk rendezni. Remélem, hogy önök is ilyennek találták. Nekünk, minden kollégámnak szívünk, lelkünk benne volt ebben a kilenc napban" - mondta. Hozzátéve több mint 400 ezer jegyet adtak el és több mint 120 országból szurkolók, hogy részt vegyenek a vébén.

00:17
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Egy tündérmese vége

"Tokió, 2025-ben ti következtek" - zárta Németh Balázs.

00:20
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Sebastin Coe beszéde

"Köszönet mindenkinek, akivel most együtt ünnepelhetek ebben a gyönyörű stadionban. Ez egy különleges év számunkra, hiszen idén 40 éve, hogy először rendeztünk vébét. Ehhez kellett egy lenyűgöző házigazda, amit megtaláltunk Budapest személyében. Az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy Budapest befogadta ezt a vébét, senki sem kételkedhet benne, hogy itt szerették ezt a versenyt. A helyi szervezőbizottság lenyűgöző világbajnokságot hozott létre, és ugyancsak lenyűgöző példát mutatott a következő házigazdáknak."

00:22
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Átadjuk a világbajnokság zászlaját

Halász Bencétől Németh Balázshoz kerül, majd Sebastian Coe közvetítésével a 2025-ös vb házigazdája kapja meg.

00:24
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Sebastian Coe az önkénteseket köszönti

A World Athletic elnöke végül akivel csak tudott csinált egy szelfit is.

00:27
augusztus 27, 2023
Vágólapra másolva!

Lord Coe után mi is búcsúzunk!

Köszönjük kilenc napon át kitartó megtisztelő figyelmüket, ezennel lezárjuk maratoni közvetítés sorozatunkat. Jó éjszakát!

Az országos csúcsot futó 4x400-as női váltó képével búcsúzunk: Rapai Fanni, Molnár Janka, Kéri Bianka, Nádházy Evelin Fotó: Csudai Sándor - Origo