Vágólapra másolva!
Hazai pályán nyerte meg első elődöntő-mérkőzését az Alba Volán-FeVita és az Újpesti TE jégkorongcsapata, miután 6-4-re, illetve 2-0-ra legyőzte a Ferencváros, illetve a DAC-Invitel együttesét.

elődöntő, első mérkőzés
Újpesti TE - DAC-Invitel 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)
Megyeri út, 1200 néző
v.: Halassy, Mayer, Haszonits
gól: Ondov (14.), Dubek (42.)
kiállítás: 12 perc illetve 14 perc

Nehezen lendültek játékba a csapatok, így az első igazi helyzet is csak a tizedik percben adódott. Ekkor azonban rögtön háromszor is szerezhettek volna gólt a hazaiak, de mindháromszor hibáztak. A tizennegyedik percben aztán Ladányi átadását Ondov a kapuba juttatta. A gól után nagyobb sebességre kapcsolt a DAC, de gólt nem sikerült szerezniük.

A második harmadban is a vendégek kezdtek aktívabban, ám csak helyzetekig jutottak. Rendkívül élvezetes volt a játék, az utolsó percben a hazaiak növelhették volna előnyüket, azonban Dubek lövése azonban célt tévesztett.

A szünet után rögtön góllal nyitott az UTE, és az így megszerzett kétgólos előnyt sikerült megtartaniuk a találkozó végéig. Ezzel a győzelmével a döntőbe jutásért vívott harcban 1-0-ra vezet az újpesti csapat.

Mobilpress