Vágólapra másolva!
Hétfőn eldőlt, hogy - mint azt az [origo] "megjósolta" - Vura József váltja a szombaton menesztett Szabó Edinát a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának kispadján. 

A Németh Toll Makó nőikézilabda-csapatánál lejárt az elnök, György Ferenc ideiglenes kispados mandátuma, sikerült edzőt találni. Száva Flórián megüresedett helyét az egykori kiváló, olimpiai (1976) és világbajnoki (1975, 1978) bronzérmes kapus, Berzsenyi Mária foglalja el, írta a Délmagyarország.

Az új szakvezető csütörtökön áll munkába, s a Dunaferr elleni idegenbeli meccsen már ő dirigálja az együttest.

Berzsenyi Mária játékosként a Ferencvárosban 336, a válogatottban 143 mérkőzést játszott. A már említett sikerek mellett nyert magyar bajnokságot (1971), szerepelt a BEK-döntőben (1971), 1978-ban KEK-győztes lett, egy évvel később pedig a KEK-fináléban szerepelt klubjával. Edzőként az NB I-ben a Fradi csapatával bronzérmes lett, és dolgozott az 1990-es években a Cornexi együttesével is, legutóbb pedig a Miskolc NB I/B-s csapatánál tevékenykedett.