Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A Vasas lesz az Eger ellenfele a vasárnapi döntőben a férfi vízilabda Magyar Kupában. A hölgyeknél a Dunaújvárosi Főiskola a Domino Honvéddal meccsel majd a végső győzelemért.

A Dunaújvárosi Főiskola csapata lesz az ellenfele a Domino Honvédnak a vasárnapi döntőben a női vízilabda Magyar Kupában.

Elsőként a Domino Honvéd jutott a vasárnapi döntőbe, az egri négyes finálé első összecsapásán a fővárosi csapat két góllal bizonyult jobbnak a Szentesnél.

Jól kezdett a bajnoki címvédő, eredményes támadójátékkal 4-0-ra elhúzott az első negyedben. Horváth Patrícia ötméterest is hárított, az ellenfél így csak a második szakasz közepén szerezte első gólját.

A 8-3-as vezetés birtokában azonban túlságosan is visszavett a tempóból a budapesti alakulat, a szentesiek a fordulás után sokkal jobban védekeztek, ennek nyomán pedig Kotova, Ipacs és Szabó Xénia révén 8-6-ra felzárkóztak.

A negyedik negyedben, két perccel a vége előtt egy gólra csökkent a különbség, erre Györe Lajos időt kért, próbálta felrázni csapatát. Sikerrel, a válogatott Zantleitner Krisztina remek centerezéssel megszerezte a tizedik honvédos gólt.

Az egri négyes finálé második összecsapásán a dunaújvárosiak tíz góllal múlták felül a hazaiakat. Mihók Attila edző együttese az első pillanattól koncentrált játékkal, végig vezetve harcolta ki a döntőbe jutást. Sós Ildikó jól védett, Benkő Nóra, Primász Ágnes és Berta Blanka rendre mattolta az egri védőfalat. Az egriek vészes gólszegénységgel csak három találatra voltak képesek.

A két vesztes csapatnak Martin György, a szövetség elnöke adta át a bronzérmeket. A Honvéd-Dunaújváros döntőt vasárnap 11 órától rendezik.

Eredmények, nők, Magyar Kupa, elődöntők:
Domino Honvéd - Hungerit-MetalCom-Szentesi VK 10-8 (4-0, 4-3, 0-3, 2-2)
gólszerzők:
Györe, Valkai, Kisteleki 2-2, Tóth I., Takács O., Keszthelyi, Zantleitner 1-1, illetve Kotova, Ipacs 2-2, Dalmády Sz., Kövér-Kis, Szabó X., Kertes 1-1

Dunaújvárosi Főiskola VE - ZF-Eger 13-3 (5-1, 2-2, 3-0, 3-0)
gólszerzők:
Primász, Benkő, Berta 3-3, Brávik, Poszkoli 2-2, illetve Kling 2, Jancsó

Mindent egy helyen az Eb-ről