Következő mérkőzések
Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország
Vágólapra másolva!
Gheorghe Tadici újabb három évre meghosszabbította nyárig érvényes szerződését a Vilcea nőikézilabda-csapatánál. A tréner - aki a szövetségi kapitányi posztot is betölti - a válogatottbeli munkájának folytatásáról csak sejtelmesen nyilatkozott.

"Mostanáig nagyon jó volt az együttműködés köztünk, s van egy komoly szponzor, amelyik mindenben támogatja a csapatot. A klub vezetősége pedig minden felmerülő problémát azonnal orvosol. Az ilyesmi ritka Romániában. Felajánlották, hogy hosszabbítsunk meg a szerződést, én pedig elfogadtam. A jelenlegi szerződésem nyárig érvényes, a hároméves új kontraktus akkortól lesz érvényes" - nyilatkozta a maszol.ro érdeklődésére.

Ami Románia női válogatottját illeti, Tadici elmondta, a napokban fejeztek be egy felkészülési szakaszt, amelyen elsősorban a keret aktuális tagjait és a potenciális új játékosokat tesztelte.

A lap szerint szinte biztos, hogy az olimpiai selejtezőnek Nagyvárad ad otthont, Bihar megye székhelye mellett csak Kolozsvár maradt még versenyben.

Tadici válogatottbeli szerződése egy olimpiai ciklusra szól, tehát nyárig egyelőre biztosan a posztján marad. Azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is folytatná-e a megkezdett munkát csak annyit mondott: "Egyelőre jussunk ki az olimpiára, aztán majd meglátjuk."

Mindent egy helyen az Eb-ről