Vágólapra másolva!
A magyar női röplabda-válogatott sima, 3-0-s vereséget szenvedett Prágában a házigazda cseh csapattól az Európa-liga arany divíziójának vasárnapi harmadik fordulójában.

A magyarok az első napon nagy csatában 3-2-re legyőzték a horvátokat, szombaton pedig 3-1-re kikaptak a fehéroroszoktól. A négy válogatott szerdától péntekig - ugyancsak Prágában - ismét összecsap egymással.

A magyarok lengyel szövetségi kapitánya, Jakub Gluszak két helyen módosított előző napi felállásán: centerposzton Papp Orsolya először kezdett a sorozatban, a csapatkapitány Török Kata pedig visszakerült. A csehek a horvátok legyőzésével kezdték a sorozatot.

Az első játszmában a pihentebbnek tűnő házigazda akarata érvényesült, a cseh csapat hatékonyabban támadott és jobban védekezett, mint a magyar, így 25 perc alatt előnybe került.

A második szettre sem változott a mérkőzés képe, a magyarok teljesítménye elmaradt az első két napon látottaktól, a csehek pedig annak ellenére is könnyedén nyerték meg ezt a játékrészt is, hogy több játékosukat lecserélték.

A magyarok teljesítménye elmaradt az első két napon látottaktól Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A harmadik felvonásra a magyarok több helyen változtattak a felállásukon, de ezen az estén szinte semmi nem sikerült: a pontosabban és eredményesebben játszó házigazda simán, 72 perc alatt szerezte meg második győzelmét.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Gabriela Orvosova volt 17 ponttal, a magyaroktól Szűcs Kinga és Kiss Gréta is kilencig jutott.

A csoportokból az első helyezett jut biztosan a június 19-20-i, bulgáriai négyes döntőbe. Amennyiben a final four házigazdája első helyen zár csoportjában, úgy a három csoport legjobb másodikja is kvalifikálja magát a végjátékra.

A csoportriválisok közül a magyar csapat a horvátokkal és a fehéroroszokkal az augusztus 18-án kezdődő Európa-bajnokságon is azonos csoportban szerepel.

Európa-liga, arany divízió, 3. forduló, C csoport, Prága:
Csehország-Magyarország 3-0 (16, 17, 16)

a legjobb pontszerzők: Orvosova 17, Trnkova 11, illetve Kiss G., Szűcs K. 11-11