Vágólapra másolva!
Csütörtök este a Pick Szeged és a Telekom Veszprém számára is véget ér a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre. Mindkét magyar sztárcsapat francia riválissal néz farkasszemet.

A Veszprém a Paris Saint-Germain elleni idegenbeli fellépésétől függetlenül már biztosan a B csoport negyedik pozíciójában zárja a maratoni hosszúságú csoportkört. Ősi riválisuk, a Pick Szeged számára még legalább egy döntetlen kell a Montpellier ellen, hogy megőrizzék harmadik helyüket az A jelű nyolcasban.

Bánhidi Bence és a Szeged ezúttal a kézi-BL ikonikus együttesével néz farkasszemet Fotó: Polyák Attila - Origo

Már azt is tudjuk az utolsó játéknap előtt, hogy az Építők a Vardar Szkopjéval mérkőzik majd a negyeddöntőbe jutásért vívandó párharcban március végén-április elején. A Tisza-partiak pedig vagy a Portóval, vagy a Flensburggal csapnak majd ösze a nyolcaddöntőben. Egyik sem ígérkezne könnyű ellenfélnek Juan Carlos Pastor együttese számára.

Ha pedig azt nézzük, hogy ezután a Kielce, Barcelona, PSG trióból kellene valamelyikkel farkasszemet néznie a régóta áhított, történelmi négyes döntőbe jutáshoz, akkor kijelenthető, hogy ritkán áll ennyire nehéz ág egy magyar csapat előtt.

A bajnoki címvédő számára tökéletes ráhangolás lehet ezekre a feladatokra a Montpellier elleni hazai meccs.

A kétszeres BL-győztes klub megannyiszor képes volt megújulni az elmúlt bő két évtizedben, ami nagyban köszönhető az edzőlegenda Patrice Canayer tevékenységének. A francia szakember 2003-ban és 2018-ban két teljesen különböző korszakan is trófeához juttatta csapatát a legrangosabb európai kupában.

Patrice Canayer a BL történetének egyik legkiválóbb edzője Forrás: AFP/Patrik Stollarz

A Montpellier a francia kézilabdázás egyik úttörője volt abban a sikerszériában, ami három olimpiai bajnoki címben - és megannyi "egyéb" megnyert világversenyben - csúcsosodott ki. Nikola Karabatic, Thierry Omeyer, Daniel Narcisse, Michael Guigou, Didier Dinart - megannyi francia legenda, akik itt robbantak be a sportág elitjébe.

Az elmúlt időszakban már inkább a sokszínűség volt az, amivel felvették a versenyt a náluk jobb anyagi lehetőségekkel bíró klubokkal. Jelenleg a franciákon kívül nyolc különböző nemzet játékosai pattogtatják a labdát a dél-franciaországi városban. Az argentin Diego Simonet a világ egyik legjobb, klasszikus értelembe vett irányítójaként a 2018-as négyes döntő MVP-je volt.

Diego Simonet irányítójátékának hatástalanítása a szegedi védekezés egyik legfontosabb dolga lesz csütörtök este Forrás: DPPI via AFP/Laurent Lairys

A széleken két olyan hazai játékos bolondítja az ellenfeleket, akik a francia válogatott következő pár évét is meghatározhatják az alapján, amit a januári Európa-bajnokságon láthattunk tőlük. Hugo Descat és Yannis Lenne technikai tudásával meggyűlhet a baja Mikler Rolandnak és Mirko Alilovicnak a szegedi kapuban.

Ha már szegedi kapusok, arrafelé senkinek sem kell bemutatni, milyen, amikor a már 36 esztendős Marin Sego elkapja a fonalat és az ellenfelek fejére nő. A Kékeket 2016 és 2019 között erősítő horvát klasszisnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy 2018-ban a Szeged hosszas várakozás után elhódította a magyar bajnoki címet a rivális Veszprémtől.

Nagyon kell figyelnie a szegedi támadóknak, hogy belőjék a ziccereiket az ilyen fajta helyzeteket fantasztikus teljesítménnyel hárítani képes kapussal szemben. Különben egy nagyon nehéz estéje lehet a Pick Arénában a hazai együttesnek. Mivel ez a meccs most az előző, Meskov Breszt elleni itthoni találkozóval szemen nem 20:45-kor, hanem 18:45-kor kezdődik, ezért van remény rá, hogy még többen buzdítják csapatukat a helyszínen.

A Meskov Breszt elleni előző hazai meccsel szemben ezúttal a felső szektorok is meg lesznek nyitva Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha azt nézzük, hogy szerda estig elkelt kb. 6000 jegy a 8100 fős Pick Arénában, akkor szinte biztosan állíthatjuk, hogy az azóta a BL-ből kizárt fehérorosz rivális elleni kb. 3500 fős nézőszám csak egy hiba volt a mátrixban. A jó hangulat tehát garantált, és szükség is lesz rá, még akkor is, ha az elmúlt időszakban a Montpellier már nincs olyan ihletett formában, mint mondjuk november-december környékén.

Szintén előrelépés lehet, ha Bánhidi Bence - amúgy jól működő - megjátszása mellett szélesedik is a Szeged támadójátéka. Már-már bűncselekmény olyan klasszis szélsőket nem megjátszani, mint amilyennek Bogdan Radivojevic, Mario Sostaric, Sebastian Frimmel és Alexander Blonz minősülnek. Leginkább ezen múlhat a bajnoki címvédő sikere a minimum 15-20 percre összeálló védekezés mellett.