Vágólapra másolva!
Mikler Roland és Rodríguez Álvarez Pedro visszatért a magyar férfi kézilabda-válogatott keretébe a március 14-17-én Tatabányán sorra kerülő olimpiai selejtezőtorna előtt.

A Szeged kapusa és a Tatabánya jobbszélsője sem szerepelt a januári, németországi Európa-bajnokságon,

amelyen a nemzeti csapat - története legjobb eredményét elérve - ötödik lett. A szakmai stáb ezúttal is számít a kapus Palasics Kristófra, akinek Kölnben a kontinenstorna ideje alatt vakbélműtétje volt.

Mikler Roland tudására, tapasztalatára az előzetesen megbeszélteknek megfelelően az olimpiai selejtezőn természetesen számítunk, visszatér a csapatba

- idézi José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitányt a magyar szövetség honlapja.

A spanyol edző hozzátette, Rodríguez Álvarez Pedro személyes okok miatt hagyta ki a kontinenstornát, most azonban csatlakozni tud a csapathoz. 

Ő jobbszélen, illetve a térdsérüléssel bajlódó Máthé Dominik hiányában akár jobbátlövőben és nyitott védekezésben is hasznos tagja lehet az együttesnek.

Éppen ezért Ancsin Gábor és Ilic Zoran mellé más jobbátlövőt nem is nevezett a szűk keretbe a kapitány.

A felkészülést a selejtező előtti hétvégén kezdi a válogatott.

"Sok időnk nem lesz, de ezzel nyilván az ellenfeleink is így vannak, 

a lehető legoptimálisabban kell majd kihasználnunk azt a néhány napot, hogy Tunézia, Norvégia és Portugália ellen is eredményesek tudjunk lenni" - szögezte le a szakvezető.

Az olimpiai selejtezőre 18 játékos nevezhető, közülük kerül ki a mérkőzésenként pályára lépő 16 játékos. A torna alatt a 18-as és a bő 35 fős keret között öt cserére van lehetőség.

A magyar férfi válogatott 20 fős kerete:
   kapusok:
Mikler Roland (Szeged), Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (CB Ciudad de Logrono, spanyol)
   jobbszélsők:
Krakovszki Zsolt (HSA-NEKA), Imre Bence (Ferencváros), Rodríguez Álvarez Pedro (Tatabánya)
   jobbátlövők:
Ancsin Gábor (Tatabánya), Ilic Zoran (HSV Hamburg, német)
   irányítók:
Lékai Máté (Ferencváros), Hanusz Egon (TVB Stuttgart, német), Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel)
   beállók:
Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti, román), Szöllősi Szabolcs (Dabas KC), Sipos Adrián (MT Melsungen, német)
   balátlövők:
Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Szeged)
   balszélsők:
Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)

   Tartalékok:
   kapusok:
Andó Arián (Balatonfüred), Székely Márton (Tatabánya), Nagy Martin (Szeged)
   jobbszélsők:
Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Hornyák Péter (Balatonfüred)
   jobbátlövők:
Leimeter Csaba (HBW Balingen-Weilstetten, német), Széles Ákos (CSM Bucuresti, román)
   irányítók:
Juhász Ádám (Tatabánya), Lukács Péter (Elverum, norvég)
   beállók:
Topic Petar (Tatabánya), Szűcs Bence (Balatonfüred)
   balátlövők:
Nagy Bence (Ferencváros), Győri Mátyás (Tatabánya)
   balszélsők:
Kovacsics Péter (Ferencváros), Molnár Robin (HSA-NEKA)

   Az olimpiai selejtező menetrendje:
   március 14., csütörtök:
Norvégia-Portugália 18.30
Magyarország-Tunézia 21.00
   március 16., szombat:
Portugália-Tunézia 17.00
Norvégia-Magyarország 19.30
   március 17., vasárnap:
Tunézia-Norvégia 18.30
Magyarország-Portugália 21.00