Vágólapra másolva!
A főszereplők közül Jansik Szilárd, Vogel Soma és Vigvári Vendel is boldogan nyilatkozott azok után, hogy a Ferencváros az előző három kiírásban győztes olasz Pro Recco 12-11-es legyőzésével pénteken megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírását.

Nyéki Balázs vezetőedző az M4 Sport helyszíni stábjának a találkozó után szűkszavúan csak annyit mondott, Nyíri Zoltán elnök úrnak köszöni a lehetőséget az elnök úrnak, a játékosainak, a stábjának és a feleségének pedig minden mást - írja az MTI.

Fradi, vízilabda
BL-győztes lett a Fradi
Fotó: fradi.hu

"A játékosaim a világ legjobbjai, és ezt el is mondtam nekik" - tette hozzá a tréner.

A csapat világbajnok kapusa, Vogel Soma kiemelte, a meccs utolsó negyedének második fele "egy őrület volt" a rengeteg kiállítással, s meglátása szerint annak köszönhetően nyertek, hogy fejben ők tudtak erősebbek maradni.

"A négyperces kiállítás felkavarta a mérkőzés menetét, a bíráskodást és minket is. Sorozatban másodszor jöttünk zavarba ettől a helyzettől, úgy tűnik, a jövőben ezt is gyakorolni kell. Soha nem éreztem a Recco ellen, hogy mi vagyunk a keményebbek, fókuszáltabbak, de most az első négy-öt percben sikerült őket megállítani" - mondta a siker receptjéről. Szerinte azt követően, hogy tudták tartani a riválissal a lépést, lehetett érezni, hogy az olaszok elbizonytalanodtak, ők pedig jól ki tudták használni az emiatt rájuk nehezedő plusznyomást.

Vigvári Vendel arról beszélt, nagyon örül, hogy végre nem egy Recco elleni vereség után kell nyilatkoznia, miután az előző három idényben mindig az olasz sztárcsapat ütötte ki őket a BL végjátékában.

"Nagy fegyvertény, hogy a döntőben tudtuk legyőzni őket, nagyon boldog vagyok. Láttuk rajtuk, hogy idegesek, ez is volt a célunk, mert tudtuk, hogy rajtuk idővel sokkal nagyobb lesz a nyomás. Nekik meg kell nyerni a Bajnokok Ligáját, szerettük volna ezt a lélektani előnyt kihasználni"

 - fogalmazott a 22 éves pólós, aki szerint idénre tudtak még egy szintet lépni, amiben kulcsszerepe volt Nyéki Balázs vezetőedzőnek, aki nem csak a taktikával, de a játékosok mentális állapotával is rengeteget foglakozott.

"Tizennyolcan voltunk, sokszor azzal is meg kellett birkózni, hogy valakik kimaradtak a meccskeretből, de ide Máltára mindenki nagyon jó formában érkezett" - mondta Vigvári.

Jansik Szilárd arról beszélt, szeptember óta nagyon hosszú volt az út, amit megtettek, őt a meccs második félidejében már csak a szíve vitte előre.

"Nagyon boldog vagyok, eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor edzésen ugyanazokat a dolgokat több ezredszerre is meg kell csinálni, de néha úgy, hogy semmi kedvem hozzá. Azokon a napokon bevillan, hogy ezekre szükség van ahhoz, hogy most klubszinten felérhettünk a csúcsra" - jelentette ki a magyar válogatott csapatkapitánya.

A 30 éves játékos szerint a négyes döntő sokkal egészségesebb, mint a nyolcas volt, ahol három nap alatt három mérkőzést kellett lejátszaniuk, majd a párizsi olimpiára utalva elmondta, bízik abban, hogy két hónap múlva egy hasonló aranyéremmel a nyakában nyilatkozhat majd, mert az akkor azt jelenti, a sportban felért a csúcsra.

"Most kapunk egy hetet a pihenésre, de június 17-től már az olimpiai aranyért fogunk küzdeni, edzeni" - tekintett előre Jansik.

Kiemelte, volt bennük egyfajta visszavágási akarat is a háromszoros címvédő Recco ellen, amelyet soha korábban még nem tudtak legyőzni.

"Nagyon nehéz címet védeni, de erre nekünk is meglesz minden esélyünk jövőre. Nagyon jó döntő volt sok jó egyéni teljesítménnyel, de külön örülök, hogy nem elsősorban emiatt, hanem a csapatmunka miatt nyertünk. A szezon során többször sem voltam teljesen boldog, mert úgy láttam, az egyéniségek nyerték meg a mérkőzéseket, de ma a csapat győzött. Most egy kicsit ünneplünk, mert eddig nem nagyon volt rá időnk" - zárta Jansik Szilárd.

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke arról beszélt, ez a siker olyan nagy fegyvertény, mintha labdarúgásban a Real Madridot győzték volna le a Bajnokok Ligája döntőjében.

"Öt év alatt ez a második közös sikerünk, van bronzunk és ezüstünk is a BL-ből, most pedig már két arany. Küzdöttünk, hajtottunk, néha jól is játszottunk, a végén pedig a szívünk nekünk volt erősebb, mi akartuk jobban ezt a sikert" - mondta a sportvezető.

Hozzátette, biztos volt abban, hogy Varga Zsolt távozása után az "igazi fradista" Nyéki Balázsnak meg kell adni az esélyt, ő pedig megmutatta, "érdemes hazaival dolgozni" és olyan edzőnek is megadni a lehetőséget, aki korábban "árnyékban volt".

"Fantasztikus munkát végzett, együtt lélegzett a csapattal, és  bár voltak hullámvölgyek, a végén mindig a Fradi győzött" -  utalta arra az alelnök, hogy a Ferencváros a Magyar Kupát és a magyar bajnokságot veretlenül nyerte meg, s a BL-ben is csak egyszer, a negyeddöntős körben az Olympiakosz elleni idegenbeli találkozón maradt alul.

Nyéki elmondta, "a Fradi költségvetése jó és magas", de nem minden játékos a pénz miatt szerződik a Népligetbe. Példaként említette a final four egyik hősét, a szerb Dusan Mandicot, akit egy évvel ezelőtt, amikor a Novi Beogradtól érdekes körülmények között távozott, Nyéki felhívott, hogy az ő uszodájukba bármikor jöhet edzeni a családjával - Mandic két hónap múlva jelezte, szeretne ideigazolni.

"Szükségünk van a jó légiósokra, de így is kilenc magyar játékossal értük el ezt a sikert. Megvan a klasszikus tripla, de nagyon örülnék, ha az év csapata versenyben egy vagy több olimpiai bajnok együttes mögött csak második vagy harmadik helyen zárnánk a szavazást" - mondta Nyíri Zoltán.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!